Magyar Országos Tudósító, 1936. december/2

1936-12-22 [154]

EREDMÉNYTELEN UJRAPEL VÉTEL - EGY MAGÁNOKIRAT HAMISÍTÁSI BÜNPÖRBEN. Weidinger Antalné héztulajdonosnő az 193o évben megbizta Szidor László ötvenhároméves ügynököt,, hogy pestszenterzsébeti Madách-utcai bérházát acV ja el. Hosszas tárgyalások után jelentkezett komoly vevő a házra, Révész Antal tőkepénzes személyében, akivel az adásvételi ügyletet szerződésileg megkötötték. Szidor ügynök ötszáz pengőről szóló előlegnyugtát vett át az ügylet megkötése után, de ezt a nyugtát utóbb önkényesen meghamisitotts, éspedig ugy, hogy Weidingerné névaláírása alá oda jegyezte ezt a szót: "el­adó", - ez aló pedig odaírta ezt a valóságnak meg nem felelő bejegyzést: "Szidor ^ászlóné született S Z abó Mária vevő". Ennek a hamisitott nyugtá­nak a felhasználásával Szidor László a felesége nevében polgári pert in­ditott Weidinger Antalné ellen, akitől az ötszézpengos előleg visszafize­tését kérte, arra való hivatkozással, hogy ez az ügylet meghiúsult, mint­hogy Weidingerné végeredményben a házat Révész Antalnak adta el, A büntetőtörvényszék előtt azonban kiderült a turpisság és Szi­dor Lászlót magánokirathamisitás bűntettéért hathónapi börtönre Ítélték. A tábla enyhitette az ítéletet, amennyiben Szidort magánokirathamisitás vétségében mondta ki bűnösnek s ehhezképest büntetését háromhónapi fogház­ra csökkentette; a kúria pedig a táblai ítéletet jogerősen helybenhagyta. Szidor Lászl 0 a büntetés kitöltése utón újrafelvételi kérelem­mel fordult az ügyében elsőfokon eljárt büntetőtörvényszékhez. Kérelmében azt állitotta, hogy az inkriminált utólagos okirati feljegyzések Weidinger­né tudtával és beleegyezésével kerültek a nyugtára. Azt állitotta, hogy az ügyvédi irodából távoz°ban, az utcán, a Nemzeti Szinház előtt jött lét­re a szóbeli'megállapodás s Weidingerné jelenlétében és hozzájárulásával, ott az utcán, töltőtollal vezették rá a pótlást az előlegnyugtára. A tör­vényszék az újrafelvételi eljárást elrendelte, de ennek során az összes kihallgatott tanuk megcáfolták Szidor László ujabb tényállítását s megerő­sítették az ügyben korábban megállapított tényeket, Ezekután a büntetőtör­vényszék az újrafelvételi kérelmet elutasitva, a kúriai alapitéletet jog­hatályában fenntartotta,. Most került újra az ítélőtábla elé a hét éve húzódó bünpör, A tábla Csonka-tana':-sa a törvényszék ítéletét jóváhagyta. /MOT/ Ky. BŰNTETT PELDICSERESÉÉRT ÉS IZGATÁSÉRT - HATHÓNAPI BÖRTÖN. Az "Ellenzéki Textilmunkás r ' című folyóirat 1934 évi július havi számában két cikk jelent meg, amelyeket a budapesti királyi ügyészség Inkriminált. Az egyik újságcikk a !: pro'lctárfrontoo'' dicsőitve, kemény hangon irta "mun­kásnyuzó" tőkéről^ A másik cikknek a cime ez volt: "Ki a börtönből Rákosi Mátyással!". Ez a közlemény az elitélt Rákosi Mátyást dicsőitette s azzal a felhívással zárult, hogy a textilmunkások "vegyék fel sztrájkkövetelései''­közé Rákosi Mátyás azonnali szabadlábrahelyezését". - Az inkriminált sajtó­cikkek szerzőjeként Schlesinger László huszonkilencéves magántisztviselő jelentkezett, A büntetőtörvényszék a főtárgyalás eredményeként megállapi-" totta, hogy a két közlemény ''a tárgyilagos birálaton messze túlmenő megál­lapításokat tartalmaz, célzatuk a gyűlölet felkeltése a társadalom és á töi­vény ellenében," Ezért a törvényszék Schlesinger Lászlót bűnösnek mondta ki izgatás bűntettében, valamint bűntett feldicsérésének sajtó"utján elkö­vetett vétségében s összbüntetésül hathónapi börtönre ítélte, - A tábla ezt az ítéletet I'elybenhagyta és a kúria Töreky-tnnácsa most jogerőre emel­te, /MOT/ Ky.

Next

/
Thumbnails
Contents