Magyar Országos Tudósító, 1937. szeptember/1

1937-09-06 [163]

2, törvényszéki kiadás. Budapest, 1937. szeptember 6. EMBERÖLÉSI KÍSÉRLETTEL VÉGZŐDÖTT A SZERENÁD. Bugyi László huszonkétéves tápiógyörgyei fiatalember'néhány héttel ez-^ előtt muzsikuscigányokat vitt Vihnyei Gábor udvarára, ahol este szerená­dot adott. Minthogy Vihnyei több társával együtt előzően már beborozott és a szerenád ilymódon hangos duhaj kodásha csapott át, előbb Vihnyeiné, majd férje felszólították a mulatozó társaságot, hogy hagyják el^az ud­varukat. Ez meg is történt, de röviddel később Bugyi visszatért és köte­kedni kezdett Vihnyei Gáborral, aki arculütötte. A legény ezután kiment az utcára, felmászott a kerítés tetejére és onnan revolverével célbavette Vihnyeit, akinek a kezefejét keresztüllőtte. A pestvidéki ügyészség szándékos emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat Bugyi ellen, akinek bűnügyét ma tárgyalta a pestvidéki törvényszék Márton-tanácsa, A vádlott fiatalember azzal védekezett, hogy őt durván kiutasították, sőt bántalmazták. A biróság dr, Hável Jenő ügyész ségi alelnök vádbeszéde és dr. Jobbágy Lajos védőbeszéde után bűnösnek mondotta ki Bugyi Lászlót erős felindulásban elkövetett szándékos ember­ölés-bűntettének kísérletében és nyolchónapi börtönre ítélte. Az itólet nem jogerős. /HOT/ Gl. BÖRTÖNT KAPOTT A KONPEKCIÓSÜZLETEK CSALÓJA. Posovszky Györgyné huszonegyéves szödligeti asszony ellen magánokiratbami­•ésitás é'á'kssalás büntette miatt emelt vádat a pestvidéki ügyészség. Po.t sovszkyné elegámsan felöltözve megjelent több budapesti konfekciósüzlét­ben, ahol részint hamis bevásárlási u ta Ív ány okira 1, részint pedig környék­beli gazdag leányok nevében hitelbe vásárolt és igy több üzletet megkáro­sított, A pestvidéki törvényszék Tempich-tanácsa ma tárgyalta a bűnügyet, amikor Posovszkynó sirva ismerte be valamennyi csalás ét.. Elismerte, hogy egy nyolc pengőre kiállított bevásárlási utalványt nyolcvan pengőre javí­tott ki és még ezenfelül is hitelt nyújtottak a jó megjelenésű fiatal szél háimosnőnek. A biróság a vád szerint mondotta ki bűnösnek Posovszkynó és hathónapi és tizenötnapi börtönbüntetéssel sújtotta. Az itólet jogerős, /HOT/ Gl. EGY JÓTÉKONY ASZTALTÁRSASÁG ÜGYE A BÜNTETŐ JÁRÁSBÍRÓSÁG ELŐTT. Dr, Szűcs János törvényszéki biró ma tartott tárgyalást a büntető járés­birÓság''íf j .. dr... Pollatschek Sándor ügyvéd ügyében, aki ellen rágalmazás vétsége cimén indult meg az eljárás,. A vád szerint ez év május 7-én egy lipótvárosi jótékonycélu asztaltársaság gyűlése alkalmával azzal vádolta meg Rákos Józsefet,, az asztaltársaság főtitkárát, hogy sikkasztott és azt a kijelentést is tette,, hogy Rákos "azért fedezte a főpénztárnokot hall­gatással, mert ő is pénzt kapott," A vádlott ügyvéd tagadta bűnösségét. Védekezésében elmondotta,. hogy nyolc esztendeje elnöke az egyesületnek, ahol Rák(ss másfél évig főtitkárként működött és fizetett alla Imazcrfct volt. Az ügyvéd szerint ő a kifogásolt kijelentést nem abban a formában tette meg, mint ahogy azt a följeleüéés állítja,. - Én,. - mondotta védekezésében Pollatschek azt mondottam,hogy a főmagánvádló mint bűnpártoló szerepelt. Lehet azonban, hogy olyasfiéle kijelentést is tettem, amelyből azt lehetett kiérteni, hogy sikkasztónak tekintendő,. Ami a másik inkriminált kijelentést illeti, errevonatkozólag megjegyzem, hogy ehfaoz h as onlót már csak később mondottam, amikor rájöt­tem, hogy valóban sikkasztás történt. Kérem a valóság bizonyításának elr rendelését, mert, mint az egyesületnek az elnöke, én is felelős vagyok annak működéséért és közérdek az, hogy ebben az ügyben a való tényállás megállapittassék. Az ügyvéd ezután több tanút jelentett be, majd előadta, hogy Rákos ellen viszonvádat emel rágalmazás vétsége cimén, mert a följelenté­sében azzal gyanúsította meg az egyesületet, hogy ott ugy sáfárkodnak a pénzzel, hogy azt valósággal Csáky-szalmajának tekintik, A főmagánvádló hozzájárult a bizonyításhoz és ellenbizonyitékokat jelentett be, A járás­bíróság el is rendelte a valóság bizonyítását, a tanuk pontos cimének be­jelentésére nyolcnapi határidőt adott, a vádlottnak a viszonvádra vonatko­zó indítványát azonban elutasította azzal, hogy csak nyomban viszonzott kölcsönös becsületsértés esetében köteles a biróság ezt elfogadni. A vád­lottnak tehát külön kell följelentést tennie a jelenlegi főmagánvádló el­len, A tárgyalást ezután elnapolták. /MOT/ Ma.

Next

/
Thumbnails
Contents