Magyar Országos Tudósító, 1937. február/1

1937-02-01 [157]

ZU LEHOTAY BARNA ÜGY.../1. folytatás./ eki a pénzt és később én kerültem bajba. A fogalmazó ur ekkor azt mond­ta, hogy nem én vagyok a bűnös, csináljak perújítást. Biztatott, hogy men • j k el a Horn Ede utcába, Vincze ügyvéd úrhoz, vele már beszélt és az ügy • véd ur hajlandó a perújítást elintézni. Mondta azt is, hogy ne azt a kis­hivatalnokot, hanem Rajczy Gézát helyezzem előtérbe az ügynél, akkor siker­rel' jár az ujrafelvétel. Én megígértem, hogy elmegyek Vincze ügyvéd úr­hoz ,. .Kikerült em a toloncházból, de... tetszik tudni, ideges vagyok^, el­keseredett, nagyon berúgtam és ismét a Mozsár-utcai kapitányságra kerül­tem. Nem mentem el az ügyvéd úrhoz. Később ismét hosszabb időre internál­tak. A toloncházban találkoztam újból Lehotay fogalmazó úrral, aki azt mondta, hogy felültettem, nem mentem el Vincze ügyvéd úrhoz, A fogalmazó ur ismét kérdezte, hogy miért nem csinálom meg a perujitást. Ezután monl­ta, hogy akárhova kerülök kihallgatásra, mondjam azt: Rajczy Géza tudtá­val történt minden. Én ekkor meg is m ondtam, hogy nem akarok ujrafelvé­telt kérni, mert elég volt a meghurcoltatásból. A továbbiak során azután elmondta, hogy október 31-én Bártfay rendőrtanácsos maga elé idézte és kihallgatta. Arra vonatkozóan kérdezték, hogy mitörtént Aranyosmaróton. - Attól való félelmemben, hogy újra internálnak, megismétel­em azt, amit Harkányi rendőrfőtanácsos ur előtt vallottam, de azzal a mó­dosítássá] , ahogy Lehotay fogaimázó ur biztatott. Azt mondtam, hogy Rajczy Géza volt a szereplője az ügynek és nem az a kis tisztviselő. Azt is val­1 ottam, hogy Rajczy Géza nagy kártyás volt Aranyosmaróton. Később, novem­ber 8-án Bártfay tanácsos ur ismét kihallgatott és ekkor sirva beismertem kogy n em mondtam igazat. Faggatott: mondjam meg, Ijogy kinek a biztatására • -btem vallomást, de én reggel 9-től 3-ig csak sirtam, nem emiitettem he­vet. Később megmutatták a névtelen levelet s ekkor mindent elmeséltem. /Folyt, köv./p. -—SZOMBATON DÉLUTÁN HELYSZÍNI SZEM LÉT TARTANAK A PESTSZENTERZSÉBETI RAB­. "GYILKOSSÁG ÜGYÉBEN, A pestszenterzsébeten történt rablógyilkosság ügyében Boglutz László dr. a pestvidéki törvényszék vizsgálóbirája, február 6-án, szombaton délután fél négy órára helyszini szemlét rendelt el. A helyszini szemlére előve­z etik a gyilkosság miatt halálraítélt Szóo Istvánt és az ujabban gyanúsí­tott Szóo Ferencet is. /M0T/G1, Pro D o m o: Közlési engedély van!!! É HÓNAP VÉGÉN TÁRGYALJÁK LUBLÓVÁRY GYÖRGY BŰNÜGYÉT. Ismeretes, hogy a pestvidéki királyi ügyészség Lublóváry György volt mu­z eumi gondnok ellen folytatólagosan elkövetett lopás büntette miatt vádira­tot adott ki és alat megküldte a pestvidéki törvényszéknek, Mendelényi László dr., a t^vényszék elnöke a bűnügyet Szilágyi Sándor dr., törvény­széki biró tanácsára szignálta s a tanácselnök ma délelőtt főtár gyalásra tűzte ki a lopási ügyet. A törvényszék február 25-én csütörtökön reggel kilenc órakor kezdi meg a lopási ügy tárgyalását. /M0T/G1, •

Next

/
Thumbnails
Contents