Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1
1936-11-04 [151]
A VOLT BUDAKjJTI 1*ES lí. PFLLkT.LÖK EMLlXÜíNEIE , Ma t..rt )tták hagyományos emlékünnepüket a ^ olt budapesti m»kir» l-.ee népfelkelő gyalogezred öreg katonái. A józsefvárosi plébániatemplom gyászba öltözött erre a napra es a főoltár el itt diszes ravatalt állítottak fel, amelyet rohamsisakos sorfal vett körül, A gyászmisét f nyes papi segédlettel 3 u r á n y i Ferenc apát, komáromi plébános, ^z ezred volt, tábori papja mondta, Ugyancsal ő t- -tofct m: gh.tó szentbeszédet volt bajtársaihoz, akik zsúfolásig megtöltöttek u templomot. Amise altitt nagy számban járultak szentáldosáshoz í~z ezredbell h ; sök özvegyei és árvái. A közöns ig soraiban ott volt a jelenlegi m. kir. Mária Terézia nevet viselő 1. honvéd gyalogezred ti sztl kill öttsége, valamint sok régi katonai é3 polgári előkelőség, közöttük 3 a r t h a Lajos és vitoz Nagy Károly altábornagyok, S z la t 1n a y Sándor tábornok, D e r e a n o Od ch ezredes, Szí lágyi Lajos főispán.. A mise után a bajtársak kivonultak a Névtelen Hős emlékkövéhez, aui lyet vitéz N agy Károly altábornagy kos , -ruz3tt m g, mig S a 1 1 a y István ugyancsak az ezred volt tábori popja, református lelkész megható besz-det ~s könyörgést mon ott. Itt a rend rzenekar játszotta^/' a Himnuszt. Este bajtársi vaoa ra fejezte be az emlékünnepet. Itt vit.-z N a g Károly altábornagy köszöntötte a kormányzót, mig a hagyományos ünnepi besz-det B a 1 a s s a Imre mond ot ta „/l\0T/B /<a* Pro d 0 m o? A fenti hir szíves közlését kérik a t. Szerkesztőségektől Lakatos Sándor és' Balassa Imre, ez Uj Nemzedak f munkatársa) .• / A KISFALUDY TÁRSASÁG EMLJÍVLZ_3E KOG ATOLÁNYI DEZSŐRŐL, Folytatás 1./ Schöpflln Aladár n-gy tetszéssel fogadott székfoglalója után Voinovich Géza elnök üdvözölte a Társas % aj tagját es átnyújtotta neki a megválasztásáról szóló d iszokleve let c Schöpflln Aladár meghatottan mondott köszönetet és hangoztatta, hogy mindig Gyulay Pál szellemében kivonja a magyar irodalmat szolgálni« Horánszky Lajos r. tag "Liszt Ferenc es a politika" cimü értekezését olvasta fel, majd Kéky Lajos főtitkár' Boileau szatírákat olvasott fel Varga Bálint vendég f ordít ás ában* A nyilvános ülés ut án a Kisfaludy Társaság zártülést tartott, amelyen Kéky Lajos főtitkár elbúcsúztatta a Társaság nemrég elhunyt egykori főügyészet Szőcs Ferencet^ aki hosszfe időn át önzetlenül szolgálta a Társaságot* a részére megitélt tiszteletdijakat is irodalmi alapítványok számára adta oda.' A Társaság elhatározta, hegy testületileg vesz részt Kosztolányi Dezső temet_sén és a Társaság nevében A. Rhódey Tivadar mond búcsúbeszédet./MOT/M.