Magyar Országos Tudósító, 1936. november/2
1936-11-20 [152]
7. törvényszéki, kiadás. Budapest, 1936, november 2o, —ZU GZIRJÁK-OLÁH SAJTÓPÖR.. ,/5, folytatás./ Berecz'Sándor dr. kijelentette, hogy nem jegyezte szőszerint" Czirják beszédét, csupán a fontosabb részeket. Az elnök kérdésére válaszolva kijelentette, hogy gyorsirói jegyacf/e?i.lfc azóta megsemmisítette, Zimmermann dr. védő ellenezte a tanú megésketesét, mert - mint megjegyezte - "a tanúvallomás magánviseli az elöre-kidolgozottság bélyegét és mindenképpen elfogultnak látszik," Az elnök Berecz Sándor dr. megesketését elrendelte. Kovács Lajos Igricil"borbélymoster ugyancsak megerősítette,hogy Czirják használta az egész IIEP-et sértő kifejezéseket, de a közigazgatási bíróság Íteleteiről egyidejűleg'nem tett említést, Leszkay hatósági biztos figyelmeztette is Czirjákot, majd az esetről jegyzőkönyv készült. Varga Sándor kisgazda kék kötényben állt a bíróság elé. Az elnök rászólt: - A kötényét miért nem hagyta otthon? *' - Mindig hordani szoktam! - válaszolta határozott hangon A tanú, aki vallomásában elmondotta, hogy Czirják azt a "szókiejtóst" tette,hogy a KEP-ből azok jutottak be a parlamentbe, akik loptak, csaltak, sikítasz tottak. - Meddig beszólt Czirják? Hány liter bort tudott volna meginni az alatt? - kérdezi áz elnök, - Egyet se, mert "bornemissza" vagyok! - Hát az ebédet meg tudta volna-e enni azalatt? - Csak akkor, ha nagyon sietettem volna vele,,, Domán József tanitó teljesen hasonló értelemben vallottI á közigazgatási 'bíróságról Czirják nem beszélt, a tanú emlékszik arra is, hogy 'leszkay dr, erólyeshangon figyelmeztette. Később résztvett n NEP gyűlésen is s ott Kozma Miklós belügyminiszter a legerélyosobben visszautasította Czirják sértő állításait. Török Márton kisgazda Ugyancsak hallotta a sértő kitételeket, amelyekre azért emlékszik vissza, mert a sértés'nagyon feltűnő volt, A bíróság valamennyi tanút megeskette, /KY//A tanú kihallgatása után Méhes Ignác dr. elnök ismertette az országgyűlés képviselőházának' 1935 május 8-ki üléséről szóló naplóját,mégpedig az inkriminált cikk azon állításával kapcsolatosan, hogy Czirják Antalt Gömbös Gyula miniszterelnök megleckéztette, mert lázitó beszédet mondott, A parlamenti napló tanúsága szerint Czirják Antal a pécsi vegycsdandár parancsnokság elhelyezésének kérdéséről beszélt és támadó hangú felszólalásában kifogásolta, hogy a parancsnokságot a pécsi takarékpénztár épületébon akarják elhelyezni t ehelyett, hogy uj palotát építenének,pedig a város már telket is ajánlott fel. Ebben a beszédben "bizonyos érdekekről" tett említést. Erre a folw szólalásra Gömbös Gyula, mint honvédelmi miniszter reflektált és vissza* utasította Czirják Antal szavait, élesen elitélte Czirják beszédének azt a rósaét,amelyben a képviselő kapcsolatba hozta a takarékpénztár érdekeit a vegycsdandár parancsnoksággal. A napló ismertetése után az elnök megállapította,' hogy számos tanú nem jelent meg a tárg;/aiáson c A főmagánvádló jogi képviselője kérte, hogy a törvényszék újból idézze a tanukat és a folytatólagos'tárgyaláson hallgassa ki őket:, A védő nem ellenezte ezeknek a tanuknak az újból való Idézését, de kérte, hogy a védelem meg nem'jelent tanuját is újból időzze a törvényszék. Végül a bíróság ugy döntött, hogy elrendelte a folytató- ' lagos tanubizonyitást és ennek lefolytatására november 27-kót jelölte mer-, ^MOT/P,