Magyar Országos Tudósító, 1937. március/2
1937-03-23 [160]
EGYHÁZI HÍREK A 3CLI DEO GLÓRIA SZÖVETSÉG HÁROMNAPOS ORSZÁGOS GY "ÜLÉSE KEDDEN VÉGÉTÉRT. Enyedy Andor püspökhelyettes előadása a diákság ésja társadalom igazi békéjéről. A Soli Deo Glória Szövetség által egybehívott országos diákértekezlet ma, kedden ért véget. Reggél vezetői gyűlés volt a szövetség kálvintéri központjában, majd bibliatanulmányozás után E n y e d y Andor dr, miskolci lelkipásztor, a tiszáninneni egyházkerület főjegyzője tartott nagy figyelmet keltő előadásit "Az egyetlen béke" cimmel. Az "álbékékiel foglalkozott, A mai béke - úgymond- csak szuronyokon, fegyvereken alapuló, tehát mindenkit örök nyugtalanságban tartó béke. Szólt Enyedy dr, az öntudatlanság, gyávaság, megalkuvás, nemtörődömség, a halál és az utópista álmodozás békéjéről, s mindezt a hamis béke kategóriájába sorolta. Az igazi béke az, amelyet Krisztus határozott meg ugy, hogy igazi béke: amelyben nincs nyugtalanság és félelem, Nyugtalanít belülről a vágy, kivülről a világ, az emberek, a környezet, féltjük létünket ós ezért féltjük testi épségünketkenyerünket, világi elhelyezkedésünket. Az igazi békét Jézus adja, az '6 békéje azonos az erő békéjével, az Ö békességének világáról ismerjük meg Krisztus erejét,Ö tompitja le érzéki vágyainkat, s oltja belénk az Isten utáni vágyat, Ö old fel a környezet-hatástól azzal, hogy általa mi igyekszünk javitani környezetünket és a világot; felold a félelem szuggesztiója alól, mert megtanít arra, hogy létünk biztositéka nem az, ha mi "kiépitjuk" a létünket, hanem az, hogy Isten beleépit minket dicsősége templomába, bűneinktől megtisztítva felhasznál a maga szerszámául, A magyar nemzet legnagyobb sújtottja a háborúnak s ezáltal hivatva van arra, hogy nemzete, kirepitő fészke legyen az igazi békének. A béke hiányát leginkább az ifjúság szenvedi meg, ezért az ifjúságnak is békeépitőnek kell lennie, az igazi béke szerzőjének. Az ifjúság ne használjon olyan eszközöket, amelye 1-, hozzá nem méltók, de használjon fel minden eszközt arra, hogy az igazság ós szeretet békéje eljöjjön és megvalósuljon, - s ugyanekkor az ifjúság sebeit is meg kell gyógyítania a társadalomnak, hogy meggyógyuljon a nemzet. Az igazi béke Isten uralma a lelkek felett, s ez a béke:. a világra csak akkor jön el, amikor Isten minden lesz mindenekben. Az egyes lelkekben megszületik mindjárt, mihelyt a lélek számára Krisztus élő, életadó, életirányitó hatalommá válik. Az ifjúság ne akarjon kormányozni, ne verekedjék, de legyen reformokra, ujitásra és krisztusi értelemben vett haladásra serkentője a kormányzati tevékenységnek. A záró-bibliakörök után a Salétrom-utcai templomban "Ifjúság - testvér nélkül" cimmel Fónyad Bezső dr, konventi ifjúsági lelkész beszélt, Pap Ferenc budapesti vallástanár Urvacsorára készítette elő az ifjúságot, majd Budai Gergely dr, budapesti teológiai akaflémiai tanár berekesztő beszédében felmutatta a háromnapos SDG-diákgyülés tanulságait, eredményeit, /HOT/F, A REFORMÁTUS RENDÖRÖK ÉS TŰZOLTÓK SZERDÁN NAGYHETI URVACSORÁT VESZNEK, Holnap reggel, a fasori református templomban járulnak az Urasztalához a budapesti államrendőrség és tűzoltóság tagjai, összesen mintegy nyolcszázán, • u r a k ö z y Gyula kálvintéri lelkipásztor mond'Urvacsorára előkészítő beszédet, majd a szent jegyeket osztja ki. /MOT/F. FŐVÁROS DR. KÁLLAI ALBERT TANÁCSJEGYZŐ SZOLGÁLATIJUBILEUMA. Bensőséges ünnepségben részesítette a polgármesteri V. ügyosztály tisztikara dr. Kállay Albert tanácsjegyzőt, az ügyosztály helyettes vezetőjét, 25 éves szolgálati jubileuma alkalmából. Dr, Báró Babarczy István tanácsnok köszöntötte I az ünnepeltet, kiemelve azokat a kiváló tisztviselő és emberi tulajdonsáI gokat, amelyek révén joggal kiérdemelte a főváros vezetőinek megbecsülését, kartársainak, szeretetét és a polgárság tiszteletét, Dr, Kállay Albert Ulaz eltöltött 25 esztendőből 18 évet a jelenlegi beosztása helyén töltött, \ s mindenkor kiváló munkásságot fejtett ki./MOT/Lá. . \ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR yfQI K. szekció f I lf