Magyar Országos Tudósító, 1937. január/2

1937-01-25 [156]

BERZSENYI ZOLTÁN DR. SZÉKESFEHÉRVÁRI IGAZGATÓ-FŐORVOS MEGRÁGALMAZ ÁC­SÁÉRT NYOLCSZÁZ PENGŐ PÉNZBÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK AZ ESTI KURÍR MUNKATÁRSAT. A büntetőtörvényszékEMéhe s-tanácsa ma folytatta annak a rágalmazásl pernek a tárgyalását^ melyének sértettje Berzsenyi Zoltán dr, székesfe­hérvári kórházi igazgató-főorvos, vádlottja'pedig Gál Imre hírlapíró, az Esti Kurir munkatársa volt. Mint ismeretes/Gál 3mre két cikkben foglalko­zott a székesfehérvári kórházi állapotokkal s a közlemények tartalmát áz igazgató-főorvos sértőnek találta, feljelentést tett a hirlapiró élILen." akit a királyi ügyészség felhatalmazásra hivatalból üldözendő,sa^to ut-" ján elkövetett rágalmazás vétségével vádolt meg. A törvényszék már koráb­bi tárgyalásokon lefolytatta a bizonyitást és a mai napon Eisenbart Ferenc dr,, a főorvos Jogi képviselője terjesztett elő indítványt a bizonyitás kiegésztésére vonatkozóan, majd Párkány Erigyes dr,, a hirlapiró védője kérte móg néhány tanú kihallgatását. Grottó László dr. királyi ügyész reflektált az inditványokra, hangoztatta,, hogy a bizonyitás kiegeszttésé­re semmi szükség nincs, a felmerült adatok alapján a biróság már elbirál­hatja az ügyöt. Méhes Ignác dr. elnök csupán részben adott helyt.az in­dítványoknak, "néhány iratot ismertetett, majd a bizonyitást befejezettneE nyilvánította, A védő a határozat ellen semmisségi panaszt jelentett be t Grotto László dr. kir. üvész tartotta meg ezután vádbeszédét, amelyben többek között a követezőket mondotta: - Egybehangzó tanúvallomások szerint 102o-ban a székesfehérvári kórház romokban hevert, még lepedője sem volt. Berzsenyi Zoltán dr, igazga­tó főorvos, a legnagyobb erőfeszítések árán épített a romokból kórházat, A belügyminisztérium megállapítása szerint is a vármegye és az orvosok ccl­1 ett, az 8 érdeme, hogy a székesfehérvári kórházból, az egyik legjobb és legjobban vezetett kórház vált, A kir. ügyész ezután a vádlott által irt cikkek inkriminált rész­1 étéivel foglalkozott, s hangoztatta, hogy a védelemnek nem sikerült a va­lóság bizonyítása. Kiderült, hogy a főorvos a kórház érdekében,az alispán­nal történt előzetes megbeszélés alapján* a saját pénzéből vásárolt gép­kocsit a kórház számára és semmiféle olyan adat nem merült fel, mintha Berzsenyi Zoltán adócsalást kívánt volna elkövetni, Bizonyitást nyert, hogy nem volt érdeke a főorvosnak a főorvosi lakásul szolgáló ház megvá­sároltatásának erőszakolása, nem is erőszakolta a házvételt, amellyel kap­csolatosan évi lakbérén kivül még'looo pengő külön lakbért ajánlott fel és lemondott az általa eszközölt beruházásokról. A bizonyitási eljárás során kiderült, hogy a betegek akkor is szabályszerű elbánásban részesültek, amikor a főorvos nem tartózkodott a kórházban. Az a vád, hogy nem hajtotta be kellő eréllyel a kórházi ápolási dijakat, szintén alaptalan. Kiderült, hogy az alkalmazott orvosokkal szemben akkor volt erélyes, amikor azok va­lami hibát követtek el, de a betegekkel mindig emberségesen bánt, A kir, ügyész váflbcszédét igy fejezte be: - Nem hallgathatom el, hogy a vádlott hirlapiró bispnyoa Jóhi­szeműséggel járt el, amikor a cikkeket megírta, mert hiszen az adatokat , főorvosoktól, megyei előkelőségektől kapta. Ennek figyelembevételével ké­rek marasztaló Ítéletet, Párkány Frigyes dr, ügyvéd, a vádlott hirlapiró védője azt han­goztatta, hogy a valóság bizonyítása sikerült. Szerinte a vádlott mfeúpán azt irta, hogy Berzsenyi Zoltán dr, autót vásárolt és a gépkocsit a kór­ház nevére irattá, hogy ne kelljen luxusadót fizetni, már pedig ezt bizonyí­totta, A házvétellel kapcsolatosan bizonyította a vádlott, hogy a főorvos ajánlotta: a vármegye vegye meg azt a házat kórházigazgatói lakásnak, amely­ben ő lakik, Bizonyította a vádlott, hogy Berzsenyi Zoltán durván, gorom­bán bánt a betegekkel és az orvosokkal, pedig csak azt irta, hogy "kemény, szigorú ember". Szerinte sikerült a bizonyitás arravonatkozóan is, hogy a főorvos nem járt el kellő eréllyel a kórházi ápolási dijak behajtásánál s ugyanakkor, amikor.nővérének a különváltan élő férjével szemben kellett fellépni, sokkal erélyesebb volt. Ismételten hangoztatta a védő, hogy a va­lóság bizonyítása teljes mértékben sikerült és fölmentő Ítéletet kért, A törvényszék végül is bűnösnek mondotta ki ^ál Imrét kétrend­beli, felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vétségében és ezért 8oo pengő pénzbüntetésre Ítélte, Megállapította a törvényszék, hogy a vád­lott a legtöbb esetben burkolt formában vádolta meg a főorvost, de a való­ságot bizonyítania nem sikerült sem a házvétel, sem az autóvásárlás, /Folyt.köv./ P.

Next

/
Thumbnails
Contents