Magyar Országos Tudósító, 1936. december/2
1936-12-18 [154]
AZ IG-i.ZOLóVÁLÁSZTl-lÁIÍí ÜLÉSE. A főváros igazoluválasztmánya pénteken délben Usetty Béla elnölclésóvel ülést tartott,, Az ülés tárgya Steinherz Jimon és Kövesligethy Gyula törvényhatósági bizottsági tagok ellen tett összeférhetetlenségi bejelentés volt. Steinhercz Simon ügyének tárgyalásánál Usetty Béla bejelentette, hogy a mult ülés határozata értelmében megkereste az OTI«fc' Steinhercz Simon munkabérvis zonyira vonatkozólag, Az OTI azonban hivatkozott a törvényben biztositott jogára és a kért felvilágosítást megtagadta. Ezután Berger László, a Hajós ós Szántó cég Daróci-uti gyártelepének vezetőjét hallgatták ki, aki a feltett kérdésekre azt válaszolta, hogy Steinhercz a gyártelepen szerelési munkákat végzett, vagy ha ilyenek nem voltak, más, a képességének megfelelő munkával fogolaíkozott. Inté zkedé ri j oga csak annyi volt, mint hozzá hasonló más minősitésü munkásnak. Heti fizetése 50 pengő volt, jutalékot nem kapott, ha azonban akkord csoportban dolgozott, akkor neki is megfelelő akkordrészesedés jutott. Az elmúlt esztendőben Steinhercz hasonló feltételek mellett dolgozott a gyárban. Az igazoloválasztmány zárt ülésen hozta meg határozatát, amelyet nyílt ülésen hirdetett ki és amely ugy szol, hogy kizáró okot nem lát fennforogni, mert Steinhercz hetibéres munkás volt, minden intézkedési hatáskör nélkül, a vonatkozó törvény tehát rá nem alkalmazható. Kösvesligethy Gyula bizottsági tag ellen dr„ Vál Ottó ügyvéd által tett összeférhetetlenségi bejelentés lényege az, hogy Kövesligethy Gyula a Zsir- és Húsfeldolgozó kft.-nak kijárta a telep létesítésének engedélyét, s egyébként is a gyógynövény-termelő társaság ügyében is eljárt a Községi Takarékpénztárnál» Dr. Brózik Elemér Kövesligethy Gyula képviseletében tagadta a vádat és felemiitette, hogy abban az időben Köves ligethy Gyula külföldön tartózkodott. Ebben az ügyben dr. B'ren- , neck Ede,. aki Kövesli 0 ethy-aek helyettes ügyvédtársa, fejtett ki tevékenységet, amely valójában csak annyiban áll, hogy a külföldi társaság képviselőjének megbízásából egy korlátolt felelősségű társaság keretén:..!: felállításához szükséges szerződóst csinált meg. Éppen igy semmiféle lépéseket nem tett a Községi Takarékpénztárnál sem. Az igazoloválasztmány ezután Brenneck Edét hallgatta ki, aki elmondotta, --Ogy a jelzett időben naponkint feljárt, mint helyettese Kövesligethy"irodájába és ilyen alkalommal j elent meg nála a külföldi társaság képviselője, aki a szerződési terv megcsinálásaval bizta meg. Ezután kihallgatták Rosta János tanácsnokot, aki kijelentette, hogy a zsírolvasztó ügyében Kövesligethy sohase járt nála, hasonló értelemben vallott Horony-Pálffy Aurél főjegyző, aki az ügyről egyáltalában nem is tudott semmit, továbbá dr. Csécsy-Nagy Miklós fogalmazó, aki csak a tanácsnok utasítására a határozatot fogalmazta meg és végül vitéz Csorba Ferenc közélelmezési tanácsos, aki a kész határozatot kapta kezeihez. Vál Ottó dr. , kérte ezután, hogy hallgassák ki Salusinszky Imrét, Az Est főszerkesztőjét, mint akinek a lapjában Kövealigethy Gyulára vonatkoze állitások megjelentek. Az igazoloválas ztmány zárt tárgyaláson határozott, éspedig olyan értelemben, hogy kizárási okot nem lát fennforogni, a tényállás tisztázása végett azonban megvárja azoknak a sajtópöröknek az eredményét, amelyeket ebben az ügyben Kövesligethy Gyula folyamatba tett és azután fogósak határozni az ügynek a zsűrihez való áttétele ügyében. Ezzel az ülés véget ért./MOT/L.