Magyar Országos Tudósító, 1937. október/2

1937-10-26 [166]

' % MAGIüR OíiSZAGOS TÜDQSIT3 Kézirat NEP-ér tekezlet 8. old; 1937, október 26. XK.évfolyam^ 244"öíj /Bárányi Kálmán miniszterelnök beszédének 7. folytatása/ Az általános közi gazgat ás javítására irányuló programmot annakidején a pait és az országgyűlés elótt ismertettem. Ennek a piogrammnak egyrészet megvalósítottuk. Nem szándékozom részletesen felsorolni azokat az intézke­déseket, amelyeket belüg yi ás_az ált al ános igazgatás terén a kormány a kö­zel Jövőben megvalósítani óhajt, hiszen ezek csak részletekben való telje­sítését jelentik annak a munkatervnek, amelyet ismerni s elfogadni méltóz­tattak, k törvényhozást a városi számvevőségek állam osí tásáról benyújtott törvényjavaslattal kívánia a bel ügymini s zt er ur már legközelebb foglalkoz­tatni V előkészítés alatt áll a gyógyszerészeti töxvén y javaslata. Fokozott figyelmet kivan fordítani az egyes mini sztéiiumok és középfokú hatóságok ügyintézésének korszerű átszervezésére, hogy fokozatosan mentesítsük az ál­lami igazgatást a felesleges bürokratizmustól. Különösen szükségesnek tar­tom a községek ügyvitelének egyszerüsitését f hogy a községet vezető jegyző az eddiginél több időt s lehetőséget kapjon a falusi lakosság gazdasági és szociális, kérdéseivel való behatóbb foglalkozásra, k belögyminiszter ur a tanyai közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslat előkészítésével foglalkozik s azt hiszem, hogy ezzel az/ilföldi résznek egyik igen jelen­tős közigazgatási problémáját fogjuk a jelenleginél jobb megoldáshoz jut­tatni. Szükségesnek tartom, hogy a községek s más önkormányzati testületek helyszíni felügyeletei, vizsgalatai gyakoribbá tótessenek s ezáltal e tes­fü l et ek gazdál kodása hatékonyabb ellen őrzés alá ke rül jön. Ismeretesek a tisztelt Párt előtt azok az intézkedések, amelyeket a belügyi korinájjy/áT a gy üjtések terén való egységes eljárás bevezetése érdekében tett. Ezt kívánja a belügyminiszter ur kiegészíteni azon rendel­kezéseivel, amelyek a hasonló célkitűzésű különböző egyesületek munkájának egyesítését, adott esetekben egyesületek összevonását lesznek hivatva elő­segíteni. A jelenlegi helyzetben ugyanis tul sok hasonló célú egyesület nem tudja a sokfélé pprozodó munka ós a sokhelyütt felmerülő adminisztrá­ciós költségek miatt azt az ere; monyt elérni, amelyet kevesebb, jobban or­ganizált szervezettel elérni tudna. Megoldani kívánja a bélügyi kormányzat a nem kívánatos idegen elemek beszivárgásának a mainál hatékonyabb ellenőrzését és megakadályozását, aminek szükségességét fejtegetnem felesleges. Folytatni fogjuk azokat a k özjóléti é s egé szségügyi akciókat , ame­lyekkel eddig is jelentős eredményeket 'ártunk el, különösen a falusi lakos­sá g közegészségügye terén. Szociális gondoskodásunk a jövőben meg fokozot­tabb mériékben"kell hogy érvényesüljüh a szegényebb néposztály gyermekei irányában; - etéren azonban flfiffl csugán az álla mra, hanem a társadalomi'a is fokozott feladat hárul, amelynek áterzése a társadalom sióles rétegeiben gyökeret t is vert és megalapozott reményem van arra, hogy ennek a feladatiak teljesítése hamarosan konkrét megnyilvánulást fog nyerni. Foglalkozott a kormány s a közöl jövőben is foglalkozni kíván az u.n. inséggócok helyzetével. Ezt a kérdést mi nem közjóték onys.ág kérdésének t eki ntjük, ha­nem olyan problémának, amelyet az összes kormányzati ós önkormányzati té­nyezők, valamint a társadalom szerves egyűttmükodésévo l le het csak megöl-;, dani. / 1T7- f a +• A o a \r ;-\ un Ír/

Next

/
Thumbnails
Contents