Magyar Országos Tudósító, 1937. január/1
1937-01-07 [155]
—ZU BIRÓI ÉS ÜGYVÉDI VIZSGÁLÓBIZOTTSÁG ÉVNYITÓ ULSSEiü/2, folytatás,/ mint a gazdasági életben némi javulás következik be, a helyzet fokozatosan a megoldás felé fog haladni, . - A 836 vizsgázó közül . 714 volt ügyvédjelölti loo bírósági fogalmazó, 22 máé pályán működött. Mindkét szakcsoportból visszautasittatott lo,o5 százalék, szemben a multévi 8 százalékhoz képesti Egy tárgyból pótvizsgára utasíttatott a jelentkezők 25 százaléka, a tavalyi 23 percenttel szemben. Pótvizsgára jelentkezett az 1936 évben 178 jelölt^ néggyel keve-' sebb, mint az előző esztendőben, A pótvizsgát áikerrel letette 159 jelölt, a pótvizsga ismétlésére utasíttatott 18 jelölt, teljes ismétlésre utasíttatott egy jeleit, A vizsgát tett összes jelöltek közül képesitést nyert az 1936 évben 7o százalék, az 1935 esztendő 72,o5 szááalékos eredm&yéizel szemközt. Kitüntetéssel vizsgázott 1936-ban 13 jelölt, vagyis hárommal több, mint tavaly, A kitüntetéssel képesítettek közül 6 bírósági fogalmazó, 6 ügyvédjelölt volt, 1 pedig más pályán működött. Növekedett'tehát a kitüntetéssel vizsgázók'száma, de növekedett a bukások száma is, A magyarázata ennek nyilván az, hogy a fiatalság egy része - látva a mai elhelyezési nehézségeket - fokozottabb kitartással, tanulással igyekszik magának az egzisztenciát megteremteni; más oldalról viszont az egyre inkább pangó ügyvédi irodák nem biztosítják a szükséges gyakorlatot, ezenkívül a mindennapos kenyérgondok lehetetlenné teszik a jólöltek száméra azt, hogy a vizsgák előtt kikapcsolódva az egyéb gondokból, teljesen a készülesnek adják magukat, A bukásokba* belejátszik az is, hogy a jelöltek egy bizonyos hányada éppen az ügyvédi rendtartás reformjától való félelmeben igyekszik az oklevelet mielőbb megszerezni és bizony néha kelleténél rövidebb készülés után kísérli meg a vizsga letételét*Pedig a szerzett tapasztalatok alapján nyugodt lélekkel állitható, hogyha vizfegabizottság elsőizben történt vizsgakísérletééi talán még gyakorol is nagyobb szigort, a további kísérleteknél - abból kiindulva, hogy nagyon nóhez faladat derékbatörni harminc év körüli életkorban egy egzisztenciát, - bizony sokszor volt a jelöltek segítségére, ami nélkül a bukások számaránya kétségtelenül sokkal nagyobb lett volna, ^ ' ' • - Erről a helyről, a szerzett tapasztalatok alapjánj az egész bizottság nevében nagy örömmel kell üdvözölni azt a törekvést, ami az- egyetemi oktatás és elsősorban a jogi oktatás reformját tűzte ki feladatul. Sokszor halljuk vitatni annak az álláspontnak a helyességét, hogy a jobizonyitványok még nem elégségesek arra, hogy valaki az életben elhelyezkedjék. Hát ez részben áll,'de nagyobbraszben a vizsgák eredményei mást igazolnak. Nevezetesen azok, akik az egyetemet látogatták, akik az egye-" temen kollokváltak, alapvizsgáik, szigorlataik mikénti eredményéből problémát csináltak, megszabadítják a bizottságot is a gondoktól, mert rendszerint itt is oly tudást és felkészültséget matatnak,. hogy képesítésüknek'legfeljebb a fokozata lehet kérdéses. Ellenben azok, akik az egyetemeknek, jogakadémiáknak tájékára csak alapvizsgák, szigorlatok letevése alkalmával mentek, legtöbbnyire vsak bukdáosolásíal és gyakran csak nagy jóindulattal leáznek képesithetők. Ezektől lehet azután hallani gyakran olyan feleleteket- amelyek egyenesen megdöbbentők, tekintve azt, hogy ezek a jelöltek főiskolai végzettséggel rendelkeznek és az összes jogtudományok doktorai, - Há a főiskolai reform megvalósul, ha az előadások látogatása ' kötelező lesz, ezeknek a jelölteknek egy része főiskolára sem fog kerülni, Ehyrészük már ott elvérzik, másrészük peflig tényleg meg fogja majd szereini azokat az ismereteket, amelyek szükségesek ahoz, hogy ügyvédjelöltekké, bírósági fogalmazókká lehessenek, A jelentés végül felemiitette, hogy Degré Miklós dr,, a vizsgáló bizottság elnöke azt az újítást valósította meg, hogy a jelöltekkel a bizottságok összeállítását már a szóbeli vizsgát megelőzően közlik. A" jelentés köszönetet mondott a bizottság valamennyi tagjánakodaadó, támogató munkásságáért* Befejezésül Kövess Béla dr, kormányfőtanácsos, a budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, a vizsgáló bizottság helyettes elnöke szólalt felj aki meleg szavakkal tolmácsolta &z egész bizottság elismerését Degré Miklós dr. elnök személye iránt. Ezzel a birói ügyvédi"vizsgabizottság évnyitó teljes ülése Degré Miklós elnök éltetésével - végétéért. /MOT/Ky,