Magyar Országos Tudósító, 1937. február/1

1937-02-13 [157]

H 3R E K /A belga képzőművészeti kiállítás megnyitása.Folytatás 1./ Lambottc kormánybiztos francianyclvü beszódben üdvözölte Horthy Miklós kormányzót,Utalt arra, hogy ezeknek a kiállitás oknak, amelyek valamely nép művészetét mutatják be idegenben, igen nagy jelentőségük van, mert nagymértékben hozzásegítenek a népek egymásközötti megértéséhez, Bel­giumnak, éppúgy, mint 1 agyarországnak - mondotta - dicsőséges hagyományai vannak, amelyekre méltán büszke, A belga történelemben, amint a magyaro­kéban is, találunk korszakokat, amikor a nemzetnek kemény próbákkal kel­lett megküzdenie, de ezekből, miként a hamvaiból újjáéledő Phönix , mindig dicsőségesen került ki és uj lendülettel működött közre a tudomá­nyok és művészetek felvirágoztatásában, A magyar és belga nemzet közötti hasonló vonások kölcsönös egértést fejlesztettek ki közöttünk,' amelyef. sem a földrajzi távolság, sem a nyelvbeli különbség nem aka­dályoz, A magyar művészek belgiumi bemutatkozásai, különösen az 1935-ben rendezett kiállitás alkalmával, óriási silcerrelljártak. Lambotte kormánybiztos ezután a Delga kormány nevében kö­szönetét fejezte ki Magyarország korma, yzojának, hogy megjelenésével meg­tisztelte a kiállitástj ez az egész belga népben mély benyomást fog kelte­ni, köszönetét fejezte ki grof Zichy Jánosnak és a k'emzeti Szalon Művésze­ti Egyesületnek a kiállitás megrendezéséért, majd felkérte a kormányzót, a kiállitás megnyitására. /A kormányzó beszédét a Magyar Távirati Iroda közölte 19. kiadásában,/ Ezután a kormányzó és felesége kíséretével együtt megtekin­tette a kiállítást./MOT/M, \toű NYOLCEZER LATOGATÓJÁ HÁROH NAP ALATT A GRÓF kARATSONYI-ÁUKCIÓNAK. Csütörtökön nyilt meg a gróf \ arátsonyi-palotában a palota berendezési tárgyaiból és műkincseiből rendezett aukció kiállítása, A kiállitás iránt amelyen a mult századból származó egyik legjelentősebb, a külföldi mű­gyűjtő.-; előtt is jólis :ert magyar gyűjtemény került az eddig féltve őrzött palota termeiben bemutatásra, igen nagy érdeklődés nyilvánult meg. Az el­múlt három napon át, mintegy nyolcezer látogatója volt a kiállításnak, amelyet február 17-ig lehet megtekinteni. /MOT/B, A kEMZETI KULTURGYESÜLET február 18-án, csütörtökön este félkilenc óra­kor a MOVE-székház dísztermében, VI. Podmaniczky-utca 45. irodalmi és zeneestet rendez a bo Igái f .engyel, finn és észt kulturális kapcsolatok ki­mélyitésérs, Gy. Czilcle Valéria mond elnöki megnyitót és közreműködnek Pálóczi Edgár iró, Lber Istvánná Ina Sultson ész hegedümüvésznő, Mara Vaszileva bolgár operaénekesnő, Bojanka Vaszileva gordonkamüvésznő, Má­nyoky Vilma, Fatma Djemilé de Bonkowska bolgár operaénekesnő és mások. /MOT/B. mJL

Next

/
Thumbnails
Contents