Magyar Országos Tudósító, 1936. december/1

1936-12-12 [153]

EGYHÁZI HÍREK A BUDAPESTI LEPOKLATUS HITTUDOMAKYI FŐISKOLA HÉÖYSZÁZADOS KALVIN-ÚNNEPE 0 A budapesti református teológiai akadémia, a tanari kar ren­dezésében szombaton este ünnepelte Kálvin János alapvető reformátori fő­müve, az "institúció" megjelenésének négyszázéves jubileumát, az akadémia Ráday-utcai épületének dísztermében, nagy és előkelő közönség jelenlété­ben. K o v á t s J, István dr. tanár, egyházkerületi főjegy­ző bibliaolvasása, imája utah a teológiai énekkar Looonczi Lajos tanár vezetésével Ritter- és Losonczi-kórusokat adott elő, majd Sebes­tyén Jenő dr,, a teológiai akadémia igazgatója olvasta fel ünnepi ér­tekezését "isten szolgája: Kálvin János cimmel. Egyfelől Kálvin reformá­tori jelentőségét rajzolta, másfelől az Institúció korszakos hatását fej­tegette. Sz az ünnepély - úgymond Sebestyén igazgató - az idei jubileumi xv álvin-év zár°köye . A nagy müvet huszonhét éves korában irta Kálvin, vi­lágraszoio követ ke zményekké 1• Kálvin nemcsak reformátor volt, hanem bíb­liafordit 0 , egyházjogász., iskolaszervező, diplomata, politikus, humanista és jogtudós, városatya és közgazdász is egyszemélyben, aki évenként csak­nem háromszázszor prédikált és száznyolcvan teológiai előadást tartott-, Uj embertípust adott a világnak és uj életstilust teremtett az egyház re­formációja által, de az egész keresztyénségnek is uj értelmezését nyújtot­ta. Ám teológiai munkájának szociális és politikai jelentősége is volt, szelleme az akkori eur°pai élet zűrzavarában rendelt és konszolidációt teremtett a reformált országokban és megfékezte a zavarokra számit 0 forra­dalmi elemeket, AZ előadó szerint a forradalmi szellem világmérgező elha­rapózásának egyik oka az, hogy a kálvinizmus kétszáz év óta Eur°pas zerte meggyengült; most azonban a kálvinizmus már uj renaissance előtt áll. Ravasz László dr. püspök mondott zárószót. Felvetette a kémdést, hol van Kálvin János helye az egyetemes szellemi életben, A reneszánszban az ember ki akart szabadulni az Istennek intézményesítése alól, mindenütt nagy felszabadulás és kiábrándulás látszik, a keresztyén­ség kettétörése és ebből a hitetlenségnek olyan győzelme következett vol­na, mint aminőt ma például Moszkvában látunk. A reformáció - folytatta Ravasz püspök - s vele A álvin János megcsinálta Isten ellenforradalmat az ember forradalmával szemben, Kálvin mondhatatlanul friss, szenvedélyes és szuggesztív hitvallást állitott fel: a zűrzavarban szerszámként szemlél­te az embert s az ebből következő engedelmesség tanitásában a legpoziti­vebb konstruktiv cselekedetet művelte. - Ma tehát nincs aktuálisabb ember - hangoztatta Ravasz László -, mint Kálvin, mert a ritmus törvényszerűségével megismétlődik élet és halál, lélek és test, Isten és sátán, Krisztus és Béliái ütköző harca,- ennek peremén áll ismét a világ és a nagy ihlető, titokfejtő és próféta ismét Kálvin* Az ő révén mindannyiunknak helye ki van szabva: Krisztus királyságában,•az újjászületett ember boldog élményében. Ez Kál­vin János örök tanítása, A XC, zsoltár első versének éneklésével végződött a buda­pesti református teológiai akadémia négy százados Kálvin emlékünnepe,/MOT/F OB&ZiííQK LEVÉLTÁR /)1

Next

/
Thumbnails
Contents