Magyar Országos Tudósító, 1937. március/1
1937-03-02 [159]
HÍREK ELÖADAS Á NEMZETI MUNKAKÜZPONTBAN. A Nemzeti Munkaközpont Kedden este vitéz x,i arton Béla elnöklete a lett folyatta szociálpolitikai előadásait, amelyen M ti 11 őr Gyula "A nemzetközi munkaügyi hivatal működésének kihatása a munkásságra" cimü előadásában először azokat a munkásvédelmi intézkedéseket ismertette, amelyek a XI. századtól az első berni nemzetközi munkásvédelmi kongresszus eredményeként létesitett magánjellegű Nemzetközi munkaügyi Hivatal felállításáig vezettek. Előadó részleteiken ismertette azután a haboru alatti és utáni Lunkasproblémákat, valamint a ivai N.K.M.H. felállítását, szervezetét és munkásságát, valamint azokat az egyezményeket, amelyek az egyes államok és Magyarország is ratifikált az ipari munkásság védelmére. Marton Béla zj.ro szavaiban ráma atott arra, hogy a N.K.M.H. munkássága az egyes nemzeteket közelebb hozza egymáshoz, mert a nemzetközi együttműködés a munkásproblémák intenziv tanulmányozását és jóléti egyezmények létesitését teszi lehetővé, ami a nemzetek közötti tartós béke ' ' .alapja. ,' , n A NLK-ban jövő kedden este Kőszegi László "Kulturbolsevizmus" ci el tart előadást, amelyre vendégeket is szivesen látitaak,/MOT/B SCHRIC EK RUDOLF ELŐADÁSA PLC "1ETT. Pécs, 1937. március 9. A Magyar R eviziós Lj^a pécsi szervezetének meghívására Schricker Rudolf német ujságiró előadást tartott "Moszkva munkában" cim ftl a Reviziós Liga helyi szervezete közgyűlésén. A közgyűlésen nagyszámú és előkelő hallgatóság jelent meg, Faluhelyi Ferenc egyetemi tanár elnöki megnyit4ja után Schricker Rudolf az Európát állandóan fenyegető tförös veszedelemre hivta fel a hallgatóság figyeli ét, Franciaország államférfiai egy időben tudni se akartak a szovjet diplomáciájáról, most pedig szoros diplomáciai és szövetségi viszonyban állanak az egykor lenézett szovjettel, A szovjet büszke arra, hogy nemcsak a nemesi osztályt irtotta ki, hanem a polgári osztylynak 99 szazaiékát is é*, arra törekszik, hogy ebben az évben már az utolsó . eresztény templomot is bezárja, A s.. ovjet megszüntette a cs.ládot ós apátlan-anyátlan csavargókká tette a szerencsétlen sorsú gyermekek százezreit. A földönfutó gyermekek óriási^tömege oly komoly veszély magvát rejtette magában, hogy a szovjet kénytelen volt azután a s^át intézkedései következtében előállott gyermek-sereg ellen már 12 éves . ortól kezdve bevezetni a halálbüntetést, Ez az intézkedés példa nélkül áll a jogtörténelemben. Lent-e ezt az állanot a civilizációhoz s zámit ani? E-.nek dacara Oroszország mind erős ebben szól bele Európa politikájába és különböző álarcok alá rejti erőszakos és céltudatos politikáját, amely,.ek érvényesítésében még szövetségeseivel szemben sem ismer kíméletet, A szovjet-veszély ellen ^uropának Ö3sze kell fognia, azoknak a hatalmaiknak a vezetésével, amelyek eddig is szemben állottak S zov jet-Or©zros z ..ggal,/ A jólsikerült előadást nagy tetszéssel fogadta a közönség, /MOT/B,