Magyar Országos Tudósító, 1937. január/1

1937-01-09 [155]

A XII. KERÜLET VÁLASZTÁSI PETÍCIÓJA. Az 1935. évi június havában meg­ejtett fővárosi községi választások alkalmával a XII, hegyvidéki kerü­letben öt párt küzdött éspedig a . Keresztény Községi Párt, a Nemzeti Egység Pártja, a Szabad Polgárok Pártja /R assay/, a keresztény ellenzék /Friedrich/, és a szociáldemokrata párt, A választási biztos csak a Ke­resztény Községi Párt és a Nemzeti Egység Pártba ajánlási ivét találta rendben, mig a másik három pártnak ajánlásait visszautasította. A három visszautasított párt a fővárosi igazolóválasztmánynál panasszal élt, de az igazolóválasztmány a panaszt elutasitotta, A három ellenzéki párt az igazolóválasztmány elutasító határozatát a közigazgatási biróságnál tá­madta meg panasszal, A panasz tárgyában a közigazgatási biróság most hozott érdemleges határozatot, amely ugy szól, hogy az igazolóválasztmány tarto­zik a három ellenzéki párt aláirásait szakértő jelenlétében az aláirók személyes kihallgatása mellett felülvizsgálni, A közigazgatási biróság­nak ez a határozata szombat délelőtt 11 órakor érkezett a fővároé jog­ügyi ügyosztályához, ahol Szepesváry Pál dr. tanácsnok azonnal intézke­dett, hogy az igazolóválasztmány elnöke, dr 0 Cselényi Pál erről hivata­los értesitést nyerjen. Az igazolóválasztmány minden valószinüség sze­rint ebben az ügyben jövő hét közepén már ülést is fog tartani,/MOT/L, RENDŐRSÉG • BETÖRÉS. Ma délelőtt a főkapitányságon ismeretlen tettesek ellen fel­jelentest tett Boros Rudolf 70 éves nyugalmazott szakiskolai igazgató, akinek a Rózsadombon lévő Palánta-utca 11.sz.alatti villájába betörtek. Az idős iskola igazgató előadta, hogy éjszaka arra ébredt, hogy a szobá­jában jár valaki. Egy kezllámp^ fényében magas alak lépett az ágya elé, revolvert szegezett rá és a pénzét kérte. Boros kijelentette,hogy pénze nincs, a s zekrény kulcsát pedig a széken levő kabátjában tartja. Erre a sötétből másik alak lépett elő, aki a széken levő kabátot átkutatta, abból egy negyven pengőt tartalmazó levéltárcát és tizenkét pengő apró­pénzt tartalmazó pénztárcát vett ki. Amig az egyik revolverrel az ágy­ben tartotta Borost, a másik az egész l.-kást átkutatta. A betörők, akik a lakás'-yny^l'tott terrasz^ól a szobába vezető vasajtó feltörése után ju­tottak, 1 távozásukkor azzal fenyegették Borost, hogyha egy órán belül megmozdul, végeznek vele. Boros félelmében osak reggel tett jelentest a főkapitányságon. A nyomozás az álarcos ^ "—.^.Jci létének megállapítására megindult. /MOT/L. AHSZ-TVÍ^ . 1 HÍREK A TURUL SZÖVETSÉG PÁLYÁZATI HIRDETÉSE. A Turul Szövetség "Szépmives" törzse pályázatot hirdet egy megzenésítésre a k^lmas versre, amely méltó arra, hogy a megy a r ifjúság dala legyen. E.dij 150 P.,II.dlj 75 P,, III.dij 40 P, Részletes tájékoztatást tartalmazó nevezési lapok ötven fillérért kaphatók a Turul fóvezérsegen, Muzeum-körut 6-8. A pályázati határidő 1937. február 15. /MOT/B.

Next

/
Thumbnails
Contents