Magyar Országos Tudósító, 1936. november/2

1936-11-23 [152]

"VESZÉLYBEN AZ IDEGENFORGALOM" A devalvációk mí<*tt sürgős intézkedéseket sürgettek idegenforgalmi szempontból *> balneológusok nagygyűlésen. Az Országos Balneológia! Egyesület gazdasági osztálya vasárnap délelőtt a Gellért Szálló dísztermében az erdekeit fővárosi és vidéki érdekeltek bevonásával népes nagygyűlést tartott, amelyen képvi­seltettok magukat a minisztériumok is. B á n 1 a k y Géza, a gazdasági osztály elnöke meg­nyitó beszédében utalt arra,hogy a mai nyugtalan időben a magyar fürdők reméhys-gel részben beváltak, részben azonban csalódást okoztak.Buda­pest idegenforgalma ugrásszerűen emelkedett, amelyben nagy szerep ju­tott Budapest gyógyfürdőinek. Főképen a gyógyfürdőknek köszönhető,hogy az ittjárt idegenek száma megkétszerezte az eddigi látogatót ts ágot .Meg­feleld helyes propaganda mellett - mint a tapasztalat is mutatja - az internacionális nagy versenyben is számithatunk arra, hogy elismertek;, kedveitek^ látogatottat leszünk. - A belföldi forgalom emelkedése terén sok a kívánni­való, folytatta Bánlaky. A balatoni fürdők idegenforgalma nem volt olyan az elmúlt szezonban, mint amilyen az előző nyár érdeklődése után várható lett volna. A rossz idő, a különféle rosszakaratú rómhirek /gyermekparalizis, stb./ kedvezőtlenül éreztettek hatásukat. Nem vagyunk hivei a határok elzárásának, a kiutazások korlátozásának, ds? méltányosságot, igazságot és jóakaratot kérünk a hazai fürdők számára! /Nagy taps és helyeslés./ A továbblak során az elnöki megnyitóban Bánlaky Géza aggodalommal emlékezett meg a különböző országok devalvációjával kap­csolatos eseményekéi, amelyek súlyosan arintik a magyar ldegenforgal­- Ezeknek az országoknak a jövőben idegenforgalmi vonat­kozású munkája és magatartása olyan versenyt jelent, amely a szépen fejlődő idegenforgalmat derékba törheti. A Nemzeti Banknak helyes poli­tikával arra kell törekedni, hogy a szükséges gondoskodás mellett meg­tehessük az ellenintézkedéseket és elháritsuk a vészesen fenyegető ve­szélyt a virágzásnak indult idegenforgalom feje felől. A továbbiakban a vizumkórdéssel foglalkozott a felszó­laló, majd sürgette, hogy a legnagyobb vasúti kedvezményt kell biztosi­tanunk az ideutazók számára. Szerinte a fürdőiparnak meg kell hozni a maga áldozatát, hogy minden tekintetben versenyképesek lehessünk.Ehhez azonban hatósági támogatásra is szükség van. Az elnöki megnyitó után V á m o s s y Zoltán dr.egye­temi tanár, a Balneológiai Egyesület elnöke szólalt fel és az orvosok támogatását Ígérte a fontos idegenforgalmi kérdések kapcsán. Dr.H a 1 m a y Béla, Miskolc város polgármestere tar­totta meg ezután érdekes előadását a Bükk jövőjéről. Bevezetőjében rámu­tatott arra, hogy Budapest ma már márka külföldön, a legkényesebb igényű nyugati vendégek is megtalálják a gyógyulás és szórakozás minden felté­telét. A másik irányban,a>z ország többi részét illetően nehezebb a fej­lődés - mondotta a polgármester -. Trianon elszakította a Kárpátokat, Erdélyt, magas hegyeinket, alig maradt f i gye lemreméltó klimatikus gyógy­helyünk. Azok a betegek, akiknek magas hegyi levegőt ir elg[az orvos, saj­nos tömegesen utaznak külföldre. 1936-ban nyolcvanezer magyar vendég látogatta meg Ausztriát, a Tátrát és Jugoszláviát. A magyar gazdasági élet nagy veszteséget szenved a nagyarányú kiutazás miatt.Pótolnunk kell klimatikus gyógyhelyeink hiányát, itt vár fontos szerep a Bükk hegységre. - A kilencszáz méteres összefüggő hegyvidék ma a cson­kaország legnagyobb hegyvidéke: ittfelejtett darabja a Kárpátoknak. Ter­mészeti adottságokkal rendelkezik, hogy helyettesítse az Alpokat és az el­vesztett Tátrát. A fejlődés magva a Miskolc mellett'* Görömböly-Tapolca. 32 fokos szénsavas,rádlosktÍv thermál vizével, gyönyörű hegyektől, ős- áOT erdőtől környezett vidékevei, páratlan vizbőségével. A közönség már fel- '-^ / ismerte a fürdő értékeit, s ezávben már háromszáz villa ezer kiadó szo­t# bával, rendkívül forgalmat bonyolított le, /folyt, köv./

Next

/
Thumbnails
Contents