Magyar Országos Tudósító, 1937. szeptember/1
1937-09-10 [163]
- • ' • • liiSYAR ORSZ.aGOS TUDÓSIT 6 ' — SZIGORÍTOTT DOLOGHÁZRA ITÉLT A TÁBLA EGY TÖBBSZÖRÖSEN BÜNTETETT ELŐÉLETE SZÉLHÁMOSNŐT. . Kral Rezsőné született Apfelbaum Margit foglalkozasnelküli egyen mG# %ovo izben volt különféle vagyon elleni bűncselekmények miatt letartóztatásban s legutóbb Márianosztrán töltötte ki három és félévi fegyházra szolo bunté tését; A női fegyintézetből történt kiszabadulása után Esztergomba^utazot^ ahol - állásnélküli tanárnőnek adva ki magát - felkereste a Szent Ferencrendi kolostor elemi iskolájának igazgatóját s a szerzetes-igazgatótól •útiköltség'cimén 25 pengőt csalt ki. Král Rezsőné ezen a pénzen Budapestre utazott, itt az egyik délelőttön megjelent a Párisi Nagyáruházban á hosszas Válogatás-alkudozás után'különféle, nagymennyiségű fehérneműt, asztalneműt s ruhafélét rendelt - a székesfővárosi Szent Margit kórház részére. Králné a hatalmas csomaggal a hóna alatt az áruházból eltávozott s kijelentette, hogy a vásárolt holmi ellenértékét a Margit korház gondnoksága fogja kifizetni. A jelentősebb összegről kiállított számlával azonban hiába jelentkeztek a-z áruház alkalmazottai a megadott cimen, itt Král Rezsőnét természetesen nem ismerték s kijelentették, hogy vásárlásra senkinek megbízást nem adtak. Král Rezsőné mindezeken felül^még több Ismerősét is megkárosította, állás szerzés ürügye alatt többektől kisebbnagyobb pénzösszegeket csalt ki, A rovottmultu asszonyt rövidesen elfogták s a büntetőtövényszék többrendbeli csalás bűntettéért két és félévi fegyházra itélte. Ma került az ügy másodfokon a tábla Zachár-tahácsa elé, ahol a perbeszéd ek elhangzássá utári a vádlott büntetését jelentékeny mértékben felemelték: a tábla Král Rezsőnét szigorított dologházba utalta s^a dologházi őrizet legrövidebb időtartamát három évben szabta meg. Az Ítélettel szemben az elitélt és védője semmisségi panaszt jelentett be, /MOT/ Ky, BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ÍTÉLTEK ÉS NYOMBAN LE TARTÓZ TATTÁK KÉT VESZEDELMES VALUTAGENGSZTERT. A büntetőtörvényszék, mint valutabiróság, Horváth Géza dr, elnöklése mellett ma Ítélkezett két Veszedelmes valutagengszter és társai bűnügyében, Fischmann József .ügynök, fivére, Fischmánn Ignác kereskedőcég ód, Bódí István ügynök voltak a bünper fővádlóttjai. akik ellen fizetési eszközökkel elkövetett üzérkedés büntette vimén emelt vádat a. .királyi ügyészség.. A vád" szerint Fischmannék és Bódi többektől-kisebb • 'értékű, valutákat csaltak ki, majd az Anker-közben az egyik kapun keresztül megszöktek. A csalás miatt a büntetőbíróság már felelősségre vonta őket s most csak a valutabiróság illetékessége alá tartozó cselekményért koraitok abdrócág cl'j. . A királyi'ügyészség, vádat emelt azok ellen is, akik beváltásra átadták a valutákat, ugyancsak üzérkedés miatt, A bünper tárgyalására egészen megtelt a tárgyalóterem érdeklődő közönséggel. Az elnök, miután'a vádlottakat kihallgatta, utasította a tanúképpen beidézett detektiveket, hogy tartsanak razziát a teremben. Ez meg is történt: a detektívek mindenkit igazoltattak, azonban bem találtak egyet len olyan egyént sem, aki ne tudta volna igazolni lakását, A vádlottak valamennyien tagadtál: bűnösségüket, a gengszterek azzal'védekeztek, hogy nem ők lopták el a valutákat , hanem ismeretlen tettesek, akiknek a nevét azonban nem tudták megmondani. A többi vádlott jóhi-. szemüsógét hozta fel védekezésül. A biróság egy időre kizárta a nyilvánosságot a tárgyalóteremből és zárt ajtók mellett hallgatta ki a tanukat, az Ítéletet azonban már a nyilvánosság mellett hirdette ki Horváth Géza dr.. A büntetőtörvénvssék' Fischmann Józsefet kétrendbeli üzérkedés büntette miatt egy vi börtönre Bódi Istvánt pedig ugyancsak üzérkedésért héthónapi börtönbüntetésre ítélte es elrendelte azonnali letartóztatásukat, Fischmann Ignácot vétségben találta bűnösnek a biróság és ezért egyhónapi fogházzal sújtotta, s miután vizsgalati fogságban volt, elrendelte szabadlábra helyezését. Hirsch Miksa' kereskedősegédet, aki vállalkozott a kicsalt valuta beváltáséra, vétség'miatt egyhónapi fogházra itélte a'biróság. Két valutagengszter:• Becker Lajos es Nagy József szökésben vannak, őket keresteti a törvényszék. - A Károsultak, akik ugyanekkor vádlottak is voltak, kisebb pénzbüntetést kaptak, RZ itelet kihirdetése után Schindler Dezső dr* királyi ügyész Intézkedésére fogházörök érkeztek, akik Fischmann Józsefet és Bódi Istvánt lekísértek a fogházba. Az ítélet nem jogerős. /MOT/ Sv.