Magyar Országos Tudósító, 1937. szeptember/1

1937-09-06 [163]

K é z i r a fc « MAGYAR ORSZÁGOS TUDóSITó Más o d 1 lt ki ad á s j Budapest, 1937. szeptember 6c XIX« é vf olv ara, 203 „ s s ám Hl R E K 3ZAKVÁRY EMIL TÁBORNOK 'TEMETÉSE. Ma délután temették a Kerepesi,.uti temető halottasházából vitéz Szakv áry Emil ny- hcnvédtáhornckot nagy részvét mellett. A halóttasházban már öt óra előtt gyülekeztek az elhunyt tábornok tisztelői és barátai, megjelent a miniszterelnökség és az ipar­ügyi minisztérium tisztviselőkarának küldöttsége ; a budapesti helyőrség fegyvernemeiből alakult tisztiküldöttség és az elhunyt tábornok volt ez­redének küldöttsége. Pontosan öt órakor kezdődött a gy ászszertar t ás „ a szertartást Vwgző pap rövid imája után hat honvéd a gyászkocsira helyez­te az ezüstveretü koporsót. A gyászkocsi előtt egy katona Szakv áry Emil kitüntetéseit vitte, a kocsi mellett pedig altisztekből álló diszszakasz haladt. A ravatalra küldött koszorúkat gépkocsi szállította. A gyászoló közönség egészen a sirife kisérte a gy ászkocsit, ahol a lelkész újból be­szentelte a koporsót, majd az egyházi énekkar által előadott gyászének hangjai mellett bocsátották a sírba„/MOT/J. HATHÓNAPOS IPAROS ÉS KERESKEDŐ CSEREAKCIÓ NEME TORS Z ÁGGAL • Az Országos Baross Gábor Kör országos központja a német hatóságokkal történt megálla­podás értelmiben a kereskedelmi és ipari pályán működő négyszáz embernek: teszi lehetővé, hogy szakmabeli továbbképzésük végett t a szntimájukban való foglalkoztatás mellett hat hónapirtg Németország különböző városaiban gyakornokként működhessenek. Minden résztvevő teljes ellátást, lakást f fűtést, világítást, stbc kap. Természetesen az akció a viszonosság alap­ján történik és mindazok, akik ebben résztvesznek, egy ugyanolyan képzett­ségű ós szakmabeli német kereskedőnek, illetve iparosnak kell helyet biz­tosi tani ok üzemükben, vagy v álla lat ukban • A jelentkezőket három osztály­ba osztják? A. osztályba tartoznak a nagyipari és nagykereskedelmi válla­latok, részvénytársas agok, szövetkezetek;, bankok, biztosítók^ s tbc alkal­mazottai. Ezek részére száz helyet biztosítottak. B. osztályba tartoznak az önálló kereskedők és Iparosok, akiknek részére 160 helyet biztosítot­tak. C. osztályba tartoznak a nem önálló kereskedők és iparossegédeky akiknek legalább négy középiskola előképzettségük van.. Ezek részére ugyancsak 150 helyet biztosítottak, áz útlevelét mindenki maga tartozik beszerezni és az elindulás előtt egyhetes nemzet- és gazdaságpolitikai tanfolyamon kötelesek rásztvenni. A hathónapig tartó csereakcióban való részvétel dija jelentkezési díjjal és vasúti költséggel /Budapestről Németországba és Németörsz ágból Budapestig, együtt; személyenkint 95 pengő/* Jelentkezni személyesen vagy irásban, az Országos Baross Gábor Kor köz­pontjánál lehet, szeptember 15-ig, délután 4-6 óra között, Budapest VIII., József-körut 70. I. emelet, telefon 33-86-41, ahol a je lentkéz ők minden további felvilágosítást megkapnak. Az Indulás időpontja 133$ e november 1, visszaérkezés időpontja 1938. május 1./M0T/B. VILLAMOSÖSSZEÜTKÖZÉS . Vasárnap délután a Váci-ut 120 számú ház előtt egy Újpest felé haladó Pótkocsis 3-as villamosba beleszaladt hátulról egy különvillamos, amely a Berlini-tér és az újpesti futballpálya között közlekedetté A 3-as villamost Sezák János, a különvonatot Bartos István vezette, A 3-as villamos pótkocsi—pezrónj án tartózkodó Nagy 5, Sándor kalauzt súlyos agyrázkódással az Uzsoki ..utcai kórházba vitték a mentők. Ugyancsak az Uzsoki-utcai kórházba vitték Sezák János villamosvezetőt, aki az összeütközés következtében előrebukott és fején sérült meg súlyosab­ban. Balogh Ferenc Bszkrt alkalmazottat és Tupik Rezső hentessegédet a mentő): bekötöz és után a helyszínen hagyták. A s ze ren es ét le ns & g előidézé­se okának megállapítására a vizsgálat mégindults/MOT/Ra RENDŐRSÉG

Next

/
Thumbnails
Contents