Magyar Országos Tudósító, 1937. augusztus/2

1937-08-23 [162]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat Tizennyolcadik kiadás Budapest, 1937.augusztus 23. XIXoévfolyam. 190,szám FŐVÁROS / A Magyar Városok országos Szövetségének mohácsi közgyűlése.folytatás L / áldozathozatalra és igy a kongreszszusnak Budapesten való megtartásának aka­dálya nincs. Közölte Szendy Károly a közgyűlés tagjaival azt is, hogy ilyen értelemben máris ért esitette a Nemzetközi Szövetség vezértitkárát Emil Vinck belga szenátort. Foglalkozott a közgyűlés az államrendőrségi hozzájá­rulás és a forgalmiadó részesedés ügyével, ismertetésre került az az e|bora~ tum, amelyet Lukács Ödön miniszteri osztályfőnök, a szövetség ügy vezető' al­elnöke a városi tisztviselői jóléti intézmény életrehivása érdekében végzett és amelynek irányelveit dr. Széli József magyar királyi belügyminiszterrel már előzetesen is megvitatta"^.* jelentőségű folyóügyek tárgyalásávalr zárult a közgyűlés. Kiseoo Délután a Korona étteremben, a város díszebédet adott a szö'» vetségi kiküldöttek tiszteletére. Az első pohárköszöntőt Szendy Károly mon­dotta a kormányzóra, ezután dr.Margittay Lajos mohácsi'polgármester köszön­tötte a szövetség tagjait és a többi vendéget, majd. dr.' ' . Spaeth Gyula gye ri polgármester fejezte ki háláját maga és társai nevében Mohács város kö­zönségének és polgármesterének a magyaros vendégszeretetért, A délutánt a polgármesterek a Mohácson megrendezett ipari-/^ mezőgazdasági iiállitás megtekintésére használták fel, este pedig a Mohács város tulajdonában lévő mohácsszigeti strandfürdő éttermében halvacsorán vettek részt, • . ' O /M0T/H. VéÍGETÉRT A HALlROLkANT TALÁLKOZÓ. A HONSz által rendezett hadirokkant ta lákozón résztvevő külföldi vendégek , a HONSz vezetőségével hétfőn délelőtt megtek ntették a budafoki állami borpincészetet„ A Vendégeket Budafokon Záborszky Endre polgármester és Perler Ferenc, a HONsz budafoki csoportjá­nak elnöke üdvözö lte. A vendégek végigtanulmányozták az állami borpincésze­tet, majd . . résztvettek a város által tiszteletükre adott ebéden, A uclegációk az esti órákban Kispestre mentek. Első útjuk a kispesti hősi emlékműhöz vezetett, ahol a kispesti frontharcosok és ha­dirokkant"' > diszszázada várta őket és a kispesti hadirokkantak nevében vitéz Tóth JánolRelnök üdvözölte őket. Innen átmentek a városházára, itt a köz­gyűlési tesjmben diszes fogadtatás volt. Vitéz Simoniay Alajos helyettes pol gármester üdvözölte a vendégeket, majd Hans Oberlindober és báró Egon von Waldstetten rokkant szövetségi elnökök mondottak köszönetet a meleg fogad­tatásért. Kecskés István, a HONSz országos társelnöke és Már Lajos, a HONSz kispesti csoportjának vezetője szólaltak még fel és az ünnepség befejezéséül a hadirokkantak zenekara a találkozón résztvevő nemzetek himnuszait játszot­ta. A bensőséges ünnepség után a Gödör vendéglőben nagy társasvacsora volt., amelyen Budanovics Tibor, a~ HONSz országos társelnöke búcsúztatta a kül­földi delegációkat, A vacsora a hadirokkant találkozó ünnepélyes lefuvásá­val zárult. Az olasz delegáció már délután-elutazott, a német és osztrák delegációk kedden utaznak vissza hazájukba. /MOT/M B A" PRO HUNGÁRIA' NŐK VILÁGSZÖVETSÉGE tegnap tartotta diszülését, amelynek keretében Szécskay Györgyné, a pitt*burgi Pro Hungária elnöke, az Amerikai 18 Pro Hungária szervezet munkájáról és eredményeiről tartott beszámolót, A gyönyörűen sikerült ünnepélyen az itt időző amerikai magyarok közül igen sokan vettek részt,/MOT/B.

Next

/
Thumbnails
Contents