Magyar Országos Tudósító, 1937. szeptember/1

1937-09-04 [163]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDóSITó K á ... Irat. Hatodik kiadás. Budapest, i.957. szeptember 4, f XIX. évfolyam, 201.szám,­P 0 v Á P. o s TJJBóL SZABÁLYOZZÁK A FŐVÁROSI KIlé'lTYSkPRÖ KERÜLETEKET. A f v áros i köz­gyUlég határozatát, amellyel szabályozták a főváros terület-in lévő" kémény­seprőké rü Íz teke t, a Baross Szövetségbe tömörült kóményseprőmesterek szak­osztálya mc gf e le bbe z te . A felebbezés megjárta a belügyminisztériumot és az iparügyi minisztériumot és ma került Bornemisza Géza iparügyi minisz­ter elé. Bornemisza Géza iparügyi miniszter végső fokon döntött ebben az ügyben. Szombaton délben Ilovszky János, u Baross Szövetség országos elnö­kének meghallgatása után az iparügyi miniszter aláirta a kerületek szapo­rításáról és arányosításáról szóló módosító rendelkezését, amelyet a napok ban már meg is küldenek a székesfővárosnak./MOT/B. HÍREK FILLÉRES ÉS ÜNNEPI GYORSVONATOK. A m.kir. Államvasutak Igazgatósága közli, hogy szeptember 12-én legalább 500 utas jelentkezese esetében a következő filléres, illetve a kereskedelemügyi es közlekedési minisztérium rendelete alapján az alábbi ünnepi vonatokat indítja: A./ Filléres gyorsvonatok: 1./ Budapestről Tapolca c s Sümegre /le- és felszállási lehe­tőség Balatonfüreden a Borhét alkalmából/indul Budapest déli pu. 5.20-kor, érkezik Sümeg 10.50 vissza indul 18.20, érkezik Budapest déli pu-ra 0.10 órakor. A menettérti jegy ára Tapolcáig 4.30, Sümegig 4.70 P. Ez a vonat a fontos a bb balatoni helyeken is megáll. Jegyárusítás hétfőn. 2 ./Budapes tről Keszthelyre /Siófokon át, Balatoni Sporthót/. Indul déli p.u. 5.40, érkezik Keszthely 10*41, vissza indul 20.05, érke­zik déli pu. 0.30 órakor, A menettérti jegy ára 4.30 P. Jegyárusítás ked­den. 3. / Budapestről Kiskunhalasra indul Keleti pu.5 ,40, Klskun­hi-lasra érkezik 8.17, vissza indul 22.30. Keleti pu-ra érkezik 0.50. A menettérti jegy ára 3.10 P. Jegy árud i tás hétfőn. 4. / Budapestről Ny ir egy ház ára. /Szerencsen át/ Indul Keleti pu 5.30-kor, Nyíregyházára érkezik 10.56, vissza indul 18.53-kor, Keleti pu-ra érkezik 0.15-kor. A menettérti jegy ára 5.40 P. Jle gy ár us i t ás kedd­től. 5. / Győrből és Veszprémből Balatonfüredre. A menettérti jegy ára Győrből 2.90, Veszprémből 0.90 P. B./ Ünnepi vonatok: 6. / Budapestről Hajdúböszörménybe /Hajdúhét/ Nyugati pu. in­dul 6.17, Hajdúböszörménybe érkezik 11.49, vissza indul 18.08.-.kor, Nyugati pu-ra „rkezik 0.17-kor. A menettérti jegy ára 5.- pengő. /Ennal a vonatnál a leszállás Debrecenben meg van engedve./ Jegyárusítás hétfőn. 7. / Szentes, Szeg ,d és Hódmezővásárhelyről Hajdúböszörménybe a menettérti jegy ára Szegedről és Kódmezővás ár he lyről 5 pengő, Szentes, Kiskunfélegyháza és Kecskemétről 4.10, Szolnokról 5.10 pengő. A fenti 6 es 7 alatti vonatoknál a Hajdúhét be lépője gy enek megváltása kötelező. A fenti . : 1-7 vonatoknál csakis a kedvezményes menettérti jegyek érvényesek, minden egyéb kedvezmény vagy szabadjegy érvénytelen. A Budapestről korán reggel induló és oda késő éjjel visszaérkező vonatok­hoz a Bszkrt szükség szerint ^cs a tlakozó járatokat indit. A jegyeket az utazás megkezdése előtt tintával vagy tintairónnal alá kell irni ./MOT/B. —EZREDNAP. A volt cs . ós kir. 26. gyalogezred ezévl emlékünnepét szep­tember 12-én délelőtt 10 órakor Esztergomban tartja meg, amelyre az ezred kötelikáben szolgált bajtársakat, azok családtagjait meghívja a rendező, ség. Akik a közebéden részt ak zrnak venni, szándékukat jelentsek be B a u e r Imrének, Esztergom. /MOT/B Pro d o m o : Dr> V 1 d o r Gyula, a Pesti Hírlap munka­társa tisztelettel kéri a fenti hlr szíves közlését,

Next

/
Thumbnails
Contents