Magyar Országos Tudósító, 1937. február/2

1937-02-18 [158]

M.GYAR ORSZÁGOS TUDÓSIÓ Kézirat. TIZENHATODIK K/A-PAS" t» ________ _ ^fl _ __________ _ Budapest, 1937. február 18. M > XIX. évfolyam, 39. szám. FŐVÁROS KÁRAFIATK JENŐ FŐPOLGÁRMESTER A ITEP FŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK' VACSORÁJÁN. A Nemzeti Egység Páriának fővárosi szervezete csütörtökön este a párt Esterházy-utcai klubhelyiségében többszáz teritékes vacsorát rendezett Karaf i Jenő főpolgármester tJs zteletére, A vacsorán, amelyen részt­vett Szendy Károly polgármester, S»huler Dezső alpolgármester/Bcssenyey Zénó, a Közmunkatanács elnöke, Fere.nezy Tibor főkapitány, jelen voltak a tanácsnokok, a kerületi elöljárók és a párt bizottsági tagjai teljes számban, igen meleg ünneplésben részesült Karafiáth Jenő, akit Zsitvay Tibor, a part fővárosi szervezetének elnöke köszöntött meleg szavakkal. Ezekben a termekbon - mondotta többek között - ahol állandóan szorgos munka folyik, ma ünnepi hangulatban gyűltünk össze, hogy szivünk, lelkünk és meggyőződésünk szerint olyan férfiút köszönt­sünk, akinek jellemét, közéleti pályafutását bátran állithatjuk oda pél­dául a fővárosi polgárság elé s akit - bátran mondhatjuk - uj méltóságá­ba a főváros közönségének őszinte bizalma kisér. Az országos párt, amelyhez mindannyian tartozunk, az ország többségét képviseli, ez a párt, amely uj formátumában két éve küzd a közérdekért a fővárosban, nem többségi párt. Mi a leg exponáltabb helyen képvicljük a nemzeti egység gondolatát, elhivatottságunk, feladat­körünk más mint az országos párté. Mi nem a többség erejével, számszerű fölényével, hanem egyedül és kizárólag igazaágunk Erejével küzdünk, s hála a gondviselésnek, eszményeink tisztaságának, érintetlenségének és diadal­mas erejének ez a párt lett a fővárosnak, ha nem is többségi, "de leg- ' nagyobb pártja, amely a fővárosi élet legkiválóbbjait egyesit 1 magában. Ez a párt zárt sorokban sorakozik fel mögöifced, abban a tudatban, hogy teljes mértékben. átérzed azt a szellemet, amelyet képviselünk. Bizalom ós szeretet fogad téged, mert életed nyitott könyv. Amikor Budapesten kereszténységről beszélni guny tárgya volt, ami­kor Budapesten a keresztény erkölcsöt, mint közéleti programot megpendí­teni nevetség és üldöztetés tárgya volt, akkor állottál te egy kicsiny kör élére, akkor indultál el közéleti pályádra és hirdettél keresztény nemzeti eszméket. Nem gyűlölséget, hanem szeretetet, nem rombolást, de haladást, épitő munkát, keresztényi szeretetben, ősi magyar szellembon. Keresztény voltál, amikor ezért nem Aárt elismerés, keresztény voltál nem konju ktúrából, de meggyőződésből, s azok az intézmények, amelyelet; clitíditottál változatlanul követték ezeket az eszme nyéket. Tárt karokkal és tárt szivvel fogadunk, mert szükségünk van arra, hogy pártokonfelül emcllcedő olyan férfiúval haladhassunk az élen, aki teljes bizalmát bir­ja a^kormánynak és a főváros autonómiájának. Mi ugy érezzük ilyen férfiú vagy és betöltöd a törvénynek szavát, amely a főpolgármester első köte­leségévé az. teszi, hogy szószólója legyen az autonómia érdekeinek a kor­mánynál. Hivatásod nemcsak nemes és szép, de magasztos is, mert szived szerint egyszerre szolgálhatod a nemzetet és a fővárost. Isten adja, hogy az a bizalom, amely körülvesz téged, végig kisérjen azon az uton, amelyre léptél. A baráti lélek rendíthetetlen hűsége él benned, ezzel a hűséggel szolgáld e főváros népét s azzal a szeretettel,'amelyre magad is érdemes vagy és amelyre e főváros népe annyira rászorul, Zsitvay Tibor szavait gyakran szakitotta félbe a taps és az éljenzés és amikor befejezte beszédét a' jelönié vők szűnni nem akaró lelkesedéssel ünnepelték Karafiáth Jenőt, • /Folytatá3a következik/

Next

/
Thumbnails
Contents