Magyar Országos Tudósító, 1937. augusztus/1

1937-08-04 [161]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ 2, törvényszéki kiadás. Budapest, 1937, augusztus 4. HUSZONHÁROMNAPI FOGHOZ A VALÓTLAN TÁRTÁ.IMU SZEGÉNYSÉGI BIZONYÍTVÁNYÉRT, Dr, vitéz Ottrubay Dezső tanácselnök vezetésével ma tárgyalta a büntető­törvényszék Kozma Árpád Pál biztosítási ügynök bűnügyét,, akit Lengyel Im­re és Szabó József nevű Ismerőseivel együtt közokirathamisitás büntette elmén vádolt meg a királyi ügyészség. A vád szerint Lengyel Imre fel akar ta magát vétetmi a kórházba és jóllehet négy és fél hold földje van, ezt a körülményt elhallgatta és a X, kerületi elöljáróság által valótlan tar­talmú szegénységi bizonyítványt állíttatott ki. Ebbe. a szegénységi bizo­nyítványba azt Íratta be, hogy,sógora, Szabó József tartja Őt el. A vád szerint Szabó József és Kozma Árpád segítségére voltak neki a bűncselek­mény elkövetésében, utóbbi azáltal, hogy mivel Lengyel süket, ő íisérte é. Lengyelt az elöljáróságra és Ő diktálta be a valótlan adatokat a szegény­ségi bizonyítványba, Lengyel ^mre ügyét már régebben letárgyalta a tör­vényszék és felmentő Ítéletet hozott, Szabó József ellen ^örözőlevelet bocsátottak ki és ilyen előzmények után került ma Kozma Árpád a vádlottak padjáéra. Az ügynök tagadta bűnösségét. Védekezése szerint nem is ismerte Lengyelt, Szabó József kérte őt meg arra, hogy Lengyelt, aki az ő sógora, kisérje el az elöljáróságra, mivel ő elfoglaltsága miatt ezt nem teheti meg. Szívességből teljesítette Szabó kérését és mivel Lengyel Imre telje­sen süket, a Lengyel bejelentőlapjából diktálta be személyi adatait. A törvényszék kihallgatta tanúképpen Lengyel Imrét, aki elmondotta, hogy ő nem is tudta azt, hogy milyen adatokat diktált be Kozma .arpád, azt sem tudta, hogy szegénységi bizonyítványért mennek az elöljáróságra. Azt gon­dolta, hogy kórházbamenetele előtt van szükség csupán bizonyos okirat ki­állítására, A tárgyalás lefolytatása után a törvényszék az enyhitő körül­mények mérlegelésével közokirathamisitás vétségében mondotta ki bűnösnek az ügynököt és huszonháromnapi fogházra Ítélte el. Dr, Székely Gyula ügyészségi alelnök fellebbezett, /MOT/ Ma. •V* AUTÓFOSZTOGATÓK - A TÖRVÉNYSZÉK ELŐTT, A budapesti kir, ügyészség vádat emelt Nagy Lajos és Schneider István foglalkózásnélküli iparossegédek ellen, többrendbeli lopás büntette elmén s egyidejűleg vádiratot adott ki özv, Danyi Józsefné és özv. Farkas An­talne háztartásbeli asszonyokkal szemben is, orgazdaság vétsége miatt, . Schneider és Nagy - a vád szerint - különös előszeretettel vetették rá magukat az üresen hagyott magánautókra, amelyeket a tulajdonos pillanat- . nyi távollétében rendszeresen kifosztottak, s az igy szerzett holmit ál- , Utólag Farkasné és Danyiné utján értékesitették. Az ügyet ma tárgyalta a büntetőtörvényszéken dr, Horváth Ferenc tanácsa, Schneider és Nagy tö­redelmes beismerő vallomást tettek s csupán néhány lopási eset elköveté­sét tagadták. Danyiné és Farkasné viszont kereken tagadták bűnösségüket s azt hangoztatták, hogy a lopott értéktárgyak eladásában, illetve megvé­telében nem volt szerepük, illetve nem volt tudomásuk arról, hogy a bir­tokukba került holmi egy része lopásból eredt 0 A törvényszék több káro­sultat is kihallgatott tanúképpen, igy Eckensberger György nyugalmazott ezredest, Sándor László dr, gyárigazgatót, Létay Alfréd vegyészmérnököt és ifj, Nádai Ferenc kassai földbirtokost,, akik valamennyien terhelő tanú­vallomást tettek, A tanuk szinte egybehangzóan ugy adták elő a történte­ket, hogy néhány percre elhagyott s lezárt autójukat feltörve és kifoszt­va találták, a tettesek a gépkocsikból minden elemelhető tárgyat, kabáto­kat, takarókat, autófjelszerelési cikkeket elemeitek,, Boronkay István dr, kir. ügyész vádbeszéde és Bartek Lajos dr, kirendelt ügyvéd védőbeszéde után a bűntetőbiréság bűnösnek mondta ki Nagy Lajost és Schneider Istvánt kilenc-kilencrendbe11 lopás bűntettében s ezért az előbbit kétévi fegyházra, az utóbbit tizenhathónapi börtönre Ítélte, Ugyancsak elitélte a törvényszék Manyi Józsefnét orgazdaság vét­ségéért kéthónapi fogházbüntetésrej viszont özv- Farkas Antalnét az orgaz daság vádja és következményei alól bizonyítékok hiányában felmentette, A büntetés kiszabásánál a büntetőtörvénynek enyhitő körülménynek vette a vádlottak szorult anyagi helyzetét, részbeni töredelmes beismerésüket s Danyiné esetében alacsonyabb fokú műveltségét.- Az Ítélettel szemben egye­dül Danyi Józsefné jelentett be fellebbezést. /MOT/ Ky,

Next

/
Thumbnails
Contents