Magyar Országos Tudósító, 1937. január/2

1937-01-20 [156]

ZU ÁRDRÁGÍTÁS /l.folytatás./ felül utalt a vád képviselője arra is, hogy az árus az elmegyógyintézetbe akarta magát felvétetni, hogy ilymódon is mentesüljön a bűnvádi következ­mények alól. Vajda Jenő dr. védő felsz°lalásában azt hangoztatta, hogy Spie­gel alkoholista, nem beszámítható. Még más, szerinte, számitásoa veendő enyhítő körülményeket is felsorakoztatott a védő s ennek megfelelően kérte az itélet meghozatalát. A törvényszék rövid tanácskozás után árdrágító visszaélés vét­ségében mondotta ki bűnösnek Spiegel Zsigmondot, akit háromhónapi fogház­büntetésre itélt, ezenfelül megvonta tőle az iparigazolványt, öt évre el­tiltotta közszükségleti cikkek árusításától, kereskedéstől, Magyarország területéről kiutasította és a visszatéréstől örökre eltiltotta. Az indoko­lás szerint Spiegel elkövette az árdrágító visszaélést, amit azzal teté­zett, hogy durván felelt a vevő . kifogására. Súlyosbító körülményként mér­legelte a törvényszék, hogy hamis okiratot nyújtott be a bírósághoz s ez­zel akarta ártatlanságát bizonyítani, de két tanút hamis vallomásra is rá akart birni leányával, B ur ger Mórnéval együtt, A törvényszók ugy találta, hogy Spiegel közveszélyes egyén, akit mint külföldi állampolgárt, a tör­vény értelmében Magyarország területéről örökre ki kell tiltani. Az tratc­kat a törvényszék áttéteti a királyi ügyészségre, hogy a hamis ta nuzásre való rábirás miatt megindulhasson az eljárás ugy az apa, mint leánya ell~ Az itélet indokolásának ismertetése után ^otsis M iklós dr. In­dítványozta, hogy a törvényszék - miután Spiegel a bűnvádi eljárás folya­mán ujabb bűncselekményt'követett el s külföldi állampolgár -rendelje el előzetes letart°ztatását. A törvényszék igy is'határozott, nyomban fogházőrért küldött, aki levitte Spiegelt a fogházba. Az itélet egyébként nem jogerős: a vád­képviselője súlyosbításértSpiegel és védője az itélet enyhítése céljábó l./ jelentettek be fellebbezést. /MOT/ Sy, /illetve a bűnösség kimondása miatt — - A KÚRIA JOGEGYSÉGI TANÁCSÁNAK DÖNTÉSE. A magyar királyi kúriának közpolgári ügyekben alakított jogegységi tanácsa dr. Osvald István elnökletével a mai napon a következő jogegységi dönt­vényt hozta: "A családi hitbizomány hasznainak zár alá vétele kapcsán a hit­bizományi biróság által a hitbizományi birtokos számára megállapított tar­tási összeg csak abban a részében lehet végrehajtási foglalás tárgya, ame£­a hitbizományi* birtokos és a tartási összeg megállapításánál esetleg szá­mításba vett családtagok létfenntartásának biztosítására szükséges össze­get meghaladja. Annak az elbírálása, hogy van-e a megállapított tartási összér­nek végrehajtás alá vonható része és ha igen, mennyit tesz az ki, a hitbi­zományi biróság hatáskörébe tartozik." /83„ számú polgári jogegységi ^ft^­vény./ /MOT/ oiUi^~

Next

/
Thumbnails
Contents