Magyar Országos Tudósító, 1937. január/1
1937-01-07 [155]
—A BIRÓI ÉS ÜGYVÉDI VIZSGÁLÓ BIZOTTSÁG ÉVNYITÓ TELJES ÜLÉSE, A Birói és ügyvédi Vizsgáló Bizottság pénteken tartotta meg ezévi évnyitó teljes ülését, a tagok rendkívül nagyszámú érdeklődése mellett, A megjelentek sorában voltak: Finkey Ferenc dr. kir. koronaügyész és Töreky Géza dr,. a kúria másodelnöke, a vizsgáló bizottság elnökhelyettesei, továbbá Gado István"büntetőtörvényszéki elnök, Pap József dr. ; az Ügyvédi Kamara volt elnöke, Mendelcnyi Láázló dr., a pestvidéki törvényszék elnöke és számosan mások a magyar bírói, ügyészi és ügyvédi kar jelesel sorából, A teljes ülést Degré Miklós dr. titkos tanácsos, a vizsgálóbizottság elnöke nyitotta még, nagy beszéddel: - Á budapesti tábla évnyitó teljéé ülésén bejelentettem, hogy ez év'folyamán, 7osik életévemet betöltvén, nyugalombahelyezésemet fogom' kérni, Minthogy ez év végén ennek a bizottságnak a jelen ciklusa is leájár, ezért előreláthatólag ma vagyok utoljára abban a helyzetben, hogy a bizottság teljes'ülésén elnököljek, - Öt esztendővel ezelőtt, amikor elsőizben elnökölhettem itt, mint a bizottság elnöke, általános helyeslés mellett fejtettem ki, hogy a jövő igazságszolgáltatás szinvonala ennek a bizottságnak kezében van és a vizsgákon éppen e színvonal emelése érdekében a lehető legnagyobb szigort kell alkalmaznunk. Hogy a bizottság valóban szigort alkalmazott, az bi-~ zonyos, A titkári jelentések évről évre arról számoltak be, hogy a vizsgák' jelentékenyrészben - egészben vagy részben - visszautasítással végződtek. Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy a bizottság komolyan fogja fel hivatását, s azon volt, hogy a jogismeretek hiánya miatt oda nem való elemek távol tartassanak a bírói és ügyvédi pályától. Azt hiszem, nincsen okunk megbánni azt, hogy sok vlzsgát'visszautasitottunk. Ellenkezőleg, ha van megbánnivalónk, ugy az inkább az, hogy nem alkalmaztunk mégnagyobb szigort, hogy nem utasítottunk vissza még több jelöltet. Mert, sajnos ? tagadhatatlan, hogy nagyon sok jelölt jogi ismeretei mindenekfelett hiányosak. Ezt gyakran hangsúlyoztuk és sokat emlegettük a jogi oktatás reformját. Sok szó eset a kötelező leakelátogatásrol, kötelező kollokviumokról'és a jogi szc-~ mináriumokban való köteles részvételről. Ha ez megvalósulna, egyszerre egészen más helyzet állana elő; vége volna annak az állapotnak, hogy az olyan fiatalember, aki főiskolai hallgató korában nem akarja vagy nem képes magát 'egészen tanulmányainak széntelni, a jogi pályára lép abban a reményben^ hogy a jogot elvégezheti, sőt a jogtudor! diplomát'is megszerezheti anélkül, hogy'egyetemre járjon s előadásokat hallgasson. Ha ennek véget lehetne vetni, akkor a jogi pálya többé nem volna azoknak refúgiuma, akik más pályákról leszorultak, hanem erre a pályára azok lépnének, akik erre hlvatöttságot éreznek. Természetesen ezzel vizsgáink képe is erősen megváltoznék, Nehezebben lehetne megszerezhető a jo^végzettség és jogtudor-" ság s igy- erősen csökkenne a vizsgákra jelentkezők száma. De egészen kétségtelen, hogy ennél is sokkal nagyobb arányban csökkenne a bukások számai szóval a színvonal emelkednékl - Ami a vizsgára jelentkezők számának csökkenését illeti - fo2y„ tattá'fejtegetéseit Degré Miklós elnök - az előreláthatólag be fog követ-" kezni, arra való tekintet nélkül, hogy a jogi oktatás reformja megvalósul-o vagy nem. Ez iránt nincsen kétségem. Valamennyien tudjuk ugyanis, hogy; az uj ügyvédi rendtartás a megvalósulás stádiumába jutott és előreláthatólag rövid időn belül törvénnyé fog válni 0 Természetes tehát, hogy aki te- ' heti, az ezt megelőzőén az ügyvédi diplomát magának megszerezni ig^yekszik. Az volt tehát várható, hogy most, az ügyvédi rendtartás megalkotása előtt, a jelöltek erősen meg fogják rohanni a bizottságot. Ez azonban nem következett be, sőt meg fogjuk tudni, hogy az előző évben'a vizsgára jelentkeződ száma a régebbi évekhez képest némi csökkenést mutat. Ebből pedig minden kétséget kizárólag arra lehet következtetni, hogy az uj ügyvédi rendtartás megalkotása után a vizsgára jelentkezők számában óriási csökkenés fog beállani. Ez~iránt kétségem nincs, - Más kérdés, hogy ezt kedvező jelenségnek tekinthetjük-e. Mert a vizsgára jelentkezők számának csökkenése lehet annak a jele Is, hogy a fiatalemberek más pályán iő el tudnak helyezkedni, - hogy látják az ügyvédi pályák tultömöttségét, - látják, hogy ezen a pályán egyre nehezebb CB nehezebb az érvényesülés. Ha a jelentkezők számának c sökkenése' erre az okba vezetendő vissza, ugy az mindenek felett örvendetes jelenség, - Lehet azonban ennek egészen más oka is. Lehetséges ugyanis, hogy ezt a jelenséget arra az okra kell visszavezetni, hogy a fiatalemberek, mint ügyvédjelöltek, nem tudnak elhelyezkedni s igy nem lépesek magu-: /Folyt, köv./Ky,