Magyar Országos Tudósító, 1937. február/2
1937-02-18 [158]
MAOfAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ 2. törvényszéki kiadás. Budaprst, 1937. február 18. VESZÉLYES POGHÁZI ISMERETSÉG. Hadas Jánosné manikürösnő, aki már többszö** volt büntetve és összesen ötívet töltött börtönben és fegyházban, most zsarolás vétségének kisérleie miatt került a büntetötörvényszék Márton-tanácsa elé. A vád szerint a fogházban megismerkedett Kovács Ödönnévei, aki ott kis ebb büntetését töltötte és amikor mindketten kiszabadultak, Nádasné-felkereste Kovácsnét és fenyegetésekkel próbált tőle tiz pengőt szerezni. Az asszony ki akart térni a további látogatás elől, Nádasné azonban megfenyegette, hogy megmondja a háztulajdonosnak és a fórje főnökének is, hogy nyolcnapig fogházban volt Kovácsné, aki azonban nem fizetett és feljelentést tett, Nádasné kihallgatása során ártatlanságát hangoztatta. Azzal véd ekézett, hogy élelmezte Kovácsnét, aki tiz pengővel tartozott neki s ezt követelte, amikor kiszabadult. Nagy nyomorban -roll; és pénzre volt szüksége, ezért követelte erélyesebben a pénzét. Ezután kihallgatták KOTÓ-CS Ödonnét született Stróbl Lujzát, ; k elmondta, hogy Nádasné - bár megmondta neki, hogy nem óhajtja fenntartani a fogházismeretséget - úgyszólván nap-nap után felkereste s amikor nem akarta fogadni, a takarítónőnek azt mondta: a maga asszonya fogházban ült, trrtozik nekem, én élelmeztem s most megyek a háztulajdonoshoz s annak is rámondom. Később levélben azzal febyegette meg, hogy elmondja a dolgot a lékje főnökeinek is. - Nem tudtam másképpen szabadulni tőle, feljelentést tettem vallotta Kovácsné, aki kijelentette, hogy Nádasné nem élelmezte már azért sem, mert ' börtönös volt, mig Ő fogházbüntetését töltötte. Kihallgatták tanúképpen a t akaritónőt, majd a törvényszék lindm ayer Béla dr, vádbeszéde után Nádas Jánosnét zsarolás vétségének kisérle-tóért egyheti fogházbüntetésre Ítélte. Az Ítélet ellen a felek fellebbez* t ek. /MOT/Sy, -—LÁTTÁK-E JANKOVICS I3TvlffFÁ GORLIGEI ÁTTÖRÉSNÉL? ílrdekes homistanuzási bünpert tárgyalt ma a büntetőt örvény szék Krayzell siklós dr, tanácselnök vezetésével, A bünper hátterében férj és feleség harca van, Ugyanis az asszonyt a férje ellen indított tartásdíj perben azért utasították el keresetével, mert férjét, aki tartalékos tiszt volt, tiszti becsületében megsértette, A válóper során a férj egy barátja azt vallotta, hogy látta a férjet 1915-ben a gorlgcei áttörés után bosnyák egyenruhában, 'Ezért a vallomásért emelt azután a királyi ügyészség vádat ugy a férj, mint a barátja ellen, Jankovics István magántisztviselőt, az asszony férjét hamistanuzás bűntettére való felbujtassál, Jóföldi Tibor iparművészt pedig, aki a vallomására esküt tett, hamistanuzás bűntettével vádolta meg a ki-ír ügyészség. A per vádlottjai tagadták bűnösségüket, Jankovics István többek között igy vallott: - Régi ismerősömet és barátomat Jóföldi Tibort felkértem,hogy az ügyemben tegyen vallomást, modnja el mindazt, amit tud arról, hogy milyen rajzokat készítettem apárisi világkiállításra. A biró megká'dezte fit barátomtól, hogy voltam-e katona és ekkor Tóf öld:! azt felelte, hogy látott a gorlicei áttörés után a harctéren bosnyák egyenruhában. En egyébként voltam katona és emléklapot is kaptam-* Krayzell Miklós dr. elnöke ismertette a vegyesdandár parancs/ ság értesítését, mely szerint Jankovics nem tudta igazolni afet, hogy vééit* ban katonáskodott. A vegyesdandárparancsnokság szerint Jankovics emléklapja 1923-ban készült és akkor egyszerű'bemondás alapjón állították ki az emléklapot. A; honvédelmi minisztérium értesítése szerint Jankovics szintén nem volt katona. Jóföldi Tibor ugyancsak tagadta bűnösségét, elmondta, hogy Jankovics felkérte őt, tanúskodjék válópörében és adja elő azt a való tényt, hogy tudja: Jankovics a párisi világkiállításra dolgozott, JBzt a vallomást megtette és ezután történt, hogy a biró kérdésé re kijelentette: látta Jaukovicsot bosnyák egyenruhában a harctéren. -Ezt a vallomását ma is fenntartja, /Folyt.k öv./P. .