Magyar Országos Tudósító, 1936. december/1

1936-12-12 [153]

A MAGYAR JOGI..ÍVESEK TÁRSÁSAGÁKAK MEG,ÁMJ£ULÁSA. A világháború utáni ma­gyar jogásznemzedéknek a magyar jogi élet különböző területein működő meghivott tagjai az Országos Kaszinóban a Magyar Jogmivesek Társaságának megalakítása céljáb ü l értekezletet tartottak, A társaság nagy lelkesedés «•­sel választotta meg alapité tagokul Lázár Andor igazságügyminisztert, Fá­binyi Tihamér pénzügyminisztert, Degré Miklós^ a budapesti királyi Ítélő­tábla elnökét és Vladár Gábort, az igazsagügyminiszterium törvényelőké­szítő osztályának főnökét 8 Az alakuló közgyűlésen Jablonkay Géza fővárosi tiszti alügyész ismertette a társaság megalakulásának történetét,, majd Sövé nyházy Ferenc miniszteri titkár tartotta meg elnöki székfoglal 0 ját; meleg szavakkal üdvözölte a megjelent alapit 0 tagokat és rámutatott arra, hogy a Magyar Jogmivesek Társaságának fő__célja a magyar jogi hagyományok ápolása, valamint jogrendszerünk nemzeti sajátosságainak feltárása, Ezekután Lázár Andor igazságügyminiszter, mint a társaség alapit 0 tagja megjelölte azokat a feladatokat, amelyeknek megoldását a jogélet terén a maga részéről kívánatosnak és fontosnak tartja. Minden nagy nemzeti történés - mondotta - történeti szükségszerűség következmé­nye, s csak a tudatlanság nem fogadja el, nem veszi figyelembe a törté­neti indokokat„ Helyesen keresi a Magyar Jogmivesek Társasága a nemzeti hagyományok ápolásában a jogfejlődés biztosítékait, ezért a társaság cél­kitűzései az alapit°k elgondolásaihoz közel állanak, A nemzetek a törté­nelem eseményeiből saját jellegüknek megfelelően mindenkor más következ­tetéseket vontak le és ezek szerint alakitották belső berendezkedésüket 0 A magyar jogászmultat is a magyar sajátosságok jellemzik^ A nemzet a hű­bériséget mint "idegen jogintézményt nem volt hajlandó befogadni, annál inkább jellemzi ^zonb^n régi jogunkat az ősiség szelleme. Mindig figyel­nünk kell más nemzetek jogi berendezkedését és a nemzeti eszméket szolgá­ló más nemzetek jogfejlődését, azonban nem utánzásra, hanem a nemzet gon­dolkocasának és sajátos viszonyainak megfelelő jogelvek megvalósitáaára kell törekednünk, A jogfejlődés terén különösen nagy jelentősége van a tradiciók tiszteletének, a jogi hagyományok ápolásának. Hangsúlyozta az igazságügyminiszter, hogy a jogászi objektivitás, az igazi szintetikus vizsgálat az, amit be kell idegeznünk a nemzet közvé leményébe 0 A jognak a legmagasabb feladata az állam és a társadalom viszonyainak lehető tö­kéletes rendezése, s ellenségei a jogtudománynak azok, akik az állam és társadalom egymáshoz való viszonyának időnként mutatkoz 0 rendezetlensé­gét kihasználva a jogmivelés és jogfejlődés cégére alatt csak önző egyé­ni célokat szolgálnak, AZ igaz ságügymini s zter nagy lelkesedéssel f ogadott felszólalása után Jeszenszky Ferenc pénzügyi titkár terjesz­tette elő a Magyar Jogmivesek Társaságának részletes munkaprogramját, A közgyűlést vacsora követte, amelyen Walton Gusztáv ügyvéd üdvözölte az alapit 0 tagokat, valamint a társaság meghivott rendes tagjait, Vla­dár Gábor kúriai tanácselnök válaszában leiemélte,hogy amig a nemzeti államok jogi intézményeinek, jogi berendezéseinek alapja a tiszta erkölcs, a gyengébbek védelme a méltányosság, a keresztény értelemben vett legma­gasabb igazságosság, addig a bolsevista állam egyedüli és kizár°lagos alapja a hatalom. Hangsúlyozta, hogy a magyar jogfejlődés helyes útját fi a magyar jogi hagyományoknak ápolásában és érvényre juttat ás ában kell ke­/fy. resni, a jogrendszernek az erkölcsben kell gyökereznie,sa-jogfejlesz~ Y\ tésnek figyelemmel kell lennie a nemzeti jellegre, /MOT/m, W M,,

Next

/
Thumbnails
Contents