Magyar Országos Tudósító, 1936. december/2
1936-12-16 [154]
P 6 V l R 0 S /A fuvaros közgyűlése. Polytatá s,2./ Részletesen ismertette a Beszkárt 1100 tisztviselőből álló státusát,rámutatva arra is, hogy ebben a számben több mint százharminc érettségizett van, akik közül harmincötén a világháborúban tartalékos tisztek is lettek. Ezek most kalauzi és egyéb rangban és ennek megfelelő^fizetés mellett látják el a tisztviselői munkakört. Az interpelláló kéri a polgármestert, intézkedjék, hogy a B-táblázatba sorozott frontharcos katonatisztek az A-státusba kerüljenek, vagyis tisztviselőkké ninősitsék át őket. Az interpellációk után az elnöklő alpolgármester bejelentette, hogy a kijelölő választmány a tanácsnoki jelöléseket megejtette éspedig ugy, hogy'a jogi minősítésű tanácsnoki állásra első helyen Goszleth Ernő dr,-t, második helyen Hanthy-Haidekker Jánost és harmadik helyen Antalffy Géza főjegyzőket jelölte, mig a műszaki képesitésü tanácshoki állásra első helyen Kempelen Ágoston, második helyen Széchy Jenő, harmadik helyen pedig messik Géza műszaki főtanácsosokat jelölte• ' Este féltizenegykor került sor a választás eredményének kihirdetésére .P a r k a s Akos dr.tanácsnok olvasta fel az elnöklő polgármester felhívására'a jegyzőkönyvet, amely szerint Gos z 1 e th Ernő 97, H a n t h y - H a I d e k k e r János 51, P a r k a s Lajos 4 szavazatot kapott, a műszaki tanácsnoki állásnál pedig K e m p e len Ágoston 147, S z é c s y Jenőre 5 szavazat esett. Ennek alapján a polgármester törvényesen megválasztott tanácsnokoknak jelentette ki Goszleth Ernőt és Kempelen Ágostont, Javaslatára G a á r Vilmos vezeéééével á különböző pártokból alakított küldöttség ment az uj fótisztviselokért, hogy őket az eskü letételére meghívj a.Pár perc múlva már vissza is jött a küldöttség a két tanácsnokkal, mire S z e n d y Károly újból megnyitotta a közgyűlést és felkérte Farkas Akos tanácsnokot, az esküminta felolvasására. Az eskü szavaínak elhanyzása után a polgármester' rövid beszéddel üdvözölte az uj tanácsnokokat. Hangsúlyozta,hogy fővárosi tisztviselőt nagyobb kitüntetés nem érhet annál, ha a polgárság képviselői érdemesnek találták a tanácsnoki állásra, A megválasztottak ezt becsülettel megérdemelték, Goszleth Ernőnek a pártatlan • t közigaz-" gatási jogszolgáltatás a feladata és szivébe'kell vésnie,hogy a mai időkben nemcsak" a törvén*- szavait kell betartani, hanem szívvel-lélekkel keli bet-irtani r. rendelkezéseket. A műszaki tanácsnok, Kempelen Ágoston egy milliós város nem csekély feladatát képező műszaki teendők irányító feladatának betöltés '.'re hivatott. Eve]: óta vezeti a városrendezési ügyosztályt és a mai választás voltaképpen eddigi 'kiváló működésének megpecsételése, A polgármester szávait dr.Go sz le th Ernő köszönte meg, mindkettőjük nevében. Biztosította a polgármestert arról,hogy feladataikat becsületesen, a főváros szeretetétől áthatva végzik el,majd hála; Vb fejezte ki a közgyűlésnek a kitüntető bizalomért, fogadalmat téve arra, hogy minden erejükkel szolgálni fogják a nehéz sorban lévő polgártársak üdvét. A közgyűlés lelkes éljenzóssel fogadta Goszleth Ernő szavait. A törvén--hatosági bizottság közgyűlése éjjel tizenegy órakor ért véget, /íOT/H. Lá. li far