Magyar Országos Tudósító, 1936. november/2

1936-11-18 [152]

A KÖZMŰVELŐD. SI SZáKBIZOTT.JÁG ÜLÉSE. Nómethy Károly tanácsnok elnokla­sével szerdán ülésezett a közművelődési szakbizottság. Pollacsek Elemér a"iránt érdeklődött, hogy a főváros a nyári operaelőadások rendezése tekintetében milyen lépéseket kivan tenni. Az elnök megnyugtatta, hogy a főváros az Operaház igazgatóságával érintkezést keres ebeen a kérdésben, m$jd megállapította, hogy felfogása szerint sem lehet a Szent István hét egyetlen művészeti produkciója a Gyöngyösbokréta szereplése.Napirenden volt a színházi szabályrendelet tárgyában tartott értekezletekről szóló jelentés is. Boros László helytelenítette a kérdés megoldásának 1938-ig való elodázását, majd azt hangoztatta, hogy nem lenne kívánatos a szin­háznyitásokat óvadékhoz kötni. Bánóczy László ellentétes álláspontot foglalt el és elfogadta a szakbizottság többi tagjaival együtt a javas­latot. Dr. Hagy Lajos, az aquincumi múzeum igazgatója a budai és óbudai ásatások eredményeiről számolt ezután be és az Arpád-sir kutatási munkála­tairól is megemlékezett. Előadása után Némethy tanácsnok megállapította, hogy miután a budai részen az ásatások tervszerűen tovább folynak, élőbe vagy utóJb rá fognak bukkanni a honalapító sirjiára is. De hogy m} kor, azt előre megállapítani nem lehet, A jelentések tudomásulvétele után az l-es népfelkelők emlékművének Rákóczi-téri elhelyezése került széba. Ugrón Gábor azt hangoztatta, hogy a felállításra nézve ki kell kérni a hősi emlékbizottság szakvéleményét, Boros László pedig azt hangoztatta, hogy a a főváros a szobrot nem találja megfelelőnek, ne bocsása rendel­kezésre a Rákóczi-teret, Petrovácz Gyula közvetítő Indítványt tett, ami­dőn azt kívánta, hogy jelentse be a főváros, hogy a Rákóczi-teret rendel­kezésre bocsátja abban az esetben, ha a hősi emlékbizottság jóváhagyja a tervet és az ottani felállítást. Bánóczy László rövid felszólalása után & többség Petrovácz indítványát fogadta el. Bejelentette ezután, hogy a hidak művészi fellobogózására kiirt tervpályázat zsűrijébe Boros Lász­lót, Petrovácz Gyulát és Terbócz Imrét küldik ki. Napirend Után Pollacsek Elemér a 'égvedelmi kérdésekben eddig tett Intézkedésekről kórt fel­világosítást. Némethy Károly tanácsnok közölte, hogy légvédelmi téren már meglehetősen sok Intézkedést tettek. A fővárosi tűzoltóság 1932 óta foglalkozik a kérdéssel és a testület minden tagja fel van szerelve nemcsak gázálarccal,hanem oxygénes légzőkészülékkel is, amellett pedig a tűzoltóság tagjai a legalaposabb kiképzésben részesültek, A légvédelem megfelelőmegs zerve zése óriási terhekkel jár és az oxygénes légzokés züléke k drága volta miatt arra készülni sem lehet, hogy a főváros egész lakossá­gát ellássák azokkal, ez azonban nem is baj, mert a tapasztalatok sze­rint egyetlen légitámadás sem tart pár óránál tovább, minélfogva csak arról kell gondoskodni, hogy a légitámadás ideje alatt a lakosság olyan helyiségekben legyen elhelyezhető, ahol a gáztól mentesül. Közölte ^a tanácsnok azt is, hogy a Kun-utcai tűzoltólaktanya épületében már koráb­ban berendeztek egy mintaóvóhelyet, amelynek tanulmányozása mindenkinek szabadságában áll, az ^pittetők tehát közvetlen benyomások alapján szerez­hetik meg azokat a tapasztalatokat, amelyeket felhasználva saját házaik­ban megépíthetik als óvóhelyeket. A t>üzoltoság keretében egyébként eddig már harminc szaktanfolyamot fiejeztek be, amelyeken nemosak a budapesti val­lattok és hivatalok személyzetét képezték ki a légvédelemre, hanem 1 gen sok vidékit is. E'Zldöszerlnt a fővárosi tanerőket képezik ki és a jövő tanévtől kezdődően már az iskolákban is megindul a légvédelmi tanfolyam. A fővárosi leventék részére két esztendeje tűzoltó szaktanfolyamokat tartanak fenn, amelyek keretében gázvédelmi oktatásban ls részesülnek. A város elsőtjtitésének próbál a legközelebb tovább folytatják és általá­ban mindent megtesznek arra, hogy légvédelmi téren a lehető biztonságot szolgálják. A légvédelmi rendelet most készül s mihelyt az megjelenik, annak intencUi szerint külön légvédelmi szakbizottságot alakítanak a a Sőv árosban,/kO T/H.

Next

/
Thumbnails
Contents