Magyar Országos Tudósító, 1936. december/1

1936-12-15 [153]

A párt tagjai állvajiaUgatták végig az elnök szavait, majd lelkesen éltették a kormányz t és feleségét, úgyszintén Darányi Kálmán miniszterelnököt és Kánya Kálmán minisztert. Darányi Kálmán miniszterelnök szólalt fel ezután és hálás köszönetet mondott a pártelnök szavaiért,, amelyekkel a legutóbbi kül­földi ut előkészítésével es lebonyolításával kapcsolatban kiemelte a kor­mány működését, - A magam részéről csak azt jelenthetem ki -mondotta ezután a miniszterelnök, hogy ha még egyáltalán volt rá lehetőség, ugy ez a külföldi ut azzal a pozitiv eredménnyel végződött, hogy még szoro­sabbá váltak azok a baráti szálak, amelyek a római paktumban egyetértő három hatalmat egymáshoz f\xz±K Külön ki kell emelnem nekem is, hogy a Kormányzó ür őfőméltósága és a Főméltóságu Asszony egyéniségei. és meg­. . hatása alá vont mindenkit,, aki ennek az útnak során velük érintkezett,. Darányi Kálmán miniszterelnök ezután hivatkozott arra már a pártközi értekezlet során tett kijelentésére,, hogy a kormány rövid törvényjavaslattal az eddigi ajánlási rendszert megváltoztatni kivánja. Régi kivánság volt ez a párt tagjai, de az ország közvéleménye részéről is s a képviselőház pénteki ülésén, amelyen átveszi a felsőház üzenetét a letárgyalt törvényjavaslatokról, a kormány benyu tja ezt a törvényja­vaslatát, A pártvezetőség már letárgyalta a törvényjavaslatot, kérte a pártot is, hogy fogadja el azt, Lááár Andor igazságügyminiszter, aki a belügyminisztert helyettesíti, ismertette ezután a törvényjavaslat ot, amelynek értel­mében az egy képviselőt választó kerületekben a jelölt! ajánláshoz száz olyan választó sajátkezű aláírása szükséges, akit a választói hév­jegyzékbe felvettek, s akinek aláírását királyi közjegyző vagy járásbí­róság hitelesítette, A hitelesítés illetékmentes, ..z ajánlás csak akkor érvényes, ha a száz ajánló közül legalább ötven életének harmincadik évét betöltötte. Az ajánlók sorrendjét az iven sorszámmal kell megjelöl­ni, s ha az iv benyújtásakor a választási biztos figyelmeztetésére sem jelölik meg a sorszámot, az ajánlást vissza kell utasítani. Az ajánlók száma nem lehet több száztíznél, Ha ennél több aláírás van az iven, a választási biztos a benyújtókat a felesszámu alá­írások törlésére hívja fel s az ajánlást csak a törlés megtörténte után fogadhatja el. Valamennyi iven törölni kell annál: aláírását, aki egynél több ivet irt alá. Az ajánlok kétezer pengő biztosítékot kötelesek letenni, a biztosíték letételét igazoló elismervényt az ajánláshoz mellékelni kell, A biztosítékot vissza kell fizetni, ha a jelöltet megválasztják. Ha nem választják meg a jelöltet, vissza kell adni a biztosítékot akkor, ha a választás során az érvényes szavazatoknak legalább egynegyedrészét megkpta. Vissza kell adni a biztosítékot akkor^ ha a jelölt a választás előtt meghalt, vagy ha a jelöltnél a választás előtt következett be az 1925, évi XXVI. tc, 7, szakaszának első vagy második pontjában körülirt kizáró ok. Egyébként az ajánlók a biztosíték összegét elvesztik, a biz­tosíték az államkincstárt illeti, ' 1 AZ ajánlásTpótlás végett csak akkor lehet visszaadni, ha kétszeresen történt aláirás miatt az iven törlés történt s ennek következte ben az érvényes ajánlások száma száznál kevesebb, Az ajánlást harminchat óra alatt egy Ízben lehet ilyen esetben pótolni. Az iven feltümtetett és sorrendben egymásután következő száz ajánlót ugy kell tekinteni, mint Okik az ajánlott jelöltre leszavaztak, őket szavazásra bocsátani nem is szabad. A törvény kihirdetése napján lép hatályba. A pártértekezlet a törvényjavaslatot egyhangúlag elfogadta, Ivády Béla elnök bejelentette ezután, hogy az értekezlet napirendjének második pontja a hatvan tagu pártvezetőségnek a pártszer­vezési szabályai kérdésében folytatott tárgyalásainak ismertetése. Be­jelentette, hogy a hatvan tagu pártvezetőség még a mult hó 21_én megala­kult, azonnal hozzáfogott a reábízott feladat megoldásához,

Next

/
Thumbnails
Contents