Magyar Országos Tudósító, 1937. március/1

1937-03-10 [159]

í' HÍRE K Á MAGYAR SZEMLE JUBILEUMA. Az 1927-ben alapított I agyar Szemle szer­da esti vacsoráján jubileumát ünnepelte a Gellért-szállóban, A vendégeket Bethlen István gróf, Ravasz László püspök, Szekfü Gyula- és Bioztray Gyu­la fogadták, az alapitok és munkatársak jsorábnn megjelent Ró'der Vilmos honvédelmi miniszter, Hóman Bálint kultuszminiszter, Keresztes-Fis cher Ferenc, Baranyay Jusztin, ornfeld k.óric báró, Osvald István, Valkó Lajos, Chorin Ferenc, Bernát István, Pethő Sándor, Ottlik György, kiskolczy Ágost, Matolcsy Mátyás7\Az_ünnepi beszédet Puky Endre,-a közigazgatási biróság elnöke tartotta, 'Ts'züllő Géza, Presz'ly" Elemér, - Tizenegy éve annak - úgymond -, hogy Gombócz Zoltán, Hó­man Bálint és ornfeld Móric báró összefogott . a magyar nemzet nagy nemzeti folyóiratának megalapítása céljából, Bethlen István volt az, aki ezekután a Magyar Szemle első" szerkesztőbizottságát életre­hivta és ettől az időtől kezdve a mai napig állandóan gondozza a folyó­iratot, E munkájában tiz év óta állanak immár mellette kulturális és köz­életünk kimagasló nagyságai: Hóman Bálint, Ravasz László és a folyóirat szerkesztője Szekfü Gyula, aki a Magyar Szemlét a nemzet folyóiratává tette, A munkatársak sorában itt látjuk a magyar szellemi élet nemzeti táborát, azokat, akik tisztában vannak jelenünk, ősi történeti gyöke­reivel, kultúránk népi kapcsolataival, ezek felkutatásán fáradoznak és akik mindezt a munkát európai stilusban végzik. A folyóirat a magyarság összes létkérdésével foglalkozik, mindig azcn a szellemi szinvonalort, amely a magyar nép magas értelmiségéhez egyedül méltó: távol az emberek és személyek érintésétől, vagy meghurcolásától, olyan tónusban, amely egy humanista, keresztény néphez illik. Ugyanakkor olyan tanulmányok láttak napvilágot a folyóiratban, amelyek a magyar közéletben uj utakat mutat­tak és programmá váltak, A Magyar Szemle munkatársai tisztában vannak azzal, hogy a magyar nemzeti élet egységes és oszthatatlan és hogy ami­kor ezt szolgálják, terjesztői az egységes magyar nemzeti eszmének. Kö­rünkben találunk: különféle vallású , gondolkozású és pártállásu embert, öregeket és fiatalokat, akiket azonban mind összeköt a nemzeti műveltség terjesztésének vágya. Külön meg kell itt emlitenem a Magyar Szemle úttö­rő és vezetőszerepét a leszakadt magyarság és az itthoni magyarság kaposo­latait illetően. Folyóiratunk volt az, amely először hatolt át a fájdal­makon és illúziókon, hogy józan, reális pillantással kisérje figyelemmel elszakadt testvéreink keserű éveit és keresse azokat a szempontokat, ame­lyekkel fenntarthatjuk a határol: által elválasztott kulturális egységet. Az a szellemi örökség, amit mi öregek a Magyar Szemle munkatársaiból ki­alakult fiatal nemzedéknek átadhatunk^ a történeti gyökereken nyugvó népi kapcsolatokat ápoló, európai nivóju nemzeti műveltség,/MOT/B, — LG/ZOLT, i VlLLMvíOS. Az Üllői-ut 95, számú ház előtt szerdán délben Sv'idovski József 21 eves földműves.^' aki Hoss zuberekpeterin la­kik, a 43-as villamos elütötte. Törésekkel, zuzódásokkal a Szent István­kórházba vittek a mentők./MOT/M. —KPITKEZi'SI BALESET. A Lenke-ut 75. számú házban ö pitesi munkálatok közben Szabó János 26 éves napszámos, aki Zsámbékon lakik, munka közben az építkezésnél, a hatodik emelet magasságából lezuhant. Belső sérüléssel .s zuzódásokkal a mentők az Uj Szent János kórházba szállították a mentők. /MOT/M. y K T KOCSI KÖZ2 SZORULT, A Gyárfás-utca 24. számú ház előtt Szabó Zsig­7 mond 52 eves kocsis két kocsi köz= szorult. Lábtöressel a Szent István­jí kórházba szál itották./MOT/M.

Next

/
Thumbnails
Contents