Magyar Országos Tudósító, 1936. december/1

1936-12-14 [153]

/Ravasz László püspök beszéde a Soli Deo Glória Szövetség ünnepén. Folytatás 2./ - egyszerre azt vennénk észre, hogy a bal- és Jobboldali feszültség fel­oldódik, uj csoportosulás következik be és a jóaka^bu emberek egy'táborba kerülnek*.. •: , - Nincs is más tábor, csak Krisztus és Béliái tábora, csakhogy nagyon el vannak keveredve egymással és bizonytalan kürtszóra nem tudnak felsorakozni. Ez az ifjus.ág nagy igeret egy kétezer eszten­dői de mindezideig he nem teljesült reménység: a homo ohrlstlanus mellett, Hadd hódoljak Kálvin gondolatának azzal, hogy ezt homo renatus-nak, újjá­született embernek nevezem. Ebben teljesült mindaz, amit az ember eddig önmagáról legszebbet és legjobbat álmodott: a hős ti sztélét ebben "a gondo­latban ugy telik meg keresztyén tartalommal, mintahogy a vallás történe­tén keresztül jelentkező szomjúság, a váltság után kiáltc egyetemes vágy - a testté lett ige: Karácsony gondolatával véglegesen betelik. A plátói bölcs ember, a középkori lovag és szent, a reneszánsz "egyetlen ember." ^e, a barokk-kor fejedelmi életművéé ze. a nietzschei emberfeletti ember és a legújabb kor szinte misztikus vezértípusa egyképpen oldódik fel, szentelodik meg és nyer uj realitást az újjászületett emberben, aki nem más, mint az Plet Fejedelmének tagja, rügye, virágja és gyümölcse. -Az ifjúságnak ezt a nagy Ígérete t' önmagának kell beválta­nia, - nehéz dolog lesz ez, de hitem szerint dicsőséges. Fletre és halál­ra szóló döntést jelent e zászló, - az a zászló is, amely a Soli Deo Glória Szövetség előtt lobog. Mindent kockára kell tenni:-Isten kétségbe­vont es megtámadott szentségének helyreállításáért. Ez a hűség Krisztus­szege a magyar ifjúság szivében, amelynek fájdalmas és édes nyilai ás át idézve, nyitom meg a mai, emlékezetnek szánt ünnepélyt is... Ravasz püspök megnyitója után Zs ámbokl MikldS, a Zeneakadémia gordonka tan ár a templomi áhítatot keltett egy hiresBach­dallam és a CouperCn-pasztorál eljátszásával, Szelec zky Zita, a Nemzeti Színház tagja Ady-verseket szavalt, B á t h y Anna, az Operaház kiváló drámai szopránja egy Bach-kor áilal és Hűmmel Halle luj ah-j áv al sze­repelt, Tóth Károly kísérte zongorán. F ó n y a d Dezső dr. konvent 1 lelkész "Uj mért földkövek előtt a magyar ifjúság " címmel tartott előadást: ez a mai fiatal nemzedék •úgymond - mindent egyetlen fogalommal mér és e z a "magyarság", ez ma va­lóságosabb és átfogóbb számára minden másnál. Ez az oka annak, hogy a mai Ifjúságot nem sikerült u.n. os zt álypolit lka vagy egyoldalú felekezetles­ség kocsijába fogni, nem azt keresi magyarságban és keresztyénségben, ami szétválaszt, hanem ami összeköt. Az eszme támadóban van: mindent az egéss magyarság emberibb sorsáértl /MOT/F.

Next

/
Thumbnails
Contents