Magyar Országos Tudósító, 1937. február/1
1937-02-05 [157]
/ELŐADÁS AZ ANGOL EMBER VILÁGSZEMLÉLETÉRŐL. Folytatás 2,/ Utána ismét nagy lelkesedéssel ós örömujjongással fogadta a nemzet a királyság visszaállítását. Kiváló jellemvonása az angoloknak a kormányzási ügyesség, amely kellő önmérséklettel és türelemmel párosul. Türelem és kímélet nélkül parlamenti kormányzás nem is állhat fenn és ezen alapul a brit parlamenti rendszer legnagyobb erőssége. A demokratikus kormányzat türelme az igazs ágárzette 1 párosulva tesz lehetővé sok kompromisszumot* Ez a'kímélet és belátó magatartás megnyilvánul az angol nemzeti öntudatában ls. Szigetországi nacionalista felfogása nem gatolta meg abban, hogy a brit vi lágbirodalom megalkotásával a nemzeti összetartás legszebb példáj át mutas sa a világnak. Külföldi szemmel nézve/ a világbirodalmat összekötő kapcsok Igen gyöngéknek látszanak, pedig a valóságban ezek a kapcsolatok már igen kemény erőpróbákat kiálltak. Az anyaország és az önállósággalfel~ ruházott dcminiumok összetartása mintaképe és egyúttal egyik nagy erőssége az igazi "népek szövetségének" • Az angol konzervatív hajlandósága megnyilvánul a történelmi intézmények iránti tiszteletben. Érzi és tudja ezek értékét és hasznosságát, mert ezek az intézmények már kiállották évszázadok történelmi viharainak megpróbáltatásait. Az átlag-angol jellemvonásait összefoglalva ki kell emelni, hogy szívvel-lélekkel a béke embere és ennek megtartására és biztosítására összpontosítja minden erejét. Az átlag-angol magatartása azért mindig kissé rejtélyes fog maradni a kontinens számára, áz angol európai és mégis kívül áll'Európán, érdeklődése pedig nem korlátozódik erre az egyetlen kontinensre. Minden nemzetnek vannak hibái és a nemzetek' gyakran tévednek felfogásukban, igy az angolok sem mentesek a hibáktól. Javukra kell azonban irnl, hogy tévedéseiket nemcsak beismerik, hanem igyekeznek azokat őszinte odaadással jóvá is tenni, ahol ennek valami módj át látjáh. viszont nem minden nemzetnek van lehetősége, vagy néha ideje hibáit helyrehozni. Az angol a többszázados történeti fejlődésre gondolva néha egy-egy husz-harminc éves időszakot csak átmeneti állapotnak tekint, s ezért nem nagyon értenek egyet a meg nem alkuvás politikájával. A világháború befejezése óta Anglia közvéleménye, amely az átlagangolok ismertetett és sajátos felf ogásából t evődl k össze, nemcsak a mult hagyományai iránt viseltetik tisztelettel és tanúsít megfelelő önmérsékletet, konzervatív tartózkodást, hanem kellő fogékonysággal es készséggel rendelke sik a modern haladás uj eszméi Iránt is. Ez a képessége határozza meg egyben szerepkörét ls a világpolitikában: Anglia tölti be az utóbbi évek folyamán a fék szerepét, amely megakadályozza, hogy Európa ferde utakra térjen. Az átlag-«ngol egészen bizonyosan a béke embere. Ebben a tekintetben magatartása nem tér el az átlagamerikaitól, :ár a két nemzet földrajzi helyzete teljesen különböző. Ma az angol-amerikai barátság gondolata már az amerikai nép hetven százalékában is elevenen él, s a nyelv közössége is számottevő kötelék. A szellemi közeledésben benne vannak a magvai a két nép együttműködésének. Itt mog nehéz gazdasági problémákat is meg kell oldani, amig teljesen kialakul az együttműködés, - Nem habozom kijelenteni - fejezte be szavalt az előadó -, hogy ha ez a világraszóló megegyezés létrejön, ennek a két nagy'demokráciának együttműködése legjobb garanciája lesz a világ békéjének, A közönség előadása befejeztével igen melegen ünnepelte Bruce Lockhartot, akinek élénk és sokszor humoros fejtegetéseit akárhányszor félbeszakította a hallgatóság tapsa. Az előadásért K o r n 1 s Gyula mondott köszönetet, majd a társaság előadóestjét bezárta, /M0T/X-B1