Magyar Országos Tudósító, 1937. március/2

1937-03-19 [160]

FELKaY FERENC ELŐADÁSA. A NEP székesfővárosi X. kerületi szervezetének párthelyiségében Fel k a y Ferenc közoktatásügyi tanácsnok kétszázfő­nyi hallgat ós ágnagy érdeklődése közben ismertette a székesfőváros múltját és történelmi szerepét:, Előadásában fejtegette a főváros világháború utá­ni újjáalakulását és az állami életben való szereplését. Az előadáson ' megjelent a többi között Usetty Béla országgyűlési képviselő, Halter ká­roly bankigazgató, törvényhatósági bizottsági tag, Dongó Orbán gimnáziumi igazgató, törvényhatósági bizottsági tag, Kalmár Béla dr. főkapitenyhe­lyettes, Károlyi Károly dr. plébános, Lukácsy József dr. előljár°helyet­tes, Dávid Antal egyetemi magántanár, a székesfővárosi tanügyi szervezet elnöke, Sebes Gyula gimnáziumi igazgató, Szieberth Imre kormánytanácsos, Fehér Béla polgári iskolai igazgató és Teöke Béla királyi közjegyző,/kOT/x EGYEÁZI HÍREK --.-A PROTESTÁNS Dli&SZÖVETSEG CSALÁDVÉDELMI ÉS KISEBBSÉGI KONFERENCIÁJÁNAK ELSŐ NAPJA. A háromnapos konferencia első műsora "Lelkeken végzett munka a család szolgálatában", ahol a protestáns teológusok vették át a szót. Deszéry László evangélikus Segédlelkész nyitotta meg az előadássorozatot. "Házasság és a család" cimmel tartotta előadását Révész László, a soproni teológusok elnöke. Utána " Lelkizi munka a házasságkötés előtt cimü előadás következett előadója Vályi József kijelentette, hogy ellene van a műked­velő előadásoknak, mert nem biztos, hogy a szereplők a szinpadon megkezdett szerelmet nem f oly tatj ák-e az életben is. Ezt követte "Lelkészi munka a családban" cimü előadás, Fáberkovács János volt az előadó, A délelőtti elő­adást Kullfay Gyula reform-tus segédlelkész "A reverzális kérdés" cimü előadásával zárta be, Kullfay előadásában hangoztatta, hogy addig Magyar­erszágon nem lesz felekezeti béke, amig a reverzális kérdés méregfogat kz állam radikálisan kl nem hazza. Délután 4 órai kezdettel " Hozasságjog időszerű kérdése re­formátus szempontból" cimmel tartotta meg Révész László kecskeméti jogász­elnök. Utána dr. Arató István előadásában "Családvédelmi törvényhozás alapelvei"-ről értekezett. Ezt követően a "Gazdasági válság hatása a vidék családi életében" cimmel tartotta meg előadását Láng Géza. A legnagyobb érdeklődést a "Gazdasági válság hatása a nagyváros családi életében cimü előadás váltotta ki. Dr < Makovl~zky Gyula ügyvezető elnök hangoztatta, hogy a nagyváros gazd sági életének rákfenéjét a munkanélküliségben talál­hatjuk meg. Utána "Az egy ki gazdasági okai" cimü előadásában Glaser Ist­ván kijelentette, hogy a nagybirtok mellett azt hozzák fel, hogy a szapo­rodásra előnyős, de ez a természetes szaporodás nem egészsége^ mert csak uj bajok csiráját hordja magában. Utána a vitában Váróczy István országos főtitkár rámutatott arra, hogy az egykének nemcsak gazdasági, hanem morális okai is vannak. Tehát az orvoslást nemcsak gazdasági téren, hanem az er­kölcsöké n is kell keresnünk. A délutáni előad ás t" Bors zrü reformok a csa­lád érdekobcn" cimmel fejezte be Boross János a szegedi Luther Szövetség elnöke. Előadásában kijelentette, hogy a telepitest nemcsak hangoztatni ételi, hanem végre meg is kell oldanunk./MOT/B» 1 . ; -----

Next

/
Thumbnails
Contents