Magyar Országos Tudósító, 1937. augusztus/2
1937-08-26 [162]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSI TÓ 3. törvényszéki kiadás. Budapest, 19 57. augusztus 26. ZU ZU ZSAROLÁSSAL VÁDOLT FOGÁSZOK /l.f olytatás./ ványát, rögtön abbahagyta erőszakoskodását, A hangulat mindamellett anynyira izgatott volt, hogy a végrehajtó az összeirást végül is rendőri karhatalom igénybevételemellett fejezte be. Landesmann Árpádné kijelentette, hogy elvált férje ügyében nem kivan vallomást tenni. A hatósági közeg elleni erőszak vádjával kapcsolatosan hangoztatta, hogy Szántó dr. elsősorban és főleg őt akarta eltávolítani a lakásából, ugy hogy fellépésének éle - megitélése szerint - nem a végrehajtó ellen irányult. Minthogy a megidézett tanuk közül többen nem jelentek meg, a törvényszék a f8tárgyalást - s vád és a védelem együttes indítványaik - elnapolta. /MOT/ Ky. FÖLMF1ITETTEK EGY KERESKEDŐT A SÚLYOS TESTI SÉRTÉS VADJA ALoL. Dr. Fenessy Ferenc büntetőtörvényszéki egyesbiró ma tartott tárgyalást Gergely Sándor kereskedő ügyében, aki ellen Gál Jenoné háztartásbeli aszszony följelentésére súlyos testi sértés büntette cimén indult meg az eljárás. A vád szerint mult év október 18-án Gergely Gál JenŐnére támadt, ot földreteperte és többször hasába és hátába rúgott, ugy hogy Gálné husz napon tul gyógyuló sérüléseket szenvedett. Gergely Sándor kihallgatása során tagadta bűnösségét. Elmondotta, hogy a jelzett napon betegen feküdt lakásán-, amikor megjelent nála Rózsahegyi Erzsébet, az ő egyik alkalmazottja Gál Jenőné kíséretében. A szobába, ahol rajta kivül néhány látogató is jelen volt, Gál Jenőné is belépett, mire ő felkérte, hogy távozzék, mert csak Rózsahegyi Erzsébettel van beszálniva lója. Gálné többszöri kérésre, sőt kiutasításra sem akart menni, erre ő kilépett az ágyból^ és Gálné felé tartva, ismét kiutasította. Gál Jenőné erre anélkül, hogy ő egy ujjal is hozzányúlt volna, a földre vetette magát és valószínűleg ekkor szerezhetett valamelyes sérülést, bár a rendőrorvosi látlelet igenről különösen a hason vagy háton ejtett rúgásról egyáltalán nem emlékezik meg A törvényszék kihallgatta Gál Jenőnét, aki elmondta, hogy Rózsahegyi Erzsébet varrónő nála lakott albérletben, Egy alkalommal a lány megbetegedett, mire orvost hivott. Az orvos felszólította a lányt,hogy menjen szolgálatadójához és kérjen tőle beteglapot.. Ö aztán elkísérte Rózsahegyi Erzsébetet Gergelyhez, mert közben körülbelül harminc pengő orvosi költség is felmerült. Gergely édesanyjának felhívásár.a lépett ő is Rózsahegyi Erzsébettel együtt Gergely szobájába, akivel rövidesen szóváltása támadt, Gergely először egy párnát vágott hozzá, aztán kiugorva az ágyból, nekirontott és haján?'1 fogva össze-vissza ráncigálta, majd földreteperve öszszerugdosta. Az eset után rendőrorvoshoz ment, aki azonban csak az arcán talált karcolásokat vizsgálta meg. Az eljáró biró ezzel szemben megállapította, hogy a rendőrorvos által kiállított látlelet arról is szól, hogy Gálné hátán és hasán semmiféle változást a vizsgálat alkalmával nem talált, Ismertette Fenessy Biró az egyik OTI-orvos által két nap múlva kiállított orvosi bizonvitványt is, amely szerint Gálné hastájékán elszíneződés található* A törvónyozök az ooo-cn«l jolfin volt több tomit ÍS kihallgatott, akik seérint azonban Gergely nem volt brutális Gálnéval szemben, őt nem ütlegelte, Herczegfy Géza királyi ügyész kérte a tárgyaláson meg in,u a-, lent Rózsahegyi Erzsébet, az ez ügyben eljárt rendőr és az OTI-orvos megidézését, a törvényszék azonban ezt az indítványt elutasította. Á perbeszédek elhangzása után a törvényszék a vádlottat bizonyítók hiányában fölmentette. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezett. /MOT/ Ma, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K. szekció y}\\