Magyar Országos Tudósító, 1936. december/1

1936-12-10 [153]

/ ELUTAIITOTTÁK A HAIÍÖLI KI0 3ZK BÉRLETÉT, F o 1 y t a tá s 1„/ B o r o s_,s László szerint az a körülmény, hogy ez a tárgy már negyedszer kerül a szakbizottság elé, szín e arra mutat, hogy a pol­gármester a szakbizottsággal türelmi játékot akar játszani. Minthogy a tárgy ismét a bizottság elé került, a bizottság kénytelen ezzel foglal­kozni és ezzel kapcsolatosan azonban rá kell mutatni egy különös körül­ményre, amely abban állott , hogy a legutolsó aMtalomm al, amikor a Közel­múltban a szakbizottság a Hangli Kioszk bérlőinek ajánlatát elutasította, a következő napon déléJBőtt már egy t eljesen és alaposan felkészült ujabb ajánlattal jöttek a fővároshoz. Kifejtette ezután, hogy a bizottság leg­utolsó ülésén azt kívánta, hogy a bérlők ajanlatukban pontosan és részle­tekre kihatóan ismertesséittételről-tételre azokat a beruházásokat, amelye­ket a bérlet meghosszabbítása esetén kétszázezer pengőnyi értékben be fognak fektetni. Az ügyosztály a bizottságnak ezt a határozatát előter­jesztésében megkerülte és a tényállásnak meg nem felélő előterjesztést tett, amiben az autonómiának egyenes sérelmét látja. Ezután rámutatott arra, hogy a szakértők véleménye szerint a Hangli Kioszk bruttó-forgalma egy évben egymillió pengőre beösülhető, ezt a becslést az ügyosztály elő­terjesztése is magerő siti. amikor felemlíti, hogy a bérlők az 1935, év­ben adókban, üzemi dijakban és egyéb hatósági járulékokban százharminc/hét­ezer pengőt fizettek ki. Ha e^zel szemben a bérlők által megajánlott té­rítést tiz évre elosztják, mindössze két százaléknyi összeg jön ki, ami az üzemvitelnek legminimálisabb összege, A bizottság egyébként is azt kívánta az ajánlattevőktől, hogy azt a beruházás^^észlétezamel et 1938-év után, tehát a bérlet megszűnése után fogfmfeletetni, nem pedig azt a beruházást, amit a bérletnek még hátralevő két esztendejére a saját ja­vukra akarnak befektetni, A hatalmas bruttó bevétel mellett az a 45,00 0 pengőnyi összeg, amelyet a fővárosnak bér fejében fizetnek, elenyésző csekély, viszont az árak, amelyeket a bérlők belezettek, egyenesen óriásiak. Véleménye szerint a Hangli-kioszk bérlőinek évenként legalább 200,000 pengő tiszta hasznuk van, tehát mint bérlőket ilyen alapon is kell kezel­ni, A szerződés csak 1938-ban jár le, semmi okot nem lát fenforogni ar­ra, hogy a szerződést már most meghosszabbítsák, annál kevésbbé, mert az a terület városrendezés szempontjáb°l igénybe fog vétetni. Ez okoknál fogva az előterjesztést nem fogadja el* B e c s e y Antal hasonló értelemben beszélt és véleménye az, hogy előbb meg kell várni, hogy városrendezés szempontjáb ü l mi fog történni ezzel a területtel, s csak azután lehet beszélni arról, hogy a Hangli-kioszkot hosszabb, vagy rövidebb időre újra bérbeadják, bérbeadás esetén is azonban feltétlenül ki kell kötni azt, hogy a bérelt terület bármikor felmondható legyen és az minden kártéritési igény nélkül a fővá­rosra visszaszálljon, Dr, Szakáll Antal szerint a fővárosnál mindig szokás volt a múltban, hogy azoknak a bérlőknek bérleményét, akik a fővárossal szemben kötelezettségeiknek minden tekintetben kifogástalanul eleget tet­tek, bérleti szerződésüket a bérleti idő lejárta előtt meghosszabbitsák 0 Rámutatott arra, hogy a Hangli_kioszkot a mostani bérlők virágoztatták fel, kérésük tehát jogos, A maga részéről is a felmondási jognak :" kártéritési igény nélkül való biztosítását tartja szükségesnek c Cselényi Pál és H a 1 á s z Albert ujabb felszó­lalása után Kovácsházy Vilmos tanácsnok sz°lalt fel, megadva bizonyos tekintetekben a szükséges felvilágositást e A szakbizottság ezu­tán szavazással döntötte el a kérdést, éspedig ugy, hogy 4:3 arányban'a Hangli-kioszk meghosszabbítására irányuló előterjesztést elutasította, /MOT/L V .

Next

/
Thumbnails
Contents