Magyar Országos Tudósító, 1936. december/1
1936-12-10 [153]
PÉJA GLZA NYERTE SL A RÁKOSI JBN5 UJSÁGXRÓ-ÖS2TÖWDIJAT. Csütörtökön délután dr» N é m e t h y Károly tanácsnok elnöklésével ült össze az a bizottság, amely az idei Rákosi Jenő czerpengó's ujságirói ösztöndíjról volt hivatva dönteni, a bizottság tagjai P^etrovácz Gyula, Lázár Ferenc, Kövesligethy-Bűben Miklós, Boros. László dr. és Révész Mihály voltak, azonkívül a közművelődési tanács részéről Ugrón Gábor, a Budapesti Ujságirók Egyesülete részéről pedig Márkus Miksa elnök és Hegedűs Gyula alelnök^ A bizottság meghallgatta dr. Boros László székesfővárosi bizottsági tag és Zachariás Sándor jelentését, amelynek alapján vita indult meg.. A bizottság tagjai egyhangúlag arra az álláspontra helyezkedtek, hogy mind a tizenkilenc pályázó magasrendű ujságirói tevékenységet folytatott, amiért a bizottság egyetemes elismerését is kifejezte A vita végén az elnöklő Némethy Karoly tanácsnok szavazásra . tette fel a kérdést, amelynek alapján az idei Rákosi Jenő ujságir°i ösztöndijat F é j a Géza nyerte el. /EOT/L HÍREK ---AZ ORSZÁGOS BKLÍÍEOLÓGIAI EGYESÜLET dr. B e n c z u r Gyula, majd dr, v á m o s s y Zoltán elnökletével ülést tartott* Dr, Frank Miklós referált a fürdőügyi nagygyűlésről, amelyeknek inditványai közül elfogadták az uj adó- és vasúti kedvezményekről szólókat, A külföldi valutadevalvációkkal kapcsolatban nálunk is sürgős uj intézkedésekre van szükség, amelyekben ügyében T á b o r i Kornél és dr', T a u s z Béla tettek megokolt javaslatokat. Ezeknek alapján felterjesztést intéznek a belügyminiszterhez és csatlakoznak az Idegein 0 orgalmi Szövetség akciójához, amely szakértői ankétot kivan rövid időn belül. Elfogadták dr, Frank ^iklós javaslatát, amely szerint a Tabán planirozása ugy történjék, hogy kellő lejtésű utak legyenek, hogy a szívbetegek számára fontos Örtl-féle terrénlcurát is végezhessék. Elhatározták, hogy 1937, április 23-án, 24-én és 25-én balneológia! kongresszust rendeznek, s újra kiadják 107 magyar gyógyhely leírását, /MOT/B A NÉPEGÉSZSÉGÜGYI EUZEUM szociális előadássorozatában december 11-én, pénteken délután hét órakor"A nagyváros szexuális veszélyei" cimmel dr. Doros Gábor egyetemi m, tanár tart előadást az intézet földszinti előadótermében /vi., Eötvös utca 3./. Belépés díjtalan, /MOT/B