Magyar Országos Tudósító, 1937. március/2

1937-03-20 [160]

E GY H Á Z I HIRE K /Magócs Károly ünnepi prédikációja a Kossuéh-.em]ókistentiszteleten« P o 1 y t a t á s, 'ly Az idei emlék-istentisztelet ünnepi igehirdetője, M a g ó c s Károly bánya kerületi központi lelkész Pál apostol második Kor int husi levelének XI „részéből a 28.^9 .verseíshez fűzte mondanivalóját: - Akire ma halálának negyvenharmadik évfordulóján emlékezünk, Kossuth Lajos Isten szive szerint való nagyember volt s mint ilyen, örök probléma és örök áld ás * Probléma már az, hogyan tudott a monoki egyszerű nemesi kuri ából f e Íj ütni a legmagasabb polcra, azután: hogyan tudta - ugy, mint sem előtte, sem utána soha senki - eggyéforrasztanl széthúzás és egyenetlenség átkával megvert fajtánkat, hogyan tudott hozzáférkőzni minden magyar szivéhez ugy, hogy apánknak vallottuk őt, tudott taplósziveket lángragyuj tani, kétsegeskedőket meggyőzni, habozókat hitvallókká, sokszor gyávákat vértanukká tenni., Probléma személyiségének csodálatos varázsa, amely előtt meghódolt a temperamentumos Itália éppenugy, mint a hüvöe * Anglia s a számi tó, gyakorlatias Újvilág, Prob3émát jelent éleslátása is, amellyel előre érezte jövendőnk tragikus alakulását,ha nem követjük az általa jelölt utat. - Mit üzen most már nekünk Kossuth halhatatlan lelke? Azt, . hog; 03ek olyan nép tud megállni az idők vad viharzás ában, csak olyan nemzetnek van jövője, amely testvéri közösség tud lenni és,vezesse utja a dicsőség napsugaras ormára, vagy megpróbáltatások sötét völgyelbe:megbonthatatlan sorsközösségben tudja magát Benne magában is éppen ez a gondolat öltött testet, ebből fakadt egész életmüve, ez volt erőforrása; ezt látta-érez te meg benne a magyar nóp

;j ezért lett mindhalálig rajongója. Mintha az apostoli ige lett volna életének mottója: "Kicsoda szenved, hogy én is ne szenvedjek, ki botránkozik meg, hogy én is ne keseregjek, nem is számítva azt, ami naponkint zaklat: az összes gyülekezetek gondj át" • Az apostol hitbeli atyjafiairól mondta ezt valamikor, azokról, akikért fáradt, vállalt gyalázatot, szenvedett testi és lelki gyötrelmet, akikért való szolgálatban égett el, mint oltáron az áldozati gyertya, - egyedül azért, mert egynek tudta magát velük*.

e - Ha ma Kossuth Lajos nagyságát meg akarjuk mérni, akkor itt, ebben a felismerésben van az igazi mérték. Lehetett lángszavu szónok, - ne hlgyjétek, hogy pusztán csak a szép szóért: megérezte, hogy ez az emberek vagy angyalok nyelvén való beszéd" ^nem zengő érc és pengő cimbalom, mert magyar testvéreinek elmaradottságával, rabszolgasorsaval együttérző sziv dobog mögötte. Lehetett éleslátású politikus - nem egy vonatkozásban megjósolta jövendő^ragikus alakulását -, mégsem ebben volt valóban nagy- hiszen tudta, hogy valaki ismerhet minden titkot, olvashat a jövendő könyvében, de ha szeretete nincsen, a semmivel egyenlő. Lehetett erős hite, Istenben bizó, soha meg nem tántorodó hite, mégsem ez benne a csodálatos, hiszen a hit, ha hegyeket mozgat ls ós szeretet nincs mögötte,, mitsem ér. Kossuth Lajos lelkének drága adománya: a népével való együttérzés, hogy tudta azzal együttálmodni álmait, együtthordani keresztjét, tudott csakugyan és mindig örülni az örülőkkel és sirni a sírókkal", - Valamikor - igy folytatta Magócs Károly -, amikor magaválasztotta szárikivetésben szenvedett^ bujdosásban járta a nagyvilágot, hogy felénk fordítsa a népek rokonszenvét, ez a iellegzetesen magyar nóta fakadt a nép ajkán: "Mi neked fáj, nekünk is fáj , Ez a szó azonban csak visszhang volt: hálaadás éneke azért, hogy Kossuth ugyanezt megfordítva érezte és vallotta: Mi néktek fáj, nekem is fáj... Mint csodálatosan finom szeiraozgráf, érzi kortársai szivének minden titkos rezdülését, rabvoltukon való keserűségüket, rejtve hordott bánatukat, el nem sírt könynyelket; mint gyűjtőlencse, összegyűjti - ó,nem a nap sugarait:- népe elmaradottságát, szégyenét, szomorúságát és gyalázatát, összegyűjti, magás ráveszi, hadd' égjen-f áj jon... "Kicsoda szenved, hogy" én is ne szenvedjek, / ki botránkozik meg, hogy én is ne keseregjek?" ,.. Ez, ez a népével együtt, érző fájdalom, ez adja ajkára a lángoló szót, kezébe a tollat, ezért vál1 lal emberfeletti munkáit, börtönt, szenved és fc, száműzetést, vértanúságot. - Milyen kiáltó mementó: milyen drága kossuthlajosi tanítás mindez éppen a mi korunkban, amelyafnlp*.-nemzeti sorsköz.össéget érzi /Folyt.köv./ . r>r-).--»i . _ 1 I