Magyar Országos Tudósító, 1937. február/2
1937-02-22 [158]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDóSITÓ Kézirat. ^'Negyedik kiadás, Buda"est™^ /f £ ^ ~"*XIX. évfolyam 42. szám. FŐVÁROS A FŐVÁROS NEM VÁLLAL GARANCIÁT ARRA, HOGY A SZÁLL IDÁK VISSZAFIZETIK AZ IDEGENFORGALMIHIVATAL ÁLT^L NYÚJTOTT KÖLCSÖNÖKET. A közelmúltban több bizottsági ülésen, igy a legutóbb a pénzügyi bizottság ülésén is tárgyalták az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal részére a budapesti szállodák modernizálása és renoválása céljaira a főváros által kat éven át kiutalandó évi tizenötezer pengős hozzájárulás Ügyét*A bízottsági üléseken felszólalók majdnem kivétel nélkül annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy az ebben az ügyben tett előterjesztés nem elég világos, s bővebb magyarázatot kértek, hangoztatva, hogy a főváros által felajánlott évi tizenötezer pengő nagyon csekély összeg arra a célra, amire kérték. A felmerült aggodalmakra való tekintettel Szendy Károly polgármester most az ebben az ügyben tett előterjesztést kiegészítette, s a korábban tett előterjesztés a szerdai közgyűlésen már a kiegészített magyarázattal együtt kerül tárgyalásra, A polgármester többek között ismerteti az előterjesztés előzményeit, majd rámutgt arra, hogy az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal megállapította,a^budapesti szállodák egy része, de különösen az úgynevezett másodosztályú szállok nem "népesek f szüáséges uj beruházásokat és felfrissítéseket elvégezni, A hivatal ezért árgyalásokat folytatott a szállók felújításához szükséges tőke előteremtése végett. Az Idegenforgalmi Hivatal elgondolása szerint megfelelő kölcsön felvételével lehetséges lenne a meglévő szállodáknak a legszükségesebb javításokat és felfrissitéket keresztülvinni, s ezáltal többszáz szobával hozzájárulni a jelenlegi tarthatatlan helyzet javításához. A pénzügyi érdekeltségek az Idegenforgalmi Hivatal értesítése szerint hajlandók lennének a szükséges tiz éves lejáratú kölcsönkeretet biztosítani a szállóknak abban az esetben is, ha az egyes kölcsönt vevők nem is tudnának a fennálló bankközi megállapodásokhoz képest első helyen ingatlan biztosítékot nyújtani, de a kölcsöntvevő esetleges nemfizetése esetére az Idegenforgalmi Hivatal garanciát vállalna. Az Idegenforgalmi Hivatal olyan formában akarja a garancia vállalásának nehéz kérdését megoldani, hogy erre a célra alapot létesit. Ehhez a garanciaalaphoz kérte a főváros hozzájárulását is, s a tárgyalások során a székesfővárosi hozzájárulás . összegét évente tizenötezer pengőben állapították meg,hat éven át. A székesfőváros hozzájárulása tehát a garanciaalapot növeli - hangsúlyozza a polgármesteri pótelőterjesztés - anélkül azonba n, hogy a s zéke s fővárcs a garancia vállalá s ában részt venne. AmennyiberTX" garancia-alapot, vagy annak egy részét az Idegenforgalmi Hivatalnak az elmaradt kölcsöntörlesztő részletek pótlására nem kellene felhasználnia, ugy a fennmaradt összeggel - beleértve a főváros által fizetett hozzájárulást is - az Idegenforgalmi Hivatal rendelkezik, azt propaganda céljára felhasználhatja. Hogy a székesfőváros hozzájárulását illetőleg semmiféle kétség ne merülhessen fel, a polgármester végül is eredeti javaslatát a következők; el egészíti ki: A székesfőváros évi tize nöteze r peng ős hoz zájárulását c s ak hat é vre és csal: a bu dapesti száll ók f e 1 j a v itta s ar á i'r á nyúló terv kö Ttsé geire~Diztos it'ja, s a f ővá r o s a mag a 're~s zé r ő 1 a icó lesön ök visszafi z etésere g a ranciát nem vállal, /MOT/Vr, Lá. A NÉPMŰVELÉSI BIZOTTSÁG február 23-án, kedden este félhét órakor a Szabad Egyetemen /Muzeum-körut 6-8./ előadé ülést rendez, amelyen Gsányi Károly dr. "A reaaissance építészetéről" cimmel ad elő. Ugyancsak este félhét órakor, a VIII. ,Vas-utca 10, sz. alatti helyiségben Noszlopi László "ösztönösség és tudatosság a társaséletben" cimmel értekezik, a VI,,Nagymező-u.l.sz.alatt pedig Karácsony Sándor a tanulás technikájáról tart előadást, végül a Népegészségügyi Múzeumban /VI.,Eötvös-u,3„/ hét órai | kezdettel Ró«ai Horváth Jenő a polgári légvédelemről ad elő. /MOT/Vr.Lá.