Magyar Országos Tudósító, 1937. augusztus/2

1937-08-26 [162]

Budapest, 1937. augusztus 26.- XIX. évfolyam, 193.szám.­Hl R E K AZ EGYEIaml NÉPSZÖVETSÉGI PEDERÁCIO BUDAIESTEN TARTJA KONGRESSZUSÁT. A Nemzetközi Egyetemi Népszövetségi Federáció ezévi kongresszusát augusztus 30-tól szeptember 4_ig Budapesten rendezi meg. A kongresszus fövédnökségét Kánya Kálmán külügyminiszter, Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi mi­niszter és Lázár Andor i gass ágügymini szter vállaltakkal. A rendezés munká­ját a federáció magyar csoportja végzi, amely a Magyar Külügyi Társaság kötelékében és a Magyar Nemzeti Diákszövetséggel karöltve működik. A kong­resszuson az eddigi bejelentések szerint husz államnak több mint 150 résztvevője jelenik meg és a legidőszerűbb nemzetközi kérdések kerülnek me gvi tatásra. A Nemzetközi Egyetemi Népszövetségi Federáció 1932-ben ala­kult a Népszövetség pártfogása mellett. Céljául a nemzetközi jogi ismere­tek terjesztését és a Népszövetség alapokmányában kitűzött céliainak tanul­:áj Ion es a hágai vegyes döntőbíróságon kívül valamennyi fontos nemzetközi szerv, békealapi tv ány, de a nemzetközi politikai élet valamennyi fontos személyisége is fi gye lemmé 1 kis éri . Az elmúlt évek nizzai, kopenhágai, párisi, genfi és montreuxl kongresszusai a nemzetközi sajtóban is altalá­nos figyelmet keltettek. Az ezévi kongresszus rendezésének nagy munkáját a magyar ifjúság vállalta magára. A rendezőbizottság elnöke, dr. Gáli Endre, fő­titkára dr. Szathmáry-Kiss Gyula. A fővédnökökön kívül Budapest polgármes> tere, az Országos Idegenforgalmi Tanács és valamennyi idegen forgalmi szerv messzemenő pártfogását biztosítja. A Külügyi Társaságnak most el­hunyt elnöke, Pékár Gyula is a legnagyobb érdeklődéssel kísérte a kong­resszus előkészítésének munkáját, tanácsaival és nagy tapasztalatával segített a rendezőbizottságnak. A budapesti kongresszus nagyszabású keretek között folyik le. Az ülések a parlamentben lesznek. "A kongresszuson a fegyverkezés, ilxetoleg a lefegyverzés kérdése kerül ^napirendre, statisztikai, politi­kai és közgazdasági szempontból megvilágítva, azonkívül a Federáció an­gol csoportja a spanyol, kinai és japán kérdésről tesz előterjesztést. A kongresszus vitáit társadalmi események teszik változatoss á. A kongresz­szus tiszteletére rendezendő estélyeken és garden partyn a magyar társadal­mi ás közélet kiválóságai isimegjelennek. A külföldi résztvevőknek módjuk lesz a vidéket is megismerniT A kongresszuson többek között rósztvesznek dr. G.Kullmann, a Nemzetek Szövetségének képviselője, a Nemzetközi Együttműködés népszövet­sógí(titkára, dr, G.Thélin és dr. Pap Géza államtitkár, akik a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalt képviselik, Malcolm Davis, a Carnegie alapítvány euró­pai vezetője, Prof. Ruyssen belga szenátor és M.Kiddredge, a Rockefeller Alapítvány főtitkára. Különös jelentősége van annak, hogy az idei kongresszus szlnhelyAíflLl a Federáció vezetője Budapestet jelölte ki, amely a magyar ifjúsággal együtt a hagyományos magyar vendégszerettei várja a kongresszus r és z tve vői t. /M0 T/M. '{(A ..CL ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ' ' ^ K. szekció

Next

/
Thumbnails
Contents