Magyar Országos Tudósító, 1937. október/1

1937-10-13 [165]

*— E-a Budapest, 1937, október 13. / XIX. évfolyam 233. szám. A FRONTHARCOS SZÖVETSÉG SAJTÓTEÁJA. Az Országos Frontharcos Szövetség szerdán délután teán lát­ta vendégül a magyar sajtó képviselőit a Bristol-szállóban, ahol megjelen­tek Takách-Tolvay József gróf, országgyűlési képviselő, az Országos Front­harcos Szövetség elnöke, Kertész Elemér székesfővárosi bizottsági tag, a szövetség ügyvezető alelnöke, vlt-z Kenyeres János ors z aggjai lés i képvise­lő, a frontharcos-csoportvezetők es a szövetség egész vezetőségen kivül az egés:. magyar sajtó képviselői. Takách-Tolvay József gróf országos elnök kö­szönetet mondott a sajtó képviselőinek, hogy a IX. Országos Frontharcos Találkozóval kapcsolatosan oly nagy tárgyilagossággal és szeretettel fog­lalkoztak a frontharcosok megmozdulásával. Visszapillantást vetett a front­harcos vezetek munkájára, amellyel & még a sokszor csalódott frontharco­sok ellenszenvével is meg kellett küzdeni. De munkáj k nem veszett kárba, s ma már mindenütt elismerik a Frontharcos Szövetségnek nagy bel- és kül­politikai jelentőségét, bár a szövetség teljesen politikamentesen csak a ' nagy nemzeti erdekeket ós a frontharcos-bajtársak boldogulását szolgálja. Ebben a szövetségben, amely a legdemokratikusabb, mindenki megtalálja a helyét, soraiban ott van a kegyelmes ur, a méltóságos ur egy sorban a zsellérrel. A tűzharcos-törvényjavaslat benyújtása előtt arra kérte a sajtó megjelent képviselőit, hogy ne használják fel ezt pártpolitikára, mert abban is csak a nagy nemzeti colok jutnak kifejezésre. A nemzet en­nek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelésével leróhatja háláját azok iránt, akik vérrel fizették adójukat. A tűzharcos-javaslat három főbb pontjára hivta fel a figyelmet, gondoskodni kivannak a falu népéről, az úgynevezett háborús ifjúságról^ amely az iskola padjaiból vonult a harc­térre, s onnan hazaérve tanulmányait folytatnia kellett, s azokról a köz­tisztviselőkről, akik amig a harctéren, vagy hadifogságban voltak, az elolépésben visszamaradtak, Ugyancsak fontos része lesz a tűzharcos-tör­vénynek as aggkori biztosítás, mert a frontokon sokat szenvedett front­harcosok biztos itásainál feltétlenül be kell szémitpul néhány évet, legalább annyit, amennyit a frontokon töltöttek, Bizalommal emlékezett meg a miniszterelnök ós a honvédelmi miniszter j óindulotár°l, ani bizto­sítani fogja a nemzet teherblroképesságét is tekintetbe véve azt a legna­gyobb lehetőséget, amit a törvényben egyáltalában meg lehet hozni. Ezu­tán a megjelente lőnek egy-egy emlékplakettet nyújtott át s arra kérte őket hogy mielőtt Írásaikban frontharcos-ügyekkel foglalkoznak, vessenek egy pillantást erre a plakettre, mint a frontharcos-érdekek szimbólumára, Dr, V á s árhe ly i Ferenc, az Est-lapok politikai ro­vatvezetője. v álo. szolt az üdvözlésre s párhuzamot vont a szövetség és a sajtó munkája között. Megemlékezett arról, hogy a sajt° már többizben megmutatta, hogy felül tud emelkedni e pártpolitikán, ha nagy nemzeti cé­lokról van szó. ígéretet tett arra, hogy a Frontharcos Szövetség munká­jában mindenkor számíthat a sajtó támogatáséra, Annak a reményének adott kifejezést, hogy a szövetség ^s a sajt 1- együttes munkája megoldja ennek a sokat szenvedett nemzetnek ügyét Is, Ezután Kert é s z Elemér ügyvezető alelnök beszélt be­hány aktuális f-"ontharcos-problémáról, a Frontharcos Szövetségnek a szél­sőségekkel és a felekeseti kérdéssel szemben elfoglalt álláspontjáról és a tűzharcos-törvényről. Ö is köszönő te t mond olt a sajté képviselőinek a rendesőbizottság nevében támogatásukért, ami lehetővé tette, hogy a IX, Országos Frontharcos Találkoz c ugy sikerülhetett, mint ahogyan u'zt a rendezőség elképzelte, A felszólalások után a Frontharcos Szövetség vezetőségi tagjai hosszú idei g e lbes zélge tte k a sajtó megjelent képviselőivel. /MOT/j c-KüLFÖIDI ÚJSÁGÍRÓ VENDEGEK BUDAPESTEN. A Magyar UjsógirOk Egyesületének meghíváséra Budapestre érkezett kedden este Prederick Humphrey, az angol uj s ági róe gye sülét volt elnöke, a legnagyobb angol estllap, a háromnegyed­millió példányban megjelenő The Birmingham Mai 1 szerkesztője, aki több napot tölt Budapesten, hogy megismerkedjen as országgal és a magyar •1 problémává la .'}>) Szerdán éjjel francia ujságirócsoport is érkezett a Magyar ,Q- Újságírók Egyesületének meghívására, a bécsi uj s ágir ógyülés résztvevői pi közüle A francia újságírók tanulmányútja szintén több napig fog tartani. /// /MOT/B

Next

/
Thumbnails
Contents