Magyar Országos Tudósító, 1937. szeptember/1
1937-09-13 [163]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDóSITó Kézirat. Hatodik kiadás,. Budapest, 1957. szeptember 13. ,T— XIX. <=v f oly ara 208 . sz ám. FŐVÁROS /A közigazgatási bizottság ülése. Folytat á s.l./ Szendy Károly polgármester azonnal válaszolt a felszólalásra és közölte, hogy a főváros nem azt térte a belügyminisztériumtol, hogy harmincegy mérnököt alkalmazhasson az épitkezések ellenőrzésére, hanem egyelőre ssak az épitkezések ellenőrzésének centralizálását sürgette, s ezzel kapcsolatosan az épitési szabályrendelet megváltoztatását indítványozta. 3 á n ó c z i László a Horthy Liolós-hid felavatásával kapcsolatosan elismerő szavakkal mondott köszönetet a főváros közönségének nevében ugy az épitő mérnököknél:, mint a munkásoknak, A HÉV latasztró fa azt bizonyltja, hogy az alkalmazottak szociális helyzetével foglalkozni teli sürgősen, ez nemcsak a munkások érdéi e, hanem a közönségé is. Helyesli a polgármester állásfoglalását a ,artellek ellen, a megemlíti, hogy most egy uj kartell alakult, a harisnya-kartell, ez ellen tiltakozik, mert a harisnya közszükségleti cikk és kérte a polgármestert,hogy a kartellek elleni akcióját folytassa. Sajnálattal állapitotta meg a továh biakban, hogy az uj , lényeges enyhítése et tartalmazó tandíjszabályzat még nem lépett életbe, az erre vonatkozó javaslata a fővárosnak még a belügyminisztériumban van, A tankönyvek és a tanszerek igen drágák. Szendy Károly polgármester közölte,hogy a tandíjszabályzat a belügyminisztériumból mái leérkezett a fővároshoz, s rövidesen az illetékes bizottságok elé kerül. Bánó c z i László aggodalmát fejezte ki, hogy esetleg a minisztérium nem hagyta jóvá azokat az enyhítéseket, amelyeket a főváros 1 avas olt. Sürgette, hogy a kultuszminisztérium is vegyen részt a szegény tanulók érdekében a főváros xngyen tankönyv akciójában. Szóvátette Bánoczi László, hogy három európai hirü orvosprofesszort a főváros nyugdíjba küldött, ez nemcsak a betegek, hanem az egészséges polgárok között is nagy sajnálatot keltett. Akceptálja a fiatalság problémáját, azonban rendkivüli esetek vannak és kérte,hogy a főváros ne hajtsa végre a kormány intézkedését és tartsa vissza a professzorokat. Fejtegetései során a maya részéről is sürgette az építkezések ellenőrzését, megemlítve, hogyha a főváros elgondolása érvényre jut, akkor sok mérnök nyerhetne elhelyezkedést. Megkérdezte azt is Bánoczi László, hogy milyen stádiumban van a budai színház ügye. Ha Budának jövőre sem lesz színháza, ez érzékenyen érinti Buda közönségét.Felhívta végül is a főkapitány figyelmét a Tisza Kálmán-téri rossz özbiztonsági állapotokra., Szendy Károly polgármester hangsúlyozta, hogy a három orvosprofesszort, akik. a fővárosi kórházak élén állottak, az 1911, évi autonóm nyugdíj szabályrendelet alapján kellett nyugdíjazni,azért, mert hatvanötödik életévüket betöltötték. Usetty Béla me/,köszönte a főpolgármester üdvözlő szavait, majd aggodalommal állapította meg, hogy a Mária Valéria-, a Zita- és az Auguszta-telepek szegény lakóit kro&amos tempóban telepitik ki. Egész kis keresettel biró többgyermekes családokat arra kényszerítenek, hogy máshol vegyenek ki lakást, holott ezek a családok nem. tudnak máshol elhelyezkedni .Kérte a polgármestert, hogy a kilakoltatási tempót csökkent se, viszont a kislakás építkezést forszírozza, ürömmel látja,hogy a főváros az ujvásártelepen az export fejlesztése céljából hűtőházat létesít. Ami az uj Horthy Miklós-hidat illeti, a hid megvalósítása elsősorban a főváros , .. ». x . . áldozatkész Közönségének köszönhető .Támadások hangzottak el, hogy a hidat á budai oldalon sík területnek vezették, hála Isten,hogy ez igy tortént, mert ezt az óriási beépittetlen területeit majd ugy lehet rendezni, ahogy a főváros érdele megkívánja, A pesti hídfőnél lévő Elevátort egy fővárosi nagybank bérli, a koncessziója a banknak 1942-ben megszűnik, énkor ezt az épületet le Kell bontani,nem szabad más célra felhasználni. ORSZÁGOS,ÉVELTE ^^ ^ ^