Magyar Országos Tudósító, 1937. március/1
1937-03-02 [159]
P ESTVARMEGYE / Pestvármegye kisgyülése. Folytatá s.l,/ P r e s z 1 y Elemér rendkivül erélyes hangon válaszolt Linhardt Antal felszólalására és a kisgyűlés általános helyeslése közben mondotta a következőket: - A rendet a vármegye területén minden körülmények, között fenn fogom tartani, mert csak addig van szabadság az országban,amig rendi van, A kísgyülési tag ur túlságosan kiszi. ezte a ny ilaskeres ztes mozgalmat, amikor ezer és tizezer főre rugó nyilas agitátorról beszélt, Hangsulyozom,hogy a legszigorúbb utasításokat adtam ki mindenféle szélsőséges agitációval szemben.és nem engedem, hogy ebbeli szándékomat bárki is kétségbevonja, kppen a közeli napokban jiern engedélyeztünk La josvizaSn egy nyilasgyülést, mert féltettük a községfés közvetve a vármegye nyugalmát. A főszolgabirák mindenütt utasítást kaptak, hogy a nyilaskeresztes mozgalmat a legéberebb figyelemmel kis érj ék és semmiféle erőszakosságot meg ne engedjenek. Nem kell azonban túlozni, mert hála Istennek a megyében nyugalom és békesség van és a nyilasmozgalom nem ölt olyan méreteket, mint ahogy azt feltüntetni igyekeznek. Hogy azonban a nyugalom megmaradjon, ahhoz szükséges,hogy a szociáldemokrata párt és . minden párt bizonyos önfegyelmet és a nehéz időkhöz mért méltó magatartást tanusitson. Ha pedig a szociáldemokrata párt olyan területekre megy ki, ahol idái' szervezetei nem voltak, ne cs'ölálkozzék,hogy az ellenérzést vált ki és szélsőséges jobboldali mozgalmakat támaszt fel,amire szintén nincsen szükség. A csendőrséget pedig ne bántsa seni,szerencsére van egy erős intézményünk, amely a rendet fenntartja én megőrzi az országban, kn a gyülekezés és a szólásszabadság hive vagyok és csak ott lépek, közbe, ahol a község, vagy a megye nyugalmát veszélyeztetve látom. Felemelem óvó szavamat és ezt a szociáldemokrata párt is vegye figyelembe, hogy mérsékelje a s zervezkedés tempóját, különösen olyan területeken, ahol eddig a szociáldemokrata párt nem jelent meg és ahol félő az ellenire ző érzelmű lakos ság^el lépése és a nyugalom megzavarása. Általános taps fogadta a főispán szavait, amelyre L i nh ar d t Antal kijelentette,hogy a szociáldemokrata párt is igy e szik a rendre vonatkozó intézkedéseket támogatni, s nem akarta a csendőrség intézményét bántani, csupán egyes túlbuzgó intézkedéseket kifogáséit. Majd ismét azt mondotta, hogy. a nyilasok erőszakoskodnak, mire a főispán kijelentette, hogy ha erő szál-: os lépésekről tudnak, jelentsék be és megfelelő intézkedéseket tesz folyamatba, viszont a s zociáldemokraták sem szervezkedhetnek olyan módon, mint az egyik községben történt, hogy azzal Íratták alá a belépőive t5Wa sztól kezdve, három pengő ötven fillér lesz a napszám. Ez a legélitélendőbb eljárás és akinek az ország rendje a szivén fekszik, ügyeljen minden szóra, mert a mai nehéz időkben elég egyetlen égő gyufa, hogy lángba borítsa az ország rendjét. | /folyt, köv,/