Magyar Országos Tudósító, 1936. december/1

1936-12-11 [153]

KÉPVISELŐI BESZÁMOLÓK* Lányi Márton dr., a tótlcomlósl kerület or­szággyűlési képviselője az elmúlt hét folyamán végiglátogatta kerülete községeit, amelyeknek választói mindenütt szeretettel fogadták 0 k képvi­selő a beszámológyülésekén ismertette a külpolitikai helyzetet, foglalko­zott a belpolitika aktuális kérdéseivel és méltatta a választójogi konfe­rencia jelentőségét. Festetics Domokos gróf országgyűlési képviselő vasárnap és a keddi ünnepnapon a szigetvári kerület községei közül Felső­szentmiklóson, Drávaszentivánban, Drávasztárán és Nagydobszán tartott be­számolót. A gyűléseken a községek lakossága igen nagy számban vett részt, /NOT/n. MEZŐGAZDASÁG EMLÉKBESZÉD BUDAI BARNA FELETT. - Az OMGE irodalmi és tanügyi szakosztályának gyűlése. - , , Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület irodalmi és tanügy! szakosztálya pénteken .-• este a Köztelken gyűlést tartott, amelyen rendkivül nagyszámú és előkelő hallgatóközönség vett részt. A megjelen­tek s órában voltak: Marschal Ferenc dr* földmive lésügyi államtitkár, Széchenyi Bertalan gróf, a felsőház elnöke, Károlyi Gyula gróf ny. minisz­terelnök, Purgly Emil és Wekerle Sándor ny 0 miniszterek, Tóth Jenő ál­lamtitkár, Bellczey Géza és felsőeőri Nagy Pál, az OMGE alelnökei, Mutschenbacher Emil dr., az OMGE ügyvezető elnöke, Mészáros Károly és Szomjas Lajos államtitkárok, Széchenyi Domokos gróf, Simontslts Elemér, Kovács-Sebestyén Endre, Mesterházy Ernő felsőházi tagok, Törley Bálint és farkasfalvi Farkas Géza országgyűlési képviselők, Dorning Henrik ny* f őkapit ány helye ttes, Reichenbach Béla, Schandl József, Czettler Jenő, Stelnecker Ferenc, Ormándy János egyetemi tanárok, Szákay János tábornok, a honvéd törvény szék e lnöke, Balogh Elemér, Dömötör László, Malcomes Gyu­la báró, Weilmann Oszkár, Gyárfás József, Grabner Emil, Groffits Gábor, valamint özv. Rubinék Gyuláné, Teleki Mária grófnő és számosan mások, főként az OMGE tagjai sorából* Megjelentek a gyűlésen néhai Buday Barna özve gye és gy erme ke i is. Somss lch László gróf, az OMGE elnöke nyitotta meg a szakosztályi gyűlést, üdvözölte a közönséget, majd ezután megalakult az Irodalmi ás tanügyi szakosztály, amelynek elnökéül egyhangúlag Bernát Istvánt, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét választották meg. Társelnökök lettek: Groffits Gábor, a magyaróvári Gazdasági Akadémia igazgatója, Lipthay László földbirtokos és Schandl József dr. műegyetemi professzor. A szakosztály előadójául Rothmayer Imre főtitkárt, helyettes előadójául pedig Dörschug Tibor OMGE-titkárt kérték fel. Az elnöki széket ezután Be r n á t István foglalta el, aki tiszttársai nevében is köszönetét fejezte ki megválasztásáért. Han­goztatta, hogy a szakosztály munkásságával a több ós jobb mezőgazdasági termelést, valamint a helyes agrárpolitikát igyekszik szolgálni és elő­mozd itani, If j , Le o p o 1 d Lajos egyetemi előadó tartotta meg ezután magas színvonalon álló emlékbeszádét Buday Barna felett. Végig­vezetett Buday Barna gyermek- és ifjúkorán, hangoztatta, hogy a jeles irói készséget már a családjától hozta magával: egyenes leszármazottja volt Buday Ézsaiás egykori református püspöknek, a nagy pedagógusnak ós nyelvtudósnak. Eredetileg a gazdatiszt! pályára készült, de cséplőkönyvé­nek táblái alól egy alkalommal költeményekkel tele irt papírlapok potyog­tak ki, erről atyja is tudomást szerzett és ez eldöntötte pályájáto Bu­day Barna iró is lett, gazda is lett, - a Köztelekre kerülto Itt a nagy Károlyi Sándor gróf csakhamar a "Hazánk" szerkesztését bizta reá, ké­sőbb Pedig a Köztelek szerkesztője lett. /Folytatása következik./ á A9or

Next

/
Thumbnails
Contents