Magyar Országos Tudósító, 1937. március/2
1937-03-31 [160]
P ö'f ÍR o s /A belügyminiszter jóváhagyta a főváros 1937. évi költségve tés ét .Folyt.2.,/ Az önálló vagyonkezelésű üzemek költségvetése. A belügyminiszter*, mint fentebb emiitettük, az üzemek költségvetését is megváltoztatta éspedig olyképpen, hogy az Elektromos .Müvek^,...költségvetésének végösszegét ugy a bevételi> mint a kiadási.oldalon 1,328.000 pengővel felemelte, a Gázmüvek költségvetését 930Í000 pengővel, emelte fel azzal, hogy ebből 500.000 pengőt a községi háztartás javára kell beszolgálnia, úgyszintén a Vízmüvekét is 500.000 pengővel, amiből a Vízmüveknek 300.000 pengőt kell a községi háztartás javára befizetni. A Gáz és Vízmüveknek a fennmaradó 430,000 pengőt, illetve 20Q..QO0 p'é^gőt a tartalékalapok javadalmazására kell forditaniok. Amennyiben azonban az év folyamán az előirányzatnál nagyobb bevétel jelentkeznék, ezt a többletbevételt is a tartalékalapok javadalmazására kell fordítani* A költségvetések részletezéséből a belügyminiszter arra a megállapításra jutott, hogy az elektromos- és a gázmüveknél létszámszaporitás történt, jóllehet errenézve a költse gvetés megállapítása tárgyában hozott határozat nem tartalmaz rendelkezést, Felhivja ezért a székesfővárost, hogy a jövőbén az emiitett létszámot ha megváltoztatja, errevonatkozólag külön határozatot hozzon és ezt megfelelően indokolja, A belügyminiszter kifogásolja a Vizmüvek költségvetésénél, hogy a személyi kiadások között a havifizetéses alkalmazottak illetményein kivül egyéb,' a munkáslétszámhoz tartozó alkalmazottak járandósága is szerepel. A jövőben ez utóbbi járandóságokat a dologi kiadások közt kell előirányozni. A belügyminiszter nem hagyta jóvá a székesfőváros törvényhatósági bizottságának azt a határozatát, amelyben elfogadta Homonnay Tivadar dr. bizottsági tagnak az elektromos, gáz és vizmüvek havifizetéses alkalmazottai javadalmazásának emelésére irányuló inditványát. Éspedig azzal az indokolással, hogy a mérlegjutalmat rendszeres járandóságként nem ismeri el. líem emel azonban kifogást az ellen, hogy az alkalmazottak különmunkadijakban, túlóradíjakban, pótlékokban, sőt karácsonyi jutalmakban is részesülhessenek, A Bszkrt és az érdekkörébe tartozó vállalatok költségvetése, A belügyminiszter a Bszkrt helyzetét beható vizsgálat alá vette és arra a megállapításra jutott, hogy az összevont költségvetésben jelentkező 1,036.312 pengő hiány onnan ered, hogy a Bszkrt a szanálás során számitásba vetjb megtakarítások közül a viszonylag vezetés módosítása-, továobá az uj beruházások elvégzése folytán várt megtakarításokat ezideig még nem érte el, A szanálási keretektől eltérően a Bszkrt személyi és dologi kiadásoknál 680,327 pengővel magasabb összeget irányzott elő, viszont egyéb rovatokon ugyanennyivel csökkentette az előirányzatot, A belügyminiszter kiköti, hogy a vállalatoknak azokat a kiadásokat, amelyek a költségvetésben a különféle alapok javadalmazása és a kölcsönök törlesztése és kamatszolgálata cimén vannak előirányozva, - a bevételek alakulására való tekintet nélkül minden körülmények között teljesiteni kell, A közölt változtatásokkal a belügyminiszter a főváros költségvetését jóváhagyta. Jóváhagyta továbbá a határozatnak azt a részét is, amellyel a törvényhatósági bizottság a szemét fuvarozási illeték kulcsát 1.5 százalékban állapította megi A tűzoltási járulék, valamint az idegenforgalmi járulék szedésére adott engedély." érvényét a belügyminiszter az 193V. év tartamára meghosszabbította. Végül felhivja a belügyminiszter a székesfővárost, hogy a fővárosi vám és azjéllatvásár .. . * pénztári dijak kéruését a gazdaérdekekre való figyelemmel, barátságos szellemben mielőbb oldja meg./MOT/Lá,