Magyar Országos Tudósító, 1936. november/2

1936-11-19 [152]

ZU ZU KARNIOL VALUTAÜGY /2, folytatás./ Szünet után Nemeskéri Kiss Jőzsefné pártfógónő ismertette a Bretschneider-csaladban végzett környezettanulmányát, különösen á fiatal-" korú leányra vonatkozóan. Elmondta, hogy a kisleáqy jeles tanuló, szófoga­dó s jó magaviseletű gyerek,aki kis testvéreit gondozza és általában a legerkölcsösebb életet éli. Az öregekkel kapcsolatban azt a megállapítást tette a pártfógónő,hogy szerény keretek között'élő munkásemberek, akik rendesen nevelik gyermekeiket. Elmondta azt is, hogy van egy fia Bret­schneidernék, ez a gyerek jelesen érettségizett és ösztöndíjjal jutott ki Ausztriába! azonban kénytelen volt visszajönni, mert a tandijat nem tud­ma megfizetni. Ezután Princz Miksáné, Karniol lakásadónőjé tett tanúvallomást arról, hogy Karniol szerényen élt,'rendes ember volt, amig nála lakott, - Mit szól a vallomáshoz, van-e valami megjegyzése? - tette fö] a szokásos kérdéseket Horváth Géza'dr. Karniolhoz intézve szavait. Karniol ekkor váratlanul, eddigi magatartásától eltérően, töre­delmes és megbánó kijelentéseket tett. - Most már tudom - mondotta többek között - hogy az, amit én tettem, súlyosabb jelentőséggel blr, mintha száz pengőt loptam volna vala­kitől. Akkor, amikor kihallgattak az ügyészségen, még nem voltam tisztá­ban a dolgokkal, nem is éreztem magom bűnösnek s eszerint is vallottam, A fogházban sokat gondolkoztam a történteken és most már más a felfogásom. • Akkor talán makacsságból, vagy másért nem vallottam ugy, ahogy kellett volna,,. /Karniolon erőt vesz a sirás és elcsukló hangon beszél tovább./ Öt évvel ezelőtt Németországban egy disszertációt készítettem s annak tárgya az volt, hogy aki bűnös, annak bűnhődnie kell. Mert, aki nem bűn­hődött meg bűnéért, nem számíthat arra, hogy a tisztességes és becsületes emberek sorába visszakerüljön, A büntetés célja nem más, mint az,.hogy a bűnös ember megtisztuljon és uj emberként adassék vissza a társadalom­nak, hogy becsületes és tisztességes ember, a hazájának tisztességes'fia. legyen. Ez volt a felfogásom'már akkor is, Öt évvel ezelőtt,,, TudOmyliögy azóta eülyedtem erkölcsileg.,,, de azóta nem élek abban a világban,amelyr ben csak d könyvek voltak a fontosak és a tanulás. Akkor nem tartottam fontosnak, hogy husz vagy kétszáz pengőt keressek,,, A drámai kitörések alatt hangosan zokogni kezdett az egész'­Bretschneider-csalad, a védők sorában pedig kisebb zúgás keletkezett, az elnök azonban erélyesen igy szólt: - Ne zavarjuk kérem ezt az embert, aki feltárja a lelkét. Nem lehet elitélni valakit anélkül, hogy ne lásson bele a bíró a vádlott lel­kivilágába. Hagyjuk őt beszélni! Karniol állandó csukló zokogás közben igy folytatta: - Nem volt szenvedélyem, nem jártam lóversenyre, kártyázni, csak néha egy-egy színdarabot nóztem'meg, mert fejlődni akartam a szép ismeretében,,. Belesodródtam a bűnbe, elkövettem a büncs*elekményéket, nagyon megbántam amit tettem. Különösen bűnösnek érzem magam azért, mert egy fiatal leányt belevontam az üzelmekbe, eszközül használtam fel.,, A kis jövedelem húzott bele a fertőbe, a bűnbe, most már átérzem a súlyát annak, amit tettem,,. ; - Tehát érzi most már, hogy más az, amit maga csinált és más az, ha valaki ötven vagy száz pengőt lop?'Az ilyen bűncselekménnyel, amely­lyel maga van Vádolva, nemcsak egy embert, hanem édesapját, testvéreit, hozzátartozóit, mindenkit, aki ebben az országban él, megkárosít - szólt ' most az elnök az állandóan zokogó Karniolhoz, akinek siráfcát mintegy kó­rusban követi a többi vádlott zokogása,' - Igen, igen, mindezt átérzem, bűnös vagyok, bűnhődni akarok, Nagyon fáj, hogy egy ártatlan gyereklány lelkiismerete az én hibámból fer­tőződött meg. Ezek után a szavak után Karniol kezeibe temetve arcát, vissza­ült a helyére és még sokáig rázta a sirás. Az elnök ezt követően folytatta a tanuk kihallgatását, Venczel László, Bretschnelderék volt üzleti alkalmazottja vallott arról, hogy az üzletben állandóan "zsidó asszonyok és férfiak" jártak-keltek, pénzeket /Folyt.köv,/ Sy,

Next

/
Thumbnails
Contents