Magyar Országos Tudósító, 1937. augusztus/1
1937-08-06 [161]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat Tizenkettedik kiadás Budapest, 1937.augusztus 6. "^0 XIX. évfolyam, 177. szám. HÍREK /MEGKEZDŐDTEK A DALOSSZÖVETSÉG JUBILÁRIS LlinEPSEGEI. /Folytatása/ Este 9 órakor a Vigadó előtt gyülekeztek az énekkarok és s.zerenádot adtak a főváros közönségének. Igen nagy töneg gyűlt egybe ás ott volt Lámofte Károly alpolgárme ts eréma főváros több vezető személyiségével. A szabadtéri szerenád után a Vigadó nagytermébe vonultak, ahol a polgármester tiszteletére rendeztek szerenádot. A Vigadó nagyterme zsúfolásig megtelt érdeklődő közönséggel, a dalosok most. is festői népivise létükben .jelentek meg. Ripka Ferenc ny.f őpolgármes ter, a Dalosszövetség országos elnöke intézett rövid beszédet a mégj e leniekhez, kiemelve, hogy a d alkuit ura mennyire e gy be fűzi az embereket »• Köszönetét. tolmácsolta a főváros vezetőségének, amely mindig igazi megértéssel támogatta a dalosokat, ismerve azt a nagy összetartó erőt, amelyet a d al jelent. Lamotte Károly a Ipolgármes ter, aki a szabadságon lévő Szendy Károly polgármestert helyettesíti, .köszönetet mondott a székesfőváros közönsége, nevében a szép ünnepség megrendezéséért.- Köszönetet mondott a külföldi énekkaroknak, hogy dalaikon keresztül elhozták barátságukat. Ezután az énekkarok sorra előadtak egy-egy' éneket s a megjelent közönség lelkesen, hosszasan ünnepelte a szereplőket. tffiá&a a székesf őv áros vacsorán látta vendégül a külföldi énekkarok tagjait, Az énekkarok vehetői a Fészek klubban gyűltek egybe és az itteni vacsorán több lelkes pohárköszöntő Hangzott e 1./áOT/M, -. ORSZÁGOS LEVÉLTAR ^ K. szekció .. tö