Magyar Országos Tudósító, 1936. november/2
1936-11-18 [152]
A CELLDÖIIŐLia UJ REFORMÁTUS TEMPLOM FELSZENTELÉSE. Celldömölkről jelenti::, hogy az ottani református fiókegyház templomot épitett, amelynek felszentelését H e d g y a s s z a y Vince dunántúli püspök, felsőházi tag végezte el. Az ünnepen számos egyházi és világi előkelőség élén jelen volt Balogh Jenő dr.. egyházkerületi főgondnok, zsinati és konvent! világi elnök ÍS./MOT/F. KÁLVIN JAIÍ03 TÁRSA3AG ALAKULT. Az elmúlt napokban megalakult a Kálvin János Társaság, amelynek célja, hogy a magyar református egyházat szolgálva, annak reformációját szervezetben és életben a tiszta református keresztyénség elvei szerint segitse elő. Ezzel a gondolattal a magyar társadalmi és nemzeti életet is szolgalmi akarja az uj társaság, amelynek védnöke Ravasz László dr. püspök, elnöke Sebestyén Jenő dr. teol. akadémiai igazgató, alelnökei Csekey Sándor dr. és Budai Gergely dr. teol. akadémiai tanárok, főtitkára pedig Sipos István dr, tanár. /MOT/F. * F Ö ¥ Á R OS Ztfi SIPöCZ JENŐ ÜDVÖZLÉSE. /Folytatás./ Szendy Károly polgármester azzal kezdte beszödat,hogy a főpolgármester régi munkatársai jöttek el hozzá, hogy szivük egész melegével köszöntsék és minden jót kívánjanak. Nem az as igazi vezetőegyanisag, _ folytatta a polgármester - akit munkájában kizárólag osak a tudás és nagy felkészültsége irányit, hanem akinek magas erkölcsi felfogása van ás aki után azok, akik alája vannak rendelve, nem a fegyelem érzéséből és ennek kötelezettségéből kifolyólag, hanem szivük as eszük szerint mennek. Azok,akik most köszöntenek, tizenhét év óta szolgáltak alafitad, vezető tevékenységedet közelről láthatták és megállapíthatták, hogy ez idő alatt olyan aranyfedezetet gyűjtöttél, amelyre ms^t nyugodtan lehet építeni. Sokat tanultunk tőled, de ami a legfontosabb, megtanultuk nyugodt és nemes szivedet ismerni. Őszinte szívből kivonjuk, hogy Isten erőt adjon nehéz feladatod teljesítéséhez és azt, hogy mag sokszor ünnepelhessünk névnapod alkalmával. Sipöcz Jenő raéylen meghatva, melegen köszönte meg a polgármester stop szavait, amelyek mélyen megindították. Különös érzés fogja el - mondotta a főpolgármester -, amikor régi munkatársait látja abból a városházából, ahonnan ő elkerült és mint idősebb uj fészket rakott. Legyetek azonban meggyőződve, hogy ez az uj otthon nem jelent két szomszadvárat. Szükségesnek tartja ezt hangus lyozni, mert voltak idők, amikor a két városháza szemben állott egymással. Most azonban a két vár a baráti szeretet jegyében áll egymás mellett, r.iüköö ésünkpe,n - folytatta a főpolg gármester - nincs pártérdek, hanem csak közérdekj-eS a nemzet magasabb érdekei, a jog, törvény és igazság vezessen bennünket működésünk minden megnyilvánulásában s akkor maradandó értékű devizát fogunk gyűjteni. A székesfőváros vezetőinek hatalmas éljenzésével fejeződött be a főpolgármester névnapi ünneplése./MOT/L. HÍREK HALLÁ AURÉL ÁLL iMTITKÁR A FÜGGETLEN KERESZTÍNY KÖZÉPOSZTÁLY KI L. J0JLÁ3 ÁRó A Bw.ross -S z öve t s /.g népes küldöttsége kereste fel ma délben Hallá .*ural kereskeöeiemügy i államtitkárt, államtitkárrá történt kinevezase alkalmából.A küldöttség soraiban r sztvett a nemzeti alapon álló iparos- as kereskedőtársadalom számos kitűnősége, Ilovs zky János, a Baross Szőve ts-g országos ^IHBHHKH Hallá Aurél áll-mtitkárt kinevezase alkalmából, amely általános örömet és megelégedést keltett a magyar iparos és kereskedelmi körben.Hangoztatta Ilovszky. hogy a Baross Szövetség, amelynek minden tagja egész erejével, közgazdasági tudéaaaval a nemzet boldogulásán as jövőjének kiépítésen dolgozik, k-sssiggel fogja támogatni ót munkájában. Ha . •• a .iural válaszában hamsulyoztc*. hogy a Baross-Szövets ..gben, ..melyet a nemzet újjáéledése ideién "a keresztén- akarat hozott 1-tre, a- iö .a nemzet ig«*zi lelkinek orsóié. At vagyok h-tv a magam is a szövetség torekv j.sei tol,hogy azok foglaljak el a kereskedelem ós lg..,r pozícióit, -kik edd.ig tartózkodtak ftttol a Pályától afl. kialakulhasson a független keres ztany kozoposztaly, a j ovo blztosl téka#/M0T/1 - /—^