Magyar Országos Tudósító, 1937. augusztus/2

1937-08-31 [162]

MAGYAR ORSZÁGOS TUD63ITÓ 4. törvényszéki kiadás. Budapest, 1937. augusztus 31. f VESZÉLYES ÜZEM-E H BUDAKESZI KÓSER MÉSZÁRSZÉK? Katz Ábrahám budapesti könyvkereskedősegéd Budakeszin nyaralt és egy al­kalommal elment Pischer ^ntal FŐ-utca 117. szám alatt lévő kóser mészáros­üzletébe husvásárlás céljából. Miközben Fischer bárddal apritottc a hust, egy nagyobb csontszilánk Katz szemébe repült, amitől eszméletlenül esett össze. Elszállították a zsidókőrházba, ahol súlyos szemműtéten ment ke­resztül, de ennek ellenére a jobbszemére megvakult és a be.Is zömének látó­képessége is csökkent, Katz havi 8o pengő életjáradék iránt keresetet in­ditott Fischer Antal ellen, miután a mészárosmester járatlanságának tu­lajdonította a balesetet, k keresettel szemben Fischer azt bizonyította, hogy már több mint harminc éve folytat Bud:keszin'mészárosüzletot és már ez is bizonyltja, hogy megfelelő jártassággal bir. Egyben tanukkal bizo­nyította, hogy Katz már a balesetet megelőzően is nagyfokú rövidlátásban szenvedett és a baleset alkalmával nagyon közel hajolt a raészárostőkéhez, mert ellenőrizni akarta, hogy a mészáros ne vágjon sok csontot a rendelt húshoz, A mészáros szerint Katz vigyázatlansága és gondatlansága okozta a saját balesetét, A pestvidéki törvényszéken dr. Hankovszky István törvényszéki biró tárgyalta az érdekes keresetet és az orvos szakértő véleménye alapján Fischer Antal mészárost kötelezte, hogy Katznak élete végéig havi 25 pen­gő életjáradékot fizessen meg. Fellebbezés folytán az Ítélőtábla Glatz­tanácsa ma tárgyalta a keresetet és elrendelte a helyszíni szemlét arra­vonatkozóan, hogy mekkora a kóser mészárszék helyisége és hogy a mészáros munkája mennyiben közveszélyes, A helyszíni szemlét szeptember 9-én tart­ják meg. /MOT/ Gl. OKIRATHAM131TASÉRT ELITÉLTEK EGY ROMÁNIAI VALUTÁSIBERT. A mult év őszén Hegyeshalomban a szolgálatot teljesítő vámfőtiszt észre­vette, hogy Grünfeld Bernát ötvenötéves sztropkai születésű kereskedő út­levelébe lapok vannak ragasztva. A kereskedőt a határrendőrség le tartoz­tatta, Bud;: pestre kisérte s a nyomozás adatai alapján a va lu ta ügy é s z s ég Grünfeld Bernátot valuta üzérkedéssel vádolta meg. Néhány h°nappal ezelőtt a büntetőtörvényszék mint uzsorabiróság vonta felelősségre Grünfeld Ber­n átot és fizetési eszközökkel elkövetett visszaélés bűntettéért nyolchó­napi börtönbüntetésre itélte, ugyanekkor a nál talált valutát elkobozta, Brünfeld Bernát időközben kitöltötte a nyolchónapos börtönbüntetést, de nem helyezték szabadlábra, mert a királyi ügyészség okirathamisitás büntet­te miatt is vádat emelt ellene. Az okirathamisitási ügyet ma tárgyalta a büntetőtörvényszék Schadl Ernő-tanácsa, Grünfeld Bernát a biróság előtt tagadta bűnösségét. Elmondot­ta, hogy megbízást kapott idegen valutának Romániából Svájcba való vitelé­re , j; A valutát legitim uton akarta Magyarországon keresztülvinni > A pénzt átcsempészte a magyar-román határon, a magyar vémhiv. tálnál azonban j elent­kezett és megmondta, hogy milyen valutákat kivan átvinni Magyarországon, Minthogy ujabban a vámhatóságok az útlevélbe bejegyzik a behozott valuta összegét, félő volt: ha visszatér Romániába, ott eljárást indítanak elle­ne. Az útlevelébe más útlevélből kivett lapokat ragasztott s a vámtisztvi­selő ilyen,beragasztott oldalon jegyezte be, hogy mennyi valutát hozott az országba. Átutazott Magyarországon, Hegyeshalomban azonban az egyik vám­tisztviselő észrevette, hogy a román útlevélbe lapokat ragasztottak. Tanuként hallgatták ki azt a vámfőtisztet, aki az útlevélben felfedezte a beragasztott lapokat és vallomást tett a nyomozó detektív is, A királyi ügy^és z indítványozta Grünfeld Bernát súlyos megbüntetését, a vé­dő azt hangoztatta, hogy a vádlott az útlevél tartalmának lényeges részét nem változtatta meg s minthogy abból lapot nem tépett ki, csupán hozzára­gasztott, meg sem rongálta. Szerinte a magyar hatóság sérelmére o vádlott semmiféle bűncselekményt nem követett el. A törvényszék bűnösnek m ondotta ki Grünfeld Bernátot közokirat­hamisítás vétségében és ezért háromhónípi fogházra Ítélte, amelyből egy hónapot és egy hetet kitöltöttnek vett„ A biróság egyébként Grünfeld Ber­nátot Magyarországból kiutasította, A védő és a király ügyész is megfel­lebbezte az Ítéletet, A vádlott a szabadlábra helyezését kérte, a törvény­szék azonban a további fogvatartás mellett döntött, /MOT/ P,

Next

/
Thumbnails
Contents