Magyar Országos Tudósító, 1936. december/2
1936-12-28 [154]
-—BETÖRÉS. TSTahrmann Zoltán szabómester bejelentette a főka pi tányságony hogy a Kecskeméti-utca 2. számú házban levő s zabómühe lybon ismeretlen tettesek álkulccsal bementek és onnan 3.500 pengő értékben szövetet loptak el. A rendőrség a betör Js ügyében a nyomozást megindítót ta./imm/E > HALÁLOS KOCSMAI ÖSSZES ZóLALKOZÁS. Tóth Kálmán 32 oves óráa, a Főti-ut IV. számú házban lév ő vendéglőben összeszólalkozott Igaz Gáspár 3b éves rakodómunkással. Az öss zes z.$lalkózókat a vendéglős és a helyiség oeu tartózkodó vendegek kituszkolta az utcára. Amikor Tóth Kálmán lakása felé tartott, az aréna-ut 148. számú ház előtt, mint ahogy ezt később vállomás ban eImondotta, késsé 1 megtámadta őt Igaz Gáspár és feléje is sújtott, A kés Tóth Kálmánnak a téli kabátját baloldalon mintegy hat c .'ntlmétcr szélességben kivágta, Tóth erre elővette revolverét és négyszer rálőtt az öt megtámadó rakodómunkásra. A lövések közül az egyik szíven találta Igaz Gáspárt, aki összerogyott es mire a mentők megérkeztek, a holyoziuon meghalt. Tóth Kálmánt előállították a főkapitányságra, ahol szándékos cmberöl~s cimén előzetes letartózta testeié/ helyezték./MOT/E• ELFOGOTT BETÖRÖK. A Scitovs zky-tér 2. sz ; 'mu ház házfelügyelője Kardos Károly arra lett figyelmes, hogy a ház egyik II. emeleti lakásának ajtaját, amelyet gróf Károlyi Antal bérel, négy férfi feszegeti. Azonnal lezárta a ház .kapuját és értesítette az őrszemes rendőrt. Amikor a rendőr megjelent a házban a négy férfi az emeltről a földszintre jött, útközben 13 darab álkulcsot és egy feszitő-vasat a lépcsőházban eldobtak. A rendőr előállította őket a főkapitányságra, ahol kiderült, hogy Kiles Gyúl, 28 éves kőműves, Balogh Károly 28 éves lakatossegéd ös zterroichor József 38 éves kereskedő és Völgyosl László 29 éves fes ztőmüvésaze 1 azonosak. Kihallgatásuk során tagadták, hogy a házban betörést akarta* volna elkövetni, sőt azt is tagadták, hogy ismerik egymást. A négy rovotmultu előá ] itottat a főkapitányságon a további nyomozás érdekében őrizetbe vették./KOT/E FŐVÁROS. MEGHALT BUZÁTH JÁNQ3 ALPOLGÁRMESTER. Karácsony másodnapján regi oslvbántalmai következtében mc gha lt dr. B u z á t h János ny. s zékesf Őv áros 1 alpolgármester. Halálának hire mély részvétet keltett a szekesfővárosban,^ mert Buzáth János hosezu közszolga a,i ideje alatt mindenkori mintakepe volt az ideális tisztviselőnek és a kötelességtudó embernek. 1870. ... szeptember 19-én született. 21 oszetendős korában lepett a fővárra szolgálatába és kerek 40 esztendeig szolgálta Budapestet. 1923-ban vál.sztotta a törvényhatósági bizot ság a székesfőváros alpolgármesterévé, ahol a közelmúltban elhunyt Llber Endre közvetlen hivatali elődje volt. 193l-ben vonult nyugalomba. Buzáth János temetése kedden, december 29-én délelőtt 11 órakor lesz a tabáni plébánia templomból a farkasréti tem. tőben lévő családi sírboltba. Az elhunytat a székesfőváros saját halottjának tekinti. Arravaló tekintettel, hogy Szendy Károly polgármester nem tartózkodik Budapesten, a székesfőváros közön*s ige nevében minden valoszinüség szerint dr. Lamotte Károly helyettes polgármester mond búcsúbeszédet Buzáth Jónos koporsója mellett. /MOT/H