Magyar Országos Tudósító, 1936. december/1

1936-12-07 [153]

FINKEY PEREIIG ELŐADÁSA AZ AKÁDElVilÁN. A Magyar Tudományos Akadémia bölcse le tii, társadalmi és történettudományok osztálya hétfőn délután diszes közönség részvételé­vel ülést tartott. Az ülésen Komis Gyula osztályelnök mondott megnyitót, majd általános figyelem között Pinkey Ferenc koronaügyész, titkos taná­csos, az Akadémia rendes tagja "Je lsz avak harca a büntetőtörvé nyek revj zió­j a körű l" cimmel tartott rendkívül érdekes előadást. Báró Eötvös József­nek azzal a régi megállapításával vezette be előadását Finkey Ferenc, hogy az emberiség haladásának az iránya mindig az uralkodó koreszméktől függ 3 nem annyira az uralkodó eszmékben van rendszerint a baj, hanem azok helytelen magyarázatában, az azokból kovácsolt, sokszor téves jel­szavakban. Mint az államjogi irodalomban, ugy a büntetőjog tudományában is a jelszavak harca dul manapság is. A felolvasó a továbbiakban behatóbb birálat alá vette a német büntetőjogban a totális állam ideológiájából fakadt uj jelszavakat és az 1935, évi német büntetőnovella két reformját, melyek szerint a biró nemcsak a törvény alapján., büntethet valakit , hanem olyan cselekmény miatt is, melyet a büntetőtörvény ugyan nem tilalmaz, de amelyet a biró valamelyik törvén:/ alapgondolata és az egészséges népl­ es felfogás értelmében büntetést érdemlőnek tart, - a büntetést pedig ilyenkor valamely más" törvény analóg alkalmazásával szabhatja ki. Ez a két reform az előadó szerint ugy a jogbizonyosság, mint a jogegység szempontjából aggályos ós ha a totalitás államideológiájával összeegyez­tethető is, de a magyar alkotmányos felfogással és az uralkodó klasszi­kus büntetőjogi alapelvekkel ellenkezik. A német büntetőjognak ebből a forradalmias újításából mégis azt a tanulságot lehet levonni, hogy kívá­natos - nálunk is - a büntető biróna k a törvény alkalmazásában a mainál szabad abb kezet _b l_g tositan i, illetőié:., a bűncselekmények tény állad ékai t tágabban szövegezni, az aprólékos felsorolásokat mellőzni, a büntetés ki­szabásában pedig mellőzni a különös minimumokat. A felolvasó végül gyakor­lati tapasztalatai alapján - rámutatva a magyar büntetőtörvénykönyv sok hiányára és ferdeségére,-annak a meggyőződésének adott kifejezést, elég­kezet tnek látja az időt arra, ho gy a hatvanéves m affirar Btk gyökeres átl. dolgo zásának az "e löm un káiatai n alünk is meginduljanak s ennél a revízió­nál f i gy elembe véTelFe aj án I j a a "több pontjában még mindig mintaszerű 1853.-i, Deák Ferenc féle, büntetőjogi javaslatot. Az értékes fejtegetésekért az Akadémia és a megjelent elő­kelő közönség nevében Komis Gyula elnök mondott köszönetet, majd az aka­démikusok zárt ülésben folyó ügyeket tárgyaltak. /IvlOT/Vr. HIR EK GYeJTEMÍ'lIYLÁ'TOGATÁS. Az Országos Gyermekvédő ^Liga urnavédnöknőinek és önkéntes védőnőinek mintegy nyolcvantagu társasága vasárnap délelőtt megtekintette Wolfner Gyula magyar kép- és népművészeti gyűjteményét, a­mely Nagymagyarország csipke, himzés és kerámiamüvés zetét öleli fel. A látogatóknak Petrovlcs Elek és Layer Károly nyújtottak szakszerű magya­rázatot ,/MOT/B. : — i -—ELŐADÁS A DRÁGASÁGRÓL. Az Országos Közgazda Testület előadássoroza­tának keretében december 9-én, szerdán este nyolc órakor a testület helyi­ségében VIII., Reviczky-u, 3., Sipos Sándor dr. kormánytanácsos "Buda­pest élelmezési kérdései és a drágaság" cimmel tart előadást, mely után vita lesz./MOT/B. ,/>í^.

Next

/
Thumbnails
Contents