Magyar Országos Tudósító, 1937. január/2

1937-01-28 [156]

POLITIKA A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJÁNAK NYILATKOZATA, A Nemzstj Egység Pártjának január 86-iki elnöki tanácsüléséről, illetve a párt rtekezletéről a sajtó egy részében közlemények jelentek meg, amelyekre vonatkozólag a. párt elnöksége a következő nyilatkozatot tette: "A sajtó egy részében a párt január 23-EE* elnöki tanácsüléseve 1 és értekezletével kapcsolatban közlemények jelentek meg, amelyek szerint az elnöki tanácsülésen, illetve pártártekezléten. i'aE­s scialások, sőt támadások hangzottak el egyes nemjpoli ti kai egyesületek­ben f olyc szervezkedések ellen* A közlemények szerint a párt ennek ki­vizsgálására bizottságot küldött ki. Hasonlóképpen állítja a sajtó em­iitett r^sze, hogy a lov^s herényi választással kapcsolatban is félsfeó­1 alások, illetve támadások hangzottak el. A part elnöksége eszel szemben megállapítja, hogy ezek a közlemények a valóságnak nem felelnek meg, egyes noupolitikai egyesületek kereteben folyó' szervezkedés kérdésével sem az elnöki ta­nács, sem a pártértekezlet nem foglalkozott, vizsgálóbizottság kikül­déséről tehát még kevésbbé lehetett szó„ A lovasberényi választással kapcsolatban -z elnöki bejelentést ugy a tanácsülés, mint a párt értü­ké zlct hozzászólás nélkül vette tudomásul". /MOT/n> H I R E K KóS KÁROLY ELŐADÁSA A MÉRNÖKEGYLETBEN. A Magyar Mésnöfc- ,s költés z Egylet nagytermér zsúfolásig megtöltő közönség előtt Kós Károly epitész, a Budai Nagy Antal cimü színjáték szerzője, érdekes előadást tartett "Erö..lji építeszet - magyar építészet" cimmel,' Rámutatott azokra a kö­rülményekre, amelyek Erdély műemlékeit, nemesi lakóház épületeit és a három fófajtából összetevődött n^pl építészetet is jellegzetesen erdé­lyivé alakították ki. A nyugat i áramlatok átvitele m mondotta « sohasem jelentett kulturális értéktöbbletet, az mindig csak mci.nyiségtöbbletre veze thet. Csak ha hozzáadunk be lő le valamit magi<nkból< na a magunk vi­s sonyainak megfe lelően átélve átformáljuk: csak akkor adtunk hozzá vala­mit értékben is az európai kultúrához. Hangoztatta, hogy ennek a köve­telménynek az épitészet alkotó területén is eleget keli tennünkr. Aggá­lyos jelenség, hogy az utóbbi időben azok a jellemző von t-.sek,amelyek a körülöttünk lévő támadoje llegü Idegen kultúrától megkülönböztethetné­nek, mintha elhalványultak volna. Csak annak a nemzetnek van joga az e léthez a népek kulturközössegében, amelynek képessege van arra, hogy sajátos kultúráját kialakítsa, s zakós ztályl/ Az érdekes előadásért Padányi Gulyás JenÖ/einök mondott köszönetet. Walder Gyula,a Magyar Mérnök- és Épités segy let elnöke átnyújtotta Kós Károlynak az egylet bronz emlékérmét. Az dpi­tészegylet tágjai, akiknek sorában Hültl Dezső műegyetemi tanár és mint vendégek Teleki Domokos gróf és Bcncs Zoltán miniszteri tan ácsos, s több más társadalmi előkelőség is megjelent, az előadás után baráti vacsora kereteben ünnepelték Kós Károlyt, a drámaíró építőművészt, /MOT/M, INGYENES MUNKAKÖZVETÍTÉS. A budapesti hatos ági munkaközvetítő je­lentése szerint az elmúlt hét folyamán összesen 375 egyént helyeztek el. Jelenleg foglalkozást kaphat összesen 93 egyén éspedig 58 ipari szak­munkás, 5 betanult gépmunkás és gyári segédmunkás, 3 szolga, kifutó, kocsis, 2 ügynök, 10 háztartási alkalmazott, 15 tanonc t Hadigondozottak részére bejelentett munkahelyek száma 41 éspedig 1 szerszámlakatos, 10 vasesztergályos, 4 szijgyártó, 8 villanygépvariónő, 2 himzőnő, 1 villany­szellő, 3 szűcs, 2 csomagolónő, 10 fonószövő tanuló, - Foglalkozást keres összesen 5440 egyén éspedig 2656 ipari szakmunkás,, 1123 betanult gépmun­kás és gyári segédmunkás, 671 gyári és egyéb napszámos, 310 szolga, ki­futó, kocsis, 150 magántisztviselő, 159 kereskedelmi alkalmazott.. 9 ügy­| nök, 212 állandó és 150 kisegitő háztartási alkalmazott, /MOT/B,

Next

/
Thumbnails
Contents